Haneke aktuális, Fehér szalag című filmje kapcsán néztem meg ezt az utolsó filmjét, kicsit tartottam a fickótól, mert egyszer már lezúzott a Zongoratanárnővel, úgyhogy kissé féltem tőle, és ez után a film után azt kell mondjam, jogosan. A film a 1997-es osztrák verzió amerikai remakeje, sztárokkal mint Tim Roth, vagy Naomi Watts, és a maga kategóriájában egyértleműen kiváló, márha létezik olyan kategória, hogy néző-darálós thiller, mert ebben nem a szereplőket darálják le, hanem a nézőt magát.

A sztori egyszerű, felsőközéposztálybeli család leugrik a telekre, ahol megjelenik két szimpatikus fiatalember, és szórakozásból kicsit terrorizálja a családot. A sztori ennyi, akit ennél jobban érdekel, az nézze meg, mer innentől Spoiler.

A fiúcskák szemmel láthatóan jómódúak, iskolázottak, szó sincs itt a piszkos anyagiakról, ők csak szórakozni jöttek ide, üres életüket kissé színesíteni, élvezkedni. Ezt viszont szemmel láthatóan nagyon profin, és nagy rutinnal teszik, a családnak esélye sincs a túlélésre, a fiúk erről  már az első 5 percben tesznek, de azért a kedves néző izgul, hátha mégis, az nem lehet, hogy egy ilyen kedves, magunkféle család csak úgy megpurcanjon, hiszen mér is tenne valaki ilyet, meg a barátok, szomszédok majdcsak jönnek, az nem lehet, hogy így legyen, ezt nem lehet, és a rendező már rég nem a családot kínozza, hanem minket, nézőket. Látjuk a félelemtől és tehetetlenségtől bénult családfőt, a megalázott és rettegő anyát, és közben csak az jár a fejben, hogy ezek mi is lehetnénk, és hogy mi mit reagálnánk ebben a szituban. És ahogy múlik az idő, a néző várja, várja a feloldozást, az ilyen filmekben a végén minden jóra fordul, csak előtte kicsit basztatnak minket, de a feloldozás nem jön. A fiúk néha kiszólnak a nézőnek, hogy ne is reménykedjen, de attól ő még reménykedik, ehhez szokott, a dolgok jobbra szoktak fordulni. Aztán jön egy vágás nélküli, 10 perces jelenet, ahol nincs menekvés, csak a színttiszta fájdalom, és nincs hová bújni előle, de a remény megint ott motoszkál, hogy hátha ezzel vége, csak nem lehet ezt így folytatni, és így tovább, mondom, igazi néződarálás, egészen a zavarbaejtő jelenetig, amikor a megszokott sémáknak megfelelően a nőnek csak sikerül megszerezni a puskát és lelőni az egyik betolakodót (végre, végre!), mire a másik, életben maradt fickó megragadja a tévé távirányítóját és visszatekeri a jelenetet, hogy aztán tovább folytatodjon a gyötrelem a maga útján. Nincs menekvés.

Haneke egy ugyanolyan súlyos állat, mint pl. Trier, tudja hol fáj, és élvezettel kínoz. Kedvcsinálónak ennyi.

Rég láttam ilyen sztárparádéval forgatott,  szórakoztató és elgondolkodtató agymenést. 2009-ben vicces-idióta háborúellenes hippi filmet csinálni: ehhez kell bátorság, gyűlölik is az amcsi jobberek, a republikánusok. Az igazi gyomros viszont akkor jön, amikor utánnanéztem a film alapjául szolgáló könyvnek, ami egy valódi riportkönyv. A valós személyekkel készült beszélgetésekből kiderül, hogy valóban volt egy ilyen New Age-es, a paranormális képességekkel felruházott emberekből álló titkos katonai egység, amelynek feladata a hagyományos módszerektől eltérő hadviselés kidolgozása és alkalmazása volt. Amely persze a valóságban közel sem olyan vicces, mint a filmben, hiszen az akkori eredményeket a mai napig felhasználják pl. a gantanamói támaszponton speciális kínzások formájában. Az abszurd, viccesen-idióta történetnek ez olyan gellert ad, amitől megkeseredik a füves cigi íze a szánkban és a LSD-trip is bad trippé változik egyből.
A The Men Who Stare at Goats összeségében persze nem ilyen nyomasztó, sőt, igazán szórakozató, köszönhetően a remek színészeknek (George Clooney aki főszereplője és producere is volt, Ewan McGregor, a szuperhippi-betyár Jeff Bridges, a gazdisznó Kevin Spacey sőt a folyós terminátor Robert Patrick vagy az ravatalban is főkatonát játszó Stephen Lang) és a végének, ami egészen más hangulatú, mint könyv. Nem is kérdés: NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 9/10

Baszomnagy ufók, robotok és űrlények jönnek és szétlőnek mindent!!!!4!! Most épp Uruguay fővárosát, Montevideo-t basszák szét a gaz alienek ebben a szuper kis rövidfilmben: pánik, romok, robbanás, halál, After Effects, 3D és kompozitálás.

Bajban vagyok ezzel a filmmel, mert egyfelől nem olyan jó, hogy írjunk róla, másrészt nem olyan rossz, hogy ne írjunk róla, ha másért nem, mert akár jól is eshet, ha nem vársz tőle túl sokat. Az ún. con-artistok, azaz a szuperszélhámosok ügyeit már jó párszor körbejárták már (a Matchstick Mannél végigvettem már párat, kukk ott), így a sztori nem túl eredeti. Ugyanakkor érződik rajta az akarás, egy csomó jó poént például azért sikerült belerejteni az egyébként kusza, bájosan béna filmbe.
Szóval van a búvalbaszott képű Adrien Brody (ki más lenne) és gazdisznó bátyja (Mark Ruffalo) akik mesteri fokon űzik az emberek átbaszasát már gyerekkoruk óta. Brodynak egy idő után elege lesz a folyamatos hazudozásból és egyáltalán a szélhámosok életből és nyugizni akar és családot alapítani vagymifasz. Bátyja azonban egy utolsó ügybe azért még belerángatja, a célpont pedig nem más mint a gazdag ám idióta Rachel Weisz (ki más). Aztán persze jönnek a kavarások, csavarok és bénázások, sőt romantika, bazmeg.
A történet önmagában se túl izgi és még sikerült még pár forgatókönyv-hibával, felesleges drámázással (most akkor vicces vagy sírós, döntsük már el), sőt klisékkel és túlbonyolítással rontani rajta, a film ettől függetlenül szórakoztató. Jól eshet például akkor, ha éppen a fasz vagy punci kivan a sok agybaszós drámával, vérengzős-szadizós izékkel, és a tévébe sincs más, csak a szokásos bullshit. Hát így.

dr. KJ: 7/10

A jó anime egyben agyfasz is, messze túlmutat a nagyszemű, sipákoló lánykás és hosszúlábú szuperlegényes sztereotípiákon. A Paprika pontosan ilyen durván agyfasz anime, mert itt a látvány olyan döbbenetesen egyedi, elvont, értelmezhetelen és beteg, hogy csak nézel ki a fejedből és alig tudsz a történetre figyelni, pedig az is furmányos.
Pszichiáterek elmegyógyászati célra kifejlesztenek egy gépet a DC Minit, ami képes a beteg álmaiba, agyába behatolni. A szerkezet nyilván súlyos visszaélésekre ad lehetőséget, így eléggé beszarnak mikor ellopják az intézetből. A fiatal pszichiáternő az egyedüli kulcs mindenhez prötty prötty prötty
Valószínűleg mindenki álmodott már elképesztően beteg dolgokat, nade egy igazi elmebeteg miket álmodhat? A filmben rengeteg kattant rémálmot láthatsz méghozzá az animáció nyújtotta végtelen lehetőségek maximális kihasználásával.
Egészen egyedi vizuális világot, atmoszférát teremt a Paprika még a többi animéhez képest is. A történet is eléggé fura, mert nem is annyira sci-fi, ugyanis nem hiszem, hogy sokat kéne még várni egy valódi DC Minire, ha nem létezik már most is valami tokiói, sanghaji vagy arizónai kutatólaborban.
Szóval: ERŐSEN AJÁNLOM (mert az erős paprika az igazi, elnézést kérek, nem tudtam kihagyni, jaj :D )

dr. KJ: 8.5/10