Terry Gilliam olyan klasszikusokat rendezett már mint a Brazil, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Münchausen báró vagy a Tizenkét majom, na és persze disznólkodott a Monty Python csoportban is. Most is egy egészen különleges hangulatú és vizuális világú filmmel jött ki. Igazi sztárparadés cucc ez, bár Heath Ledger-en (asszem ez volt az utolsó filmje szegénynek) kívül a többiek csak nyúlfarknyi szerepet játszanak, Johnny Depp, Jude Law vagy Colin Farrell fanok ne számítsanak túl sokra. Rajtuk kívül meg kell még említenem az alien arcú és szexi testű Lily Cole-t (Valentina), Christopher Plummer-t, aki a címszereplő Parnasszus-t játsza és Tom Waits is felbukkan mint a Sátán maga.
A szürreális látványhoz szürreális történet is dukál, ami egyfajta Faust-átirat. Parnassus térben-időben átívelő történetében folyamatosan fogadásokat köt az ördöggel és hol veszít, hol nyer, de leginkább veszít. Az örök életért örök szenvedés is jár, rövid boldogságáért egy nővel szintén kemény árat fizettet vele az gaz ürdüng. Aztán felbukkan Ledger ellentmondásos karaktere is, hogy bonyolítsa az ügyeket.
Kapunk az arcunkba cg-t bőven, de szerencsére sok igazi, szürreális díszlet és ruha is lesz, sőt, a 3D részek nem is annyira ütnek mint az épített cuccok, tehát a látványvilágra nem lehet panasz. A történet olyan, amilyen, néhol kicsit szétesik de azért szerethető, a színészek mind okésak.

Szóval adott minden egy újabb Gilliam-mesterműhöz, azonban az Imaginarium nem ér fel a többi munkájához (mint ahogy pl. a Tideland sem), nyilván tőle többet várunk mint mástól. Ettől függetlenül érdekes és élvezetes mese, úgyhogy AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10

Alapvetően kedvelni szoktam a gyerekfilmeket mert még nem veszett ki belőlem teljesen a (belső-) kölök. A felnőtteknek szóló gyerekfilmek meg végképp be szoktak jönni, Spike Jonze cuccai meg amúgy is faszák általában (a videoklippek inkább, de a John Malkovich menet vagy az Adaptáció is akár), minden adva volt ahhoz, hogy a Where the Wild Things Are tetszen. Hát ez kurvára nem így lett, basszameg.
Ez a film ugyanis hiába érdekes képi világú és egészen szürreális hangulatú, igazából nyomasztó és elhibázott, bizarr és beteg pszájkómesefilm. A főszereplő kissrác ugyanis egyáltalán nem jó fej, hanem egy nagyon is idegesítő agresszív kis köcsög, akivel egyáltalán nem tudtam azonosulni, pedig én se voltam épp egyszerű kölök. Nem az a baj, hogy nem cuki kisgyerek sztori, hanem olyan főhős hiányzott, aki hibái ellenére is szerethető és akkor már akár működhetett is volna.
Persze itt hozzá kell tennem, hogy nem olvastam az eredeti könyvet. Lehet, ha gyerekként olvastam volna akkor másképp látom és lelkesen olvasom a kis köcsög sztorijait amint bénázik a "szörnyekkel," akik persze saját zűrös agyának teremtményei. Így viszont a film nem több, mint egy zavarodott  és agresszív gyerek (rém-)álmai, és ennek érdekes vizualizációja. El kéne inkább vinni valami pszájkológushoz, vagy jól megverni, vagy venni nekik xboxot esetleg befizetni egy kurvához. Jobban jártunk volna, ha ezekről forgat inkább Jonze filmet, höhö.
Viccet félretéve, nem tudtam mit kezdeni ezzel a cuccal, biztos bennem van a hiba. Így viszont maximum vj-knek és esetleg zűrös kölköt nevelő szülőknek ajánlom, esetleg valami jófajta droggal akár hétköznapi emberek is élvezhetik, például gombával, lsd-vel vagy meszkalinnal eléggé zúzós lehet. Fasztuggya kategória.

dr. KJ: ? azaz fasztuggya/10

Vannak filmek amiknél majdnem minden okés, mégis van egy dolog, amin elcsúszik az egész. A Shrink is ilyen, pedig olyan jól indul: Kevin Spacey a főszerepben mint a baszottgazdag celebek és sztárok baszottgazdag pszichológusa, totál maga alá zuhanva felesége halálától. Szív mint az állat, legjobb barátja az egészen furcsa dílere. Kliensei között felbukkan pl. a szexfüggő öregedő színészhíró Robin Williams meg mindenféle fiatal köcsögvári drogos színészjelölt, zenész, dízsé, kurva (bocs, karrierista színésznőjelölt), idegbeteg és szarházi producer, stb. Szóval pofánkba kapjuk Hollywood mocskát rendesen és ez még nem is lenne baj. A problémák ott kezdődnek amikor felbukkan egy gimnazista néger csajszi, meg a doktor egyik fasz haverja aki forgatókönyvíró. Ez a két szál totál el van baszva, érthetlen és egyáltalán nem életszerű karakterek. Hiába hozza a formáját Spacey meg akár még a többiek is, a film egésze akkor is leginkább MAF (miafasz = WTF, hehe). Lehetett volna tök jó film is, így meg inkább nem annyira rossz lett és ez főleg a hollywoodi mocsok vicces-borzasztó ábrázolásának, a jól eltalált hangulatnak, néhány fájó poénnak és Spaceynek köszönhető. Ahogy érzed kategória.

dr. KJ: 7.2/10

Nem vagyok nagy rajongója a biográfiáknak, kevés olyan ember van akinek az élete érdekelne (persze van egy-két kivétel, azok majd jönnek is a blogra). Charles Spencer Chaplin viszont feltétlenül a kivételek közé tartozik. Egyrész mert élete önmagában is egy zűrös tragikomédia volt, másrészt vitathatatlanul az egyik legnagyobb mozis személyiségről van szó, aki ikonikus alakjává vált korának és a filmipar korai éveinek.
Richard Attenborough 1992-es filmje Chaplin saját önéletrajza és David Robinson róla szóló könyve alapján készült. Egy biográfiánál fontos lehet az, hogy mennyire igazi a cucc és mennyire idealizált a főhős személye. Chaplin ugyanis nem volt egy feltétlenül kedves ember. Lájtos pedofíliától (bár nyilván akkoriban más volt a mérce, de azért mégiscsak 54 éves volt, amikor elvette utolsó feleségét Oona-t, aki viszont 17 volt, mellesleg Chaplin előtt már kavart Orson Welles-szel és Salingerrel is, höh), béna nőügyeitől, az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottsággal és McCarthy-vel vívott kínlódásától és politikai nézeteitől, rengeteg gyerekén át (akik a filmben meg sem jelennek, pff) a kemény üzletember alakjáig sok minden volt ő egyszemélyben. Egyedül a film végén az Oscar-átadós jelenetben volt sok egy kicsit a pátosz, aztán megtúrtam az internyetet, és kiderült, hogy tényleg nagyon meg volt hatódva az öreg, csekkold itt.
Robert Downey Jr.-nál jobb választás tényleg nem nagyon lehetett volna Chaplin karakterére. Már csak az ő meggyőző alakítása miatt is érdemes megnézni a filmet. Nem lehetett könnyű megformálnia a londoni nyomornegyedből milliomos világsztárrá vált Chaplin komplex alakját, (az öreg Chaplinnél a maszkmesterek azért nem voltak a toppon, de ez persze nem Downey hibája, nem ártott volna neki egy kis cg, persze 92-ben ez nem annyira volt lehetséges) de maximálisan hozza a dolgot. A többiek is okésak, Chaplin egyik lánya, Geraldine játsza az elmebeteg anyát, aztán van itt még egy kis Dan Aykroyd és Anthony Hopkins is, stb.
Nade nem is pofázok többet, a lényeg, hogy fasza film ez, és ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8.5/10

"Az emberi lélek székhelye a középagyban található tobozmirigy."
René Descartes: A lélek szenvedélyei, 1649

Ha Descartesnek igaza lenne, akkor élelmes emberek egyből készítenének egy gépet, ami kivonja a tobozmirigyből a lelket. Aztán élhetnénk lelketlenül, vagy mások lelkét ültethetnénk magunkba, attól függően, hogy mire vágyunk.
Pontosan ez történik Sophie Barthes rendezőnő Cold Souls című filmjében. Paul Giamatti saját magát játsza mint negyvenes évei végén járó kiégett színészt, aki Csehov Ványa Bácsijának főszerepén kínlódik. Egyik barátja ajánlására elmegy dr. Flintstein Soul Storage nevű cégéhez, ahol rövid tétovázás után kivonják Paul lelkét, ami pontosan akkora és úgy is néz ki, mint egy csicseriborsó. A lelketlen állapot persze nem segít a színésznek a szerepét jobban eljátszani ezért később úgy dönt, hogy az illegálisan az USÁ-ba csempészett orosz lelkek közül egy költőét ülteti magába...
Az ötlet eredetiségét sajnos nem sikerült teljesen körbejárni és a forgatókönyvön hatalmas lyukak tátonganak de szerencsére Paul jó színész és miatta már érdemes lehet megnézni. Ne tévesszen meg senkit az IMDb "comedy" cimkéje: némi humort ugyan tartalmaz, valójában a Cold Souls egy igazi melankólikus dráma. A hibáitól eltekintve érdekes film, akár AJÁNLOTT is lehet, de inkább fasztuggya kategória.

dr. KJ: valahol 7 és a fasztuggya között/10