La zona (A zóna; 2007)

Mexico City súlyos hely, mindenki azt mondja, aki járt arra, kezdve azzal, hogy kb. 20 millióan lakják, és elég súlyos nyomor uralkodik a 95 %-án, a maradék 5% meg a másik véglet.

A film az elit egy részéről szól, ez a réteg meg próbál erőssen elkülönülni a többiektől, erre az egyik módszer, hogy keritéssel, őrökkel meg kamerákkal körbevett zónát alakít ki, ahová a többiek max. takarítani jöhetnek. A zónának saját biztonsági rendszere, normái és szabályai vannak, amikért cserébe a kintiek nem szólnak bele semmibe, hacsak nem történik semmi zűr, de egy vihar alkalmával rés nyílik a pajzson, és 3 hülyegyerek bemászik a zónába kis lopkodásra, de csúnya vége lesz a kalandnak és a három fiúcskából kettő illetve egy biztonságiőr plusz egy helyi lakos megpusztul, ami alapvetően nem lenne gond, csakhogy az erőszak a külvilág beavatkozásást okozhatja, nosza, tüntessük el a nyomokat, és innentő kezdve egy súlyos dráma veszi kezdetét, egyfelől a 3-ik fiút kell megtalálni, hogy elnémuljon, illetve a rendőrséget kell elintézni, különben oda a kiváltságoknak.

A film sok érdemes problémát vet fel, kezdve a békés polgárokkal, akik bárkit kinyírnak, ha az ő biztonságukról van szól, a biztonságról, amit a milliónyi mindent látó kamera garantál, csak az áramszünetek alkalmával szorul össze a kis szívűk, és érzik meg, hogy ez a védelem sem mindenható és határtalan.

A zóna törvényei szerint bármi feláldozható a közösségért, egy élet, egy család, bármi.

Nyomasztó, reális, ijesztő film az emberekről. Rólunk.

dr. KJ:7.8/10

2008-11-15 13:40




Tekkon Kinkreet (2006)

Jöjjön akkor megint egy anime (japó rajzfilm), ritka madár ez a műfaj kicsiny blogunkon. Ez a kis műremek 2006-ban készült, egy manga (japó képregény) alapján. Főhőse két tizenpáréves utcagyerek, Fekete és Fehér, akik egy nagyvárosban élik túl a mindennapokat.

Fekete egy igazi vadállat, amolyan potenciális Kicsi Zé Isten városából. Veri a többi gyereket, de összetűzésbe kerül a helyi maffiózókkal – jakuzákkal - is, akik Vidámparkot akarnak kialakítani a minigengszterek területén. Szerencsére ott van Fekete mellett Fehér, a megtestesült jó, potenciális Kicsi Krisztus, aki valahol bolond picit, valahol bölcs, de az tutti, hogy egyben tartja Fekete féktelen energiát, míg a sors szét nem szakítja őket... Ennyit a történetről. Viszont fontos, hogy itt nem egy sima gengszteres-utcaháborús filmről van szó, hanem súlyosan keveredik mindenféle műfaj, vannak fantasy- és sci-fi-elemek, és a szokásos távol-keleti „tetőkön 20 métert ugró” szituációk is előfordulnak.

Fontos megemlíteni a film látványvilágát. Nem a klasszikus anime stílus, de profizmusában és ötletességében eléri azokat és még le is köröz jó néhányat. A már megszokottnak vehető számítógépes hátterek, effektek és kézzel rajzolt figurák keverednek itt, de ami sokszor még bénán különválik, az itt nagyon egyben van.

Ami még érdekesség, hogy ez a csapat készített egy Animátrix kisfilmet is (Beyond), amiben egy csapat utcagyerek (na már megint) egy házban és annak udvarában mindenféle anomáliákat fedez fel.

Másik fura, hogy a filmet egy amerikai fehérember csákó rendezte, Michael Arias, aki 24 éves kora óta él Japánban és úgy tűnik, egész komoly karriert kezd befutni. Ja és egy másik amcsi, Anthony Weintraub pedig az írásban vett rész. Jaja és a zenéjét pedig a Plaid csinálta. Kultúrkever van itt tehát.

Végezetül: aki szereti az animét vagy simán a rajzfilmeket, annak feltétlenül ajánlott, de aki még nem próbálkozott ilyesmikkel, az is essen neki bátran. Többiek várják ki a következő postot.
imdb

Dr.Z.: 7,5/10
dr. KJ: nagyon fasza! 8/10

2008-11-14 13:17




The Onion Movie (2003)

Az amerikai Onion News szatirikus álhírekkel riogató stábja 2003-ban forgatta le ezt idióta filmet. Minden és mindenki elő van véve és le lett benne gyalázva, fikázva. A film tulajdonképpen pár perces jelenetek, skiccek gyűjteménye, felhúzva egy vezérfonalra. Ocsmány humora a South Park színvonalán mozog, sőt még túl is tesz rajta néhol, nem kímélnek senkit és semmit: Britney Spears, négerek, buzik, Hollywood, reklámok, cégek, yuppiek, politikusok, a tömegkommunikáció, az Amerikai Álom, családok, dohányzásellenesség, terroristák, filmkritkusok, gyárak, sőt, saját magukat sem hagyják ki. A hagyma csíp, de ésszel csíp, minden skicc mögött van értelmes mondanivaló, bár az majomgecit ivó apáca talán már kicsit öncélú, höhöh!

A hányattatott sorsú filmet csak most adták ki 2008-ban DVD-n, mert az ámerikái gyomor nem vette be, hogy ezek a galád népek az drága ámerikái nép orrát nyomják mélyen a szarba. Ezért nincsenek benne Obamás, Apple-ös, gazdaságiválságos faszkodások, de ami van, az is bőven elég. Külön vicces és egyben érthetetlen Steven Seagal szereplése, aki a Cock Puncher (kb. Heretörő) akció-szuperprodukció főszereplőjeként sokszor felbukkan és hihetetlen öniróniával gúnyolja saját magát. Sose gondoltam volna, hogy Pistinek van öniróniája, vagy egyáltalán tudja mi az, bár Dwayne "The Rock" Johnson Southland Tales-beli csibészkedése is legalább ilyen meglepő volt.

Tehát aki vevő a súlyos humorra, az elképesztő Amerika- és mai társadalom-gyalázásra, az ne tétovázzon, hanem fogjon egy jó csípős és büdös hagymát és harapjon bele egy nagyot. AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

2008-11-13 11:45




Burn After Reading (Égető bizonyíték; 2008)

Coenék durva filmjeik után (pl. Fargo -> Nagy Lebowski) általában csinálnak egy vicces idiótaságot levezetésképpen. A Burn After Reading is ilyen levezető cucc a Nem vénnek való vidék után. Könnyed, lájtos akcióvígjáték-szerűség, persze Coenékre jellemző abszurd és bizarr elmekkel, és a happy-end is ilyen izé, happyetlen-end.

A film alapvetően a kémek és kémelhárítók világát gúnyolja. Értelmetlen, szövevényes történések, ostoba emberek, idióta helyzetek, béna szituációk és szükségtelen halálesetek világa ez, és a végén a CIA-és fő kutya is csak értetlenkedik, hogy mi a fasz volt ez. A sztori is szövevényes, a lényeg, hogy John Malkovich által játszott Osborne Cox elemző a CIA-nél. Le akarják fokozni alkoholizmusa miatt, így inkább kilép és memoárt kezd írni. Felesége, a hideg és kíméletlen Katie (Tilda Swinton) válni készül, mert titkos kapcsolata Harry Pfarrerel (George Clooney) komolyra fordul, legalábbis azt hiszi. Aztán jönnek gubancok, Clooney igazából nem akar elválni feleségétől, a híres írótól. Malkovich memoárját egy edzőteremben felejti Swinton ügyvédje, és így jön a képbe a most is zseniális Frances McDormand (a Fargoból mindenképp ismerős kell hogy legyen) az edzőteremben dolgozó középkorú szingli, aki plasztikai műtétjeire gyűjt, és a szintén remek Brad Pitt mint idióta tréner. A szálak innentől totál összekuszálódnak, ahogy kell...

A szupersztáros szereposztás hibátlan, egészen a CIA-és főkutyáig (J.K. Simmons, nagy arc), lubickolnak a szerepekben, Malkovich iszik, mint a gödény, Pitt egészen idióta, McDormand elképesztő, Clooney hozza a formáját, Swinton hideg, mint a légkondi. Örömjáték volt mindannyiuknak és ez látszik is. Coenék ismét remekeltek, könnyed, csavaros és értelmes vígjátékot senki nem tud úgy csinálni, mint ők. ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8.6/10


Burn After Reading Trailer
Uploaded by ThePlaylist. - Check out other Film & TV videos.
2008-11-12 12:58




Hype klippek

Hype Williamsről, mint film rendező, már volt korábban szó. Fő profilja azonban klipek gyártása, azon belül is a hip-hop a leggyakoribb műfaja. Nevéhez a legklasszikabb feka klipek fűződnek, ami miatt persze nála is néha elkerülhetetlenek a kamerába aranymutogató-fenyegetőző gengszterek. Viszont ezen előadóművészek suttyóságát nagyon jól kompenzálja a klipek nagyon kreatív látvány világa és hangulata. A két alábbi szám Missy Elliot-tól és Busta Rhymes-tól jön, akiket azért emelnék ki a többi hasonszőrű közül, mert zenés videóikban (nem akartam szóismétlést), nem veszik annyira komolyan magukat. Túl tudnak lépni a gettó témán és emiatt Hype is kiélhette a fantáziáját.


MIssy Elliott "Sock It 2 Me" produced by Timboooo!
Uploaded by ThomasCrownChronicles. - Music videos, artist interviews, concerts and more.


Busta Rhymes - Gimme Some More
Uploaded by Mage-Li. - See the latest featured music videos.

2008-11-12 12:11




süti beállítások módosítása