Megdöbbentem, ahogy megpróbáltam ennek a filmnek az utóhatását felkutatni, mert egy nagyon ütős kis filmről van szó, de ennek ellenére nyoma sincs sehol, itthon be sem mutatták, pedig ennyire súlyos témát bemutató filmet, ráadásul igaz történet alapján, már régen láttam, ha egyáltalán.

A sztori a délszláv háború utáni Boszniában játszódik, ahol a békefenntartók tartják egyben a dolgokat. Kathryn Bolkovac (Rachel Weisz) nebraskai rendőrnő családi élete nem túl jól alakul, ráadásul zsíros ajánlatot kap: menjen Boszniába kicsit fenntartani a békét sok pénzért. Helyi nők jogainak védelmével kezd el foglalkozni, és hamar belefut egy szétvert lány kapcsán a helyi rabszolga-kereskedőkbe, az ügy kapcsán tök közönyös helyi rendőrökbe, és ahogy egyre jobban beleássa magát az ügybe, egyre furcsább és ijesztőbb sztorik bukkannak fel, amiben a békefenntartók sem tűnnek ártatlannak, és a sztori egyre csúnyább és csúnyább lesz, ahogy haladunk a csúf vég felé.

Utálom az ilyen filmeket, mert nagyon, nagyon nem esik jól megnézni őket és mégis meg kell, és talán jó, hogy mostanában olyan nagy sikert aratott a Taken, hasonló tematikával, így talán már többekhez eljutott a sztori a leánykereskedelemről, de a valóságban nem lehet minden gecinek kitépni a gerincét, a világ sajnos máshogy működik és ez a film a szomorú valóságot mutatja be.

Ami a gond a filmmel, hogy túl sokat markol, egyszerre akar beszámolni az emberkereskedelem borzalmáról, a békefenntartók nevükhöz méltatlan tevékenységéről, az ENSZ drága, öncélú és hatékonytalan működéséről, a probléma esetén összezáró kis és csúcs-hivatalnokokról. Ez túl sok egyszerre egy filmben, de ezekről mind beszélni kell, ezekről mindenkinek tudnia kell, és ezért örülök, hogy mindezen problémák ellenére elkészült ez a film.

Magyarhangyáék nálunk is bemutatják a kortárs kínai képzőművészről, Ai Weiwei-ről szóló filmet, a Never Sorry-t.
"Ai Weiwei építész, szobrász, fényképész, konceptuális alkotó, emberijogi aktivista blogger és óriási twitterező. Nem fél kritizálni a kínai kormányt, szembeszáll a jogsérelmekkel és küzd a művészet eszközeivel az elnyomás ellen. Betekinthetünk a kulisszák mögé, hogyan születtek alkotásai, és hogy milyen nehézségekkel nézett szembe harcos magatartásáért. Őszinte film a függetlenségről, az egyén, illetve a közösség érdekeiről és a művészetről."

Volt plakátpályázat is a magyar premierhez, csekkold itt.
A vetítések időpontjai meg hangyáék oldalán, itt, jegyek meg itt-e.

Nagy az ínség, egyáltalán nem láttam értékelhető filmet mostanában, közben meg ott a presszúra, hogy írjunk már valamit. Ezért ha nem is teljesen ide való, próbálkozzunk meg a Cosmopolis-szal.
Cronenberg hosszú utat járt be a nyolcvanas évek biohorror gore-jától a kilencvenes évek cyber furmányságáig, a kétezres évek felnőtt, hideg-rideg filmjeiig. Pár remek, sok jó és persze pár nézhetetlen cuccot is köszönhetünk neki, most éppen az utóbbi az esélyes.
A Cosmopolis nem lett volna ha rossz film ha megpróbál fogyasztható filmet készíteni az egyébként általam nagyra becsült direktor úr. Ha pl. egy jó színészt választ a harmatgyenge Pattinson helyett (a többiek pl. Juliette Binoche, Paul Giamatti vagy Samantha Morton egyébként jók, de ők túl kevés ideig lesznek jelen). Ha átgondolja, hogy amit leforgatott, azt már láthattuk sok-sok filmben: többek között a Strange Days, az Amerikai pszicho, a Shame, Linklater cuccai, de akár a Pi, Lynch dolgai, pár Jarmusch stb. is hasonló. Annyi szimbólumot akart belesűríteni, hogy az egész egy nagy szimbólummá vált: a remix szimbólumává, attól, aki mindig egyedi tudott lenni.
Még akkor is jó lehetett volna, ha ugyan remix, de legalább nézhető. Viszont ennyi teljességgel életszerűtlen és értelmetlen párbeszédet, érthetetlen és kidolgozatlan karaktert ritkán látni. Fájni fog.
Túl nagy falat volt neki, vagy csak ennyit akart? Vajon kinek készíthette? Akinek valójában szólna ez a cucc (az istenadta Nép), az nyilván a közelébe sem fogni menni és sem megérteni, sem elgondolkodni nem fog rajta. Azoknak, aki képesek lennének felfogni (a köcsög liberális értelmiségiek) viszont semmi újdonságot nem tud nyújtani. Cserébe mindeki unatkozni fog rajta, kivétel nélkül.
Nem tudom jó szívvel ajánlani, ugyanakkor kétségkívül kilóg az átlagos filmtermésből a Cosmopolis. Filmesztéták kiverhetik rá, anarchisták és komenisták bajtársiasan csapkodhatják egymás hátát, kapitalisták röhöghetnek rajta két csík kóla és két szopatás között, összeesküvés elmélet-hívők begerjedhetnek rá és blogot indíthatnak róla, na és persze alapból mindenki jól elaludhat rajta.

dr. KJ: hát nem tom'

Közép és Kelet-Európa erősen homofób térség, itt még nem jöttek rá az népek arra, hogy semmi közük más emberek szexuális szokásaihoz. Bár nálunk is rendszeres téma buzifelvonulás, ahol a kisfaszú nácik mindig bontanak egy kis rendet, ennél sokkal durvább a helyzet Szerbiában. A 2010-es belgrádi felvonulás volt az ország második és egyben utolsó parádéja: a 1000 felvonulót 5000 rendőr védte 6000 szélsőséges ellen, az első, 2001-es pedig vérontásba fordult.
Erre a helyzetre reagál ez a rendkívül szórakoztató, igazi kelet-európai humorral megfűszerezett tanmese. Limun, a homofób, középkorú szerb gengszter épp az esküvőjére készül. A dolog azonban nem egyszerű, mert az arajelölt egy buzi pár egyik tagjával rendeztetné meg a jeles napot, ám ő csak egy feltétellel vállalja a dolgot: Limun "orzó-védő" cége (a gengszterek ott is ilyesmivel fedik a dolgaikat, akárcsak itt a mi belügyminiszterünk) biztosítsa a rendet a parádén. Mivel a helyi emberei nem vállalják a dolgot mondván buzikat nem védenek, kénytelen felkeresni a régi háborús ellenségből-lett-haverjait, hogy legyen kivel rendet tartani. A film legjobb része talán ez a roadmovie-betét, ahol az egyik buzgár rózsaszín régi Mini Morrisával végigtekernek a volt Jugó országokon és begyűjtik a kafanás Rokót egy horvát szigetről, Halilt a bosnyák videótékást és Azemet, a koszovói albán drogdílert, aki sólymokkal hozatja a heroint az amerikai békefenntartóknak.
Dramedy, azaz drama-comedy mondja a Parádéra a Wikipedia és igaza is van, mert az elképesztő szerb káromkodásokkal tűzdelt humoros részek mellett komoly problémákat is boncolgatnak a filmben.
NÉZZED MEGFELE ha tudod, mert mi ugyan angol felirattal láttuk, de ott volt segítségnek TanyaPaparazzi úr, aki a durvább szerb káromkodásokat szépen lefordította ízes magyar anyázásra.

dr. KJ: 8.4/10

Kezdjük azzal, hogy ki nem állhatom Jack Blacket. Szinte kivétel nélkül mindig ugyanazt az idegesítően ripacs, éneklős, tróger, félbuzgár karaktert hozza az összes filmjében. Az viszont kétségtelen, hogy ha egy olyan szerepet tesznek alá, ami ugyan ripacs de legalább nem öncélúan, mert van mélysége, akkor ott jól ki tud bontakozni.
Richard Linklater rendező (pl. Scanner Darkly, Waking Life) meglepően pöpec, fúziós filmet rakott össze. A sztori ugyanis valós történeten alapul, olyannyira, hogy a szereplők nagy része nem is színész. Gyakorlatilag a velük, valós emberekkel készült dokumentumfilmes riportok töltik fel olyan autentikus hangulattal a filmet, ami egészen különlegessé teszi.
Texast bigott, egyszerű és proli népek lakják, nincs ez másképp Carthage kisvárosában sem. Bernie temetkezési menedzser (!), igazi jótétlélek, vallásos félbuzi, nyálas énekes, ripacs színész és az öreg nénik nagy rajongója. Komplex karaktere (nyilván, hiszen valós személy) messze a Hálivúdi papírmásé betmenek és pókemberek szintje fölött kidolgozott, igazán emberi karakter. Azt mondanám, hogy a Bernie valójában egy dramatizált dokumentumfilm, remek színészekkel és a valós emberekkel egy egyszerre nagyon mindennapi és mégis nagyon különleges történetet dolgoz fel.
A casting se kutya, Matthew McConaughey meglepően jó az ügyész szerepében, Shirley MacLaine is remekel, Jack Blacket meg már fényeztem az előbb. A hangulat nagyon ütős, igazán dokumentfilmes, mégis szórakoztató. Egy darabka igazi Texas, igazi Amerika, pacsuliszagban és ripacskodással, hamburgerrel és Jézussal, énekléssel és halottakkal.
Felnőtt személyek NÉZZÉK MEGFELE, mert érdemes.

dr. KJ: 8.4/10