La planète sauvage (A vad bolygó; 1973)

A rajzfilm még mindig sok embernek egyet jelent a gyerekeknek szóló mesékkel pedig már régen is jópár felnőtt rajzfilm készült. Jópár súlyos anime, de akár a Fehérlófia vagy persze az Idő urai, amit ugyanaz a francia betyár követett el mint A vad bolygót. René Laloux-nak elég kemény LSD tripjei lehettek, mert ez a film néhol elképesztően beteg, ugyanakkor a fantázia tényleg kötöttségek nélkül szárnyalt.
A történet (Stefan Wul sci-fi regénye, az "Oms en serie" alapján készült) valami olyasmi, hogy az emberek rendkívül elszaporodnak az univerzumban. A távoli Ygam bolygón élő hatalmas méretű dgraagok háziállatként tartják az embereket, aki vadon leginkább a bogarakhoz hasonlítanak: fákon és földalatti üregekben élnek. Az elnyomás azonban nem tarthat örökké...
A filmet Csehszlovákiában rajzolták, így nem csoda, ha erős áthallások vannak a szovjet elnyomással és a 68-as megszállásal. Politikai okokból nem is tudták befejezni a csehek és végül Párizsban készült el teljesen.
Az Idő uraihoz képest sokkal betegebb, gyerekek számára teljesen élvezhetetlen, nyomasztó, idegen és eszement világba visz A vad bolygó. Az áthallásokkal együtt különleges, semmihez sem hasonlító furcsa filmélmény, ERŐSEN AJÁNLOTT! (Nem soká jön René még egy filmje!)

dr. KJ: 8/10

2011-04-28 08:28




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr932857035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2023.10.02. 08:24:57

Zseniális francia csehszlovák sci fi animáció amiben egy távoli bolygón az ember(szerűlény)ek csupán kártevők/kisállatok csupán. Egyek a csodálatos flóra és fauna közül a remek épített és természetes tereptárgyak között!
süti beállítások módosítása