Volt egyszer ez a Bárány nevű banda és kurvajó zenét csináltak. Egyik legfaszább albumukról a 99-es Fear of foursról jöjjön a betyáros B-line elektrója. Szörnyeteg leányzó motion graphics-módra, 3/8-adban előadva (vö. félelem a négyestől, az albumon nem is nagyon van 4/4-ed.)
Lamb – B Line from A&E on Vimeo.
Párizs, szerelem. Ennél uncsibb, nyálasabb, közhelyesebb kombinációt elképzelni se tudok, úgyhogy kicsit izgultam a megnézése előtt, mert romi fiú vagyok, de ha elkezdenek nekem szaladgálni a diadalív alatt kéz-a-kézben a szerelmesek, és bohémkodnak, meg néznek a távolba az Eiffel toronyról a naplementébe, akkor lehányom a monitort és elszaladok.
Hát, nem ilyen lett. kb 10 db rövidfilm, amikben a közös pont Párizs meg a szerelem, de az elcsépelt szólamoknak meg nyálas kliséknek nyoma sem volt, ötletes, idióta, őrült sztorik, remek színészekkel és rendezőkkel. Csak néhány rendező, kedvcsinálónak: Tom Tykwer, Ethan Coen, Isabel Coixet, Gus Van Sant. Meg néhány színész: Steve Buscemi, Marianne Faithfull, Juliette Binoche, Willem Dafoe, Nick Nolte, Bob Hoskins, Natalie Portman, és még sokan mások. Szarul hangzik még mindig? Naugye.
Igazi örömfilmezés (ha van örömzenélés, ennek is lennie kell) zajlott a vásznon, tényleg nagyon változatos, ötletes kisfilmekkel, néhány számomra is kibogozhatatlan őrült katyvasszal, néhány nagyon szép és finom érzelmekkel, néhány eszement és vicces, dehát különbözőek vagyunk, és Párizs meg a szerelem mindenkinek más, úgyhogy felejtsük el a sablonokat.
Ja, és ne nézzétek meg szinkronosan, mert félig angol, félig francia nyelvű a filmek nagy része, és jelentősége van, hogy mikor melyik.
Ja, még egy dolog, az egész világon bemutatták a mozik, csak nálunk nem, ezért nem hallottunk róla.
update: az odeon bemutatta egy éve kb.
KM: 8,4
Edward Norton-t szeressük, mégis ritkán bukkan fel itt valamiért. Spike Lee 2002-es Utolsó éjszakája (miért kellett ezt átnevezni, a "25. óra" tökéletesen érthető és használt kifejezés magyarul is) fura film, és Edward nagyon jó választás hozzá, csakúgy mint Philip Seymour Hoffman, Rosario Dawson vagy Barry Pepper.
Egy menő drogdíler utolsó napját követhetjük végig, mielőtt börtönbe kéne vonulnia 7 évre. Monty (Norton) nem egy ostoba díler, nem is úgy él. Van egy fasza barátnője (Dawson), gyerekkori barátai (Seymour és Pepper), szép lakása, és egy utcán talált kutyája, akit megmentett. Alkesz apját is támogatja, nem éppen egy a díler szónak megfelelő figura, hanem inkább egy "szerethető" bűnöző. Valaki azonban felnyomja a kábítószer-osztagnak, akik meg is találják (hiszen tudják hol keressék) a kanapéba eldugott pénzt és drogot (ez talán a legidiótább hibája a filmnek, ha Monty tényleg okos, biztos nem otthon tartaná a drogot.) Utolsó napján végigkövethetjük a barátait, Seymour-t, aki angoltanár egy gimiben és halálosan szerelmes a kis ribanc diáklányba (fura módon ettől függetlenül ebben a filmben ő az egyetlen igazán pozitív szereplő), Pepper-t, aki idegbeteg Red Bullt vedelő és stresszlabdát nyomkodó bróker, Dawson-t a latino lányt, aki platina nyakéket és puerto ricói utazást kapott Montytól, az orosz maffia kedves embereit, akiknek Monty dolgozik, Monty exalkoholista kocsmáros apját, és a new york-i embereket, a Ground Zero-t stb. Persze aztán az is kiderül, ki nyomta fel...
Fura, lájtosan moralizáló film ez, Spike sajátos látásmódjával, videoklippes részekkel, kevés niggerrel (ami tőle szokatlan), nem túl sok káromkodással (ami szintén), remek színészekkel, valóságos helyzetekkel és karakterekkel. A film vége pedig végképp talányos, mert nem derül ki, hogy végül is bemegy-e börtönbe, sem az, hogy miért Pepperrel, a legjobb barátjával vereti meg magát. Jó kis film, nem is feltétlen a történet miatt, hanem a new york-i hangulat és emberek miatt, ami nagyon átjön. ERŐSEN AJÁNLOTT!
dr. KJ: 8/10
tréler helyett inkább a remek "fuck you" rész:
Még a Hard Candy posztjában ígértem meg, hogy lesz az LFO Freak című 2003-as kedves filmecskéje. Erősen Aphex Twin/Squarepusher hangulatú súlyosság ez, jó fajta electróval.
A másik beteg, szado-mazo izé 1994-ből(!), csak óvatosan.
Volt már itt szó a Belleville randevú című francia rajzfilmről, amit a szerkesztőségben (hihihi) mindenki nagyon szeret, az összes kolléga és kollegina 9,5 pontot adott rá a 10-ből. Ezért aztán szívből ajánlom hétvégi matinézásra a készítő, Sylvain Chomet korábbi rajzfilmjét is.
Az öreg hölgy és a galambok 98-ban készült, 22 perces, a fickó első önálló rajzfilmje, és a Belleville-t 5 évvel előzi meg. Nekem kicsit előtanulmány szaga van a nagy filmhez, nagyon hasonlóak a karakterek és a stílus. A sztori talán még jobban elborult, megfelelően súlyos és nyomasztó, humorosan és szórakoztatóan előadva. Ja, és itt bukkannak fel először a csúnya, kövér amcsik is, most Párizsba látogató túristákként.
Szóval érdemes megnézni, de végezetül lássuk, mit mondanának róla a kollégák és kolleginák.
"AJÁNLOTT!" Dr. Kukoricza, Daily Mirror
"Klafaság!" Kaka Mátyás, RezegaNews
És végül, (de nem utolsó sorban) a film:
