A Pi kapcsán már elmélkedtem Darren Aronofsky ellentmondásos filmjeiről. Mivel úgy látszik, hogy csak a kamuzós vonalon képes továbbhaladni (talán a Rekviem egy álomért a kivétel, de az meg más miatt gáz), nem lepett meg, hogy a Forrás is egy nagy kamu, és még rosszabb is mint mondjuk a Pi.
A Forrás ugyanis lehetett volna jó film is. De nem az. Szájbarágós, erőltetetten drámai, szánalmasan katartikus, feleslegesen misztikus.
A történet három szálon fut, ennek megfelelően három külön műfaj keveredik benne. Az egyik szál egy "zseniális" kutatóorvos és agytumoros feleségének drámainak szánt sztorija. A férfi ugyanis hogy-hogynem rálel(?) az örök élet titkára. A feleség író, akinek középkori története fel-fel bukkan bugyután szimbolizálva a való világban történteket. Plusz egy álom világ, ahol a maják(?) kavarodnak elő, stb.
A zavaros szimbólumrendszeren látszik, hogy ő is úgy gondolta mint pl. Lynch: ha nincs elég a történetben, öntsd nyakon misztikummal, aztán majd azt hiszik, van mögötte valami, pedig csak elmentünk ebédelni és nem írtuk tovább. Sokaknak persze ettől még bejöhet, hiszen a néző kénytelen aktívvá válni és a lyukakat betömnie a saját fantáziájának segítségével. Aronofsky tanulhatna Richard Kelly kollégájától, aki a misztikus filmjeit nem próbálja kamuval kitölteni, hanem a jól megírt történeteit kibontja és a nézőt ez által aktiválja.
Nem mondom tovább, a lényeg az, hogy a misztikum kamujába burkoltan próbálta meg lenyomni a torkunkon ezt a filmet. Van itt minden ami a nagyközönség fantáziáját megmozgatja: rákos művész feleség, középkori lovagok, szép királynő, maja izék, örök élet, 3D-s álommaszlag, csak éppen nem állnak össze semmivé. Az ámerikái producerek túlságosan is beleszóltak, vagy Aronofsky maga szállt el a sok pénztől.
Ha szereted Lynch félbehagyott dolgait, vagy a rendező többi kamufilmjét akkor esetleg, de inkább még akkor se.
dr. KJ: 5/10
The Fountain (A forrás, 2006)
Szomjas tizenhárom (2007)
Ezt a rövidfilmet mintha a Ránczos mutatta volna, meg tán az ő haverjai is csinálták? Ha igen, lehet hozzá írni.
Szóval ezt a 14 perces animációt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakjának diákjai csinálták. Tíz kicsi, 1-2 perces animáció van itt ráfűzve egy elég lazán vett keretsztorira. A tíz rész teljesen más stílusban készült, de általában korrektül váltanak egymásba. És némelyik rész egészen frankó (nekem kedvenc az első és hetedik)
Bullet (Önpusztítók; 1996)

Régi ellensége, Tank, a feka maffiózó, hamar felkapja a vizet és nagy méretű bandájával folyton a főszereplőt basztatja, aki 35 éves korára még mindig a szüleivel él.
A főszereplő Mickey Rourke, aki élete legjobb alakítását nyújtja, hiszen a szerep szinte rá lett írva. Rendkívül hitelesen játsza az egykori tehetséges sportolóból, eltompult drogossá vált bünözőt. A szereposztás amúgyis figyelemreméltó: Bullet öccsét, az akkor még alig ismert Adrien Brody játsza, az ellenséges gengszterfőnököt pedig az akkor már igencsak ismert Tupac Shakur.
Булит(Мики Рурк)
Uploaded by Garborg. - Full seasons and entire episodes online.
A filmet azoknak is ajánlom, akik csak bugyuta japán rajzfilmeket vagy régihullámos olasz művészfilmeket néznek. A többieknek meg pláne!!!
Ránczos: 10/10
dr. KJ: jófajta gengszteres 8/10
KM: és akkormég Mickey öklömnyi dávidcsillagos tetkóiról nem is beszéltünk, az öcskös arra verte a péniszt kiskorában, annál jobbfejebb dolgot elképzelni sem tudtunk kb 16 éves korunking, de azért nem csak ez a film erőssége, tényleg tartalmas film, és kiderül belőle, hogy a durva gengszerek szülei is ugyanazokkal basztatják a kölköket mint a mieink :)
9/10
Southland Tales (A káosz birodalma; 2006)
Richard Kelly-ről már a Donnie Darko kapcsán volt szó, a Southland Tales (kb. Délvidéki Mesék) az eddigi legbetyárabb munkája, meg úgy általában, az amerikai filmek közül is a 10 legzsiványabb között a helye. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan és mit is lehetne írni erről a filmről, hiába néztem meg kétszer is.
Már a történet is olyan kusza és olyan sok szálon fut, hogy azt kivonatolni is nehéz, hiszen több értelmezési szinten lehet a Southland Tales-t vizsgálni.
Egyfelől van egy elég kusza sci-fi/thriller szál amiben Boxer Santaros (akit Dwayne "The Rock" Johnson alakít nem kevés öniróniával) amnéziás akciósztár vergődését követhetjük egy poszt-apokaliptikus, éppen összeomlóban lévő fiktív-Amerikában, 2008. június-júliusában.
III. világháború, atombomba-robbanás Texasban, terroristák, a US-IDENT nevű Big Brother kormányzati szerv, neo-marxisták, téridő-szakadás, elnökválasztás, zsarolás, pornó, a folyékony karma nevű új energiaforrás és drog, mindezek persze kapcsolódnak egymáshoz. Annyi ötlet van belezsúfolva, hogy abból öt másik filmet lehetne forgatni.
Másfelől van egy olyan szál, ami utalások (akár más filmekre, történetekre, filmekre, zenékre), apró gagek, visszacsatolások, kemény társadalomkiritika, irónia, cinizmus, gúny, sötét komédia, emberi drámák szövevénye, ezek még jobban igénybe vesznek, mint a furmányos történet. Külön felhívom a figyelmet az olyan apróságokra, mint a Hustler reklám a tankokon vagy az US-IDENT főnöknőjére. Világvége sponsored by Coca-Cola.
Talán ennyiből már lejön, hogy nem akármilyen filmmel van dolgunk. A Southland Tales időszerű apokaliptikus látomás, amely fekete humorba csomagoltan nyomja le a torkunkon mondanivalóját. Nem könnyű film, de garantáltan emlékezni fogsz rá.
Én azt mondom mindenki nézze meg!
dr. KJ: 9.5/10
HIFANA videoklippek (2004, 2005, 2008)
A HIFANA egy betyár japán elektro/hiphop/breakz brigád. A W+K TOKYO LAB készítette atomcsapás klippjeikkel sok-sok díjjat nyertek már. Egyszerűen meg kell nézni, beszarás!
dr. KJ: 10/10 mindegyik!