Banderács Tóni az Almodóvár-féle A bőr, amelyben élek óta (amiről miért is nem írtunk?!) nem szerepelt értékelhető filmben (najó, a Ruby Sparksban volt jó tíz perce) erre most itt egy eredeti spanyol sci-fiben, és teljesen rendben van. Jól áll neki a Blade Runneres hangulatú főszerep, a kicsit depis, elégedetlen antihős amúgy is kötelező egy Philip K. Dick munkái, Asimov Én, a robotja, a District 9 és sok más jóféle sci-fi által megihletett filmbe.
A történet elgondolkodtató bár nem túl eredeti: a robotok egyfajta öntudatra ébredése, evolúciója lesz a középpontban, az Asimov-féle Robotika Törvények sajátos változatával kiegészítve. A képi világ leginkább a District 9-hoz hasonlít: egyszerre elhasznált, koszos, lepukkant és mégis nagyon hi-tech. Hasonlít abban is, ahogy a robotok társadalomból kirekesztett világa (ami a D-9 ben az idegenek gettója) rezonál a jelenkor társadalmi, faji, vallási feszültségeire. Ja és van némi világvége beütés is, szóval nem lesz vidámkodás azt garantálom.
Spanyol filmhez és úgy általában európai filmhez képest is dícséretes a remek de nem öncélú cgi. Gabe Ibáñez rendező tapintható hangulatot teremt - bár sokszor kedvencei előtti tiszelgésképpen visszaköszönő képek ezek, mint pl. a sötét, esős utcán villogó Blade Runneres holo-reklámok.
Azért persze nem tökéletes a dolog, a "gonoszok" értelmezhetetlen indítékai és erőszakossága és jópár plot hole is felbukkan, de összeségében kellemes meglepetés volt a film, erős atomszférával és remek Banderasszal.
SIMÁN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

Boris Vian könyveiből filmet készíteni merész vállalkozás még akkor is, ha történetesen Michel "Szürreál" Gondry úr lát neki. A szokásos "könybe' jobb vót" nyavalygástól tekintsünk el, nézzük így mire jut a francia rendező.
Colin és Chloé romantikus és szürreális tragikomédiája könyvben is nehezen befogadható, nemhogy filmben. Nem könnyű egy olyan filmet nézni, ahol 30 másodpercenként történik valami egészen meghökkentő, undorító, vicces és/vagy eszement dolog. Úgy burjánzanak a különféle tudatmódosító szerek által ihletett elképesztő jelenetek, hogy nem könnyű sem a történetre, sem a színészek játékára, sem a szuper jazzekre figyelni. Fel kell kötnie a gatyát mindnekinek, aki nekilát!
A sok ötlet és a dús vizualitás persze jót tesz az alapvetően egypontnullás romantikus dráma/vígjátéknak, ami könyvben a Vian-féle szöveges szürrealitástól válik többé egyszerű szerelmes történetnél. Azért hozzátenném, hogy a Köpök a sírotokra vagy az Öljünk meg minden rohadékot messze jobb könyvei és igazából film-alapanyagnak is jobban bevállnának, mondjuk Gondrynak mindig a romantikus dolgok jöttek be (pl. az Álom tudománya vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogása) és nem a súlyos mondanivalóval terhelt rémségek. Az viszont tény, hogy más ne is próbálkozzon Viannal rajta kívül, mert esélye sem lesz.
Bár Audrey Tautou szép és tehetséges színésznő nem volt túl jó választás Chloé szerepére, de mindegy is, a színészek okésak, a hangulat vian-i, persze nem ez lett Gondry legjobb filmje, az fix.
Azért SIMÁN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10

