Haneke aktuális, Fehér szalag című filmje kapcsán néztem meg ezt az utolsó filmjét, kicsit tartottam a fickótól, mert egyszer már lezúzott a Zongoratanárnővel, úgyhogy kissé féltem tőle, és ez után a film után azt kell mondjam, jogosan. A film a 1997-es osztrák verzió amerikai remakeje, sztárokkal mint Tim Roth, vagy Naomi Watts, és a maga kategóriájában egyértleműen kiváló, márha létezik olyan kategória, hogy néző-darálós thiller, mert ebben nem a szereplőket darálják le, hanem a nézőt magát.

A sztori egyszerű, felsőközéposztