Előbb-utóbb minden nemzet megcsinálja saját ellenállásos filmjét, volt itt már a holland Fekete Könyv mostanában és most láttam még kettőt, a norvég Max Manus-t és a francia Kémnőket. Van még egy dán is, hamarosan lepruttyantom a zinternyetről azt is.
Max Manus létező személy és a II. világháború egyik legügyesebb szabotőrje volt. Mivel Norvégiáról van szó ez a film egyáltalán nem zsidózós- koncentrációs táboros, Maxék egyszerűen a német elnyomás ellen lázadnak, méghozzá sikeresen. Manus saját könyvei alapján készült és elég oldschool háborús hangulatú cucc ez, ahol a főszereplő ellentmondásos alak, mondhatni nem túl jó fej, realisztikus hős. Miközben ő mindig megússza az akciókat, barátai és bajtársai egymás után elhullanak. A háború végére szét is esik rendesen, alkoholista és depressziós lesz, nem tud örülni a győzelemnek se igazán.
A sztorit persze nem mondom el, legyen elég annyi, hogy rendkívül szépen felvett, profin és pénzt nem sajnálva leforgatott hőstörténet ez. Előnye a valós alapokon nyugvó forgatókönyv, a nem (na jó, egy kicsit) eltúlzott hős-karakter és a jól eltalált hangulat. A színészek okésak, a karakterek azonban nem túl kidolgozottak, inkább csak díszletek Max akciói közben.
Max Manus egyébként a háború után is érdekes életet élt. Pszichés zavarai elő-elő jöttek később is, közben irodagépeket és később szoftverekkel foglalkozott. A Max Manus AS a mai napig működik, alapítója 1996-ban halt meg Spanyolországban.
Háborúsfilm-fanoknak mindenképpen, a többieknek AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10

Az ordítóan rossz magyar filmcím ne zavarjon meg! Kell néha idiótaságokat is nézni a sok magasröptű film mellé. Kiváló idiótaság a Big Nothing, aminek elképesztő magyar címet sikerült adni ismét. Simon Pegg-et egyébként is kedvelem, mert a Hot Fuzztól a How to Lose Friends & Alienate People...-n át a Shaun of the Deadig minden szerepét tök jól hozza, szerethető angol kecsege.
A Hot Fuzzos vonalon mozog ez a thriller-krimi-komédia is. Pegg és David Schwimmer egy remek call centerben kínlódnak, amikor is Pegg előáll a remek tervvel: zsarolják meg a perverz papot, sok pénzért persze. Aztán fölbukkan még egy jó pár fura alak, arról nem beszélve, hogy Schwimmer felesége rendőr... A sztoritól nem fogsz a székről lefordulni, de hát ez nem is az a film. Azért próbálták a dolgokat megkavarni és összerázni annyira, hogy ne legyen kiszámítható, sőt egész csavaros a maga módján és a happy end is elmarad, hiába, angol-kanadai film, ők megtehetik. Szóval kellemes 90 perc, Pegg kurvajó, a poénok is ülnek néhol. Ne várj sokat és akkor örülni fogsz annak is, amit kapsz: AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.7/10
 

Volt már egy adag februárban, most jöjjön még egy pár klipp a fasza német Funkstörungtól. Ezek a videók mind rajta vannak az Isolated. Triple Media DVD-n.

Funkstörung The Zoo from Michael Fakesch on Vimeo.

Ha azt mondom "művészfilm," általában mindenki öncélú, fekete-fehér szociohorrorokra gondol elsőként, amik általában nézhetetlenek és értelmetlenek. Persze mindig vannak kivételek, de szórakoztató művészfilmet láttál már? Az American Astronaut abszolút ilyen kivétel, mert szórakozató, vicces, fekete-fehér sci-fi/western-musical faszság, és egyáltalán nem veszi komolyan magát, ami a legfőbb hibája a művészfilmeknek. A Bill Nayer Show artrock izébizé banda énekese, Cory McAbee írta-rendezte, ő a főszereplője is és színésznek sem tűnik rossznak. Meglepő módon tök jó zenék vannak a filmben, pedig szörnyűségeket várna az ember. A történet abszurd idiótaság rengeteg viccel és egészen egyedi hangulattal, sötét díszletekkel, Pirx-kapitány színvonalú űrjelenetekkel és persze betageroziálhatatlan zenékkel, valahol a country- art- pop- rock- folk stb. vonalon. Zavarosnak tűnik? Az is, a film mégis működik, mert mint mondtam, nem veszi komolyan magát, hanem a maga vicces-zavaros és egyedi módján szórakoztató még annak is, aki egyébként már a művészfilm szótól elhányja magát. Úgyhogy ne nyafizzatok, gatyát felkötni és megnézni, mert AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10
 
Tréler helyett héjbojhéjboj!

Naar de Klote! (EXtrémek; 1996)

Elsőnek jöjjön ez a holland trash-dráma. Amikor 96-97-ben először láttam érdekes és komor, bár erősen trash filmként maradt meg bennem. Újranézve nem annyira érdekes, hatásvadász és rendkívül b-kat. trash film lett. A sztori kb. ennyi: egy vidéki fiatal pár beköltözik Amszterdamba, ahol aztán az a drog, a szex és a rave-partik lerántják őket a mocsokba. Hatásvadász szájbarágós tanmese ez, ahol minden alaptípus felbukkan: a vidéki naív fiataloktól a sztár dj-ken át a a drogbiznisz ocsmány maffiózóin, a mindenáron karriert építő énekesnő- kurvákig. Ez a film nem fest pozitív képet a rave-bulikról, hanem inkább erősen túlzó, szélsőséges példákkal, ugyanakkor a valósághoz minden bizonnyal közelítő, realisztikus módon mutatja be a szubkultúrát. Indító filmnek mindenképpen jó, mert ennél a másik két film sokkal jobb lesz, viszont tanulságos ez a mocskos kis visszaugrás a kezdetekhez.

dr.KJ: 7/10

It's all gone Pete Tong (Nesze neked, Pete Tong; 2004)

Na ez már más világ, Ibiza és a nagyipari techno/house partik abszurd- vicces- visszataszító tükre. A főszereplő Frankie Wilde (aki NEM Pete Tong) sikeres angol dj, aki egy ibizai partigyárban rezidens. A folyamatos hatalmas hangerő és öröklött fülbetegsége miatt megsüketül, az elképesztő mennyiségű drog pedig kikezdi az agyát is. A kokaint mint hatalmas, poros-taknyos orrú szörny- plüssmedvét nagyon eltalálták, mert ilyen szimbólikusan és érthetően nehezen lehet megszemélyesíteni a drogokat. Wilde alámerül a mocsokban, kicsúszik alóla a talaj, aztán egy helyi jelbeszéd-oktató lány segítségével újból talpra áll. Vicces-idióta, vígjátéki és drámai elemeket vegyítő könnyű kis film ez, értéke az ibizai partigyárak világának és hozzájuk tartozó drogok nagyon is jól sikerült pillanatképe.

dr. KJ: 7.5/10

Berlin Calling (2008)

Legújabb versenyzőnk a 2008-as Berlin Calling. A németek mindig is a techno megszállottjai voltak, Berlin pedig a főhadiszállás, így nem véletlen, hogy a film főszereplője (aki egyébként inkább zenész mint dj) a berlini minimáltechno-szcéna oszlopos tagja. A Berlin Calling a három film közül a legkomolyabb. Egyrészt mert a laptopján Ableton Live-ot futtató (azaz tényleg figyeltek a részletekre), atom módra szétcsapott Ickarus figurája nagyon is valóságos és hiteles (Mo.-n is ismerek jópár embert aki hasonló módon él vagy próbál élni). Az őt körülvevő szereplők, a barátnője és egyben babysittere (a magyar származású Lengyel Rita játsza; a babysitter a partivilágban azt jelenti, aki a fellépőt minden tekintetben istápolja, intézi a dolgait stb.) Mathilde, a drogdíler haverja, Erbse, a drogklinika professzornője, a kiadó pengeéles tulajdonosnője, apja és bátyja mind-mind alaposan kidolgozott karakterek. A film nem moralizál mint holland társa, de nem is vicceskedik, mint a Pete Tong-féle, inkább nagyon is valóságosan villantja fel a drogok és a techno megszállottjainak mindennapjait. Az elektronikus zenéket kedvelőknek mindhárom AJÁNLOTT, a metálosoknak egyik sem, a többiek meg inkább a Berlin Calling-ot nézzék meg, mert ez ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10