Van valami fura realisztikusság azokban a filmekben amelyek egyszerre drámaian nyomasztóak és közben eszement viccesek. A Frank pont ilyen, egyszerre érfelvágós-nyavalygós hipszter tragédia és ironikus-kacagtató indie komédia.
A wannabe popsztár főszereplő Jon (Domhnall Gleeson) az angol kisvárosba érkező The Soronprfbs(!) nevezetű banda beugrós billentyűse lesz mert az előző mókus a tengerbe próbálja ölni magát. A koncert viszont hamar félbeszakad, mert a banda démoni nője (Maggie Gyllenhaal) szétbassza a felszerelést az első szám közben, ajaj. Mindegy, az énekes/frontember Frank (Michael Fassbender) az új albumhoz beveszi az újdonsült billentyűst és a banda elvonul valami istenháta mögötti ír faházba zenélni, amiről Jon a Twitteren és a YouTube-on közvetít...
Lesz itt furcsaság bőven, a drámai nyavalygások kacagtató jelenetekkel váltakoznak és futnak az indie filmhez méltóan furcsa befejezéshez. A karakterek egyediek és kidolgozottak - Fassbender és Gyllenhaal különösen jók végig -, a képek erősek, szóval jól összerakott cucc ez.
A fura papírmásé maszk amúgy Christopher Sieveytől, egy pár éve elhunyt zenész-komikustól jött, akinek Frank Sidebottom nevű figurája volt a fő ihlető, itt találsz róla sok képet.
A remek színészek és az abszurd helyzetekkel teli sztori különleges hangulatot ad és egy idő után teljesen behúz. NÉZZED MEGFELE kategóriás cucc, persze azért lehet, hogy néhol megfekszi a gyomrod.

dr. KJ: 8.2/10

A zene megfelelően "alter-indie-elektro-nyavalygós" ami remekül illik az (szószerint) elmebeteg zenészekhez. Tréler helyett jöjjön Fassbender és zenészei amint az "I Love You All"-t adják elő:

A kilencszázadik szuperhős-folytatás után felüdülés volt ez a indie sci-fi, ami a kis költségvetés (4 millió dollár!) ellenére egészen erős hangulattal és néhány kifejezetten ütős jelenettel támad.
Szögezzük le, hogy a trailer ellenére ez messze nem akciófilm, inkább sci-fi trillér, de abból is a lassan baszakodós fajta, és agytekerő világrengető csavarokra se számíts, inkább erős atmoszférájú nyomasztásra.
A történetet nehezen tudnám leírni anélkül, hogy lelőnék jópár furcsaságot, inkább felsorolom azokat a hangulatokat amik felbukkanak: hipszterek, mozgássérült főszereplő, hacker, MIT, Laurence Fishburne, Blair Witch Project, Kafka, THX, X-Akták, párkapcsolati katyvasz, Cube, District 9, stb.
Szóval lesz itt pár érdekesség, bár sokszor megröccen a forgatókönyv azért elég stílusos remixet láthatunk. Megvan benne az esetlenség és a báj ami az indie filmeket általában jellemzi de kitűnik a többi közül blockbustereket megszégyenítő képi világával és hangulatos elektrózenéivel na és persze a teljesen vállalható CG-vel.
William Eubank a 2011-es Love-val kezdte a hipszter életérzést a sci-fivel keverni - bár az még nem vitte át a mércét. Viszont látszik a fejlődés, különleges hangulatú cuccok jönnek a keze alól, szóval érdemes odafigyelni rá!
Lehet próbálkozni, AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

Ritka a felnőtteknek szóló film. Mondom igazi felnőtteknek és ez alatt nem kor alapú kategóriát hanem egyfajta érettségi szintet értek. Ugyanis ezt a filmet garantáltan nem nézi meg sem gyerek, sem tinédzser, sem ifjú felnőtt, mintahogy a tufák sem erre fognak pattogatott kukoricát köpködni a plázába'.
Ugyanis ez egy klasszikus monodráma, az ismét elképesztő alakítást nyújtó Tom Hardyval a film fő- és egyben egyedüli szereplőjeként.
Ivan Locke a munkanap végén beül a BMW suvjába és hazaindul, azaz mégse - és innentől jön a móka. A film további kb. 80 perce ugyanis a BMW-ben zajlik miközben a mérnök úr a gépjárművét vezeti és telefonál.
Hogy mi a fasz?
A forgatókönyv és Tom Hardy mégis elviszi a hátán az egészet, méghozzá úgy, a végén úgy éreztem, végre egy igazi filmet láttam. Mindennapi dráma, életre szóló döntések, morális és lelkiismereti nyavalyázás lesz itt kéremszépen dögivel, sokkal hihetőbben és átélhetőbben mint a filmdrámák nagy részében.
Nem fogok többet mondani róla, mert kár lenne lelőni bármit is, persze nem trilléres fordulatokról van itt szó.
A lényeg, hogy szánj rá egy óra 20 percet Tom Hardyra és a telefonjára!
NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 8.2/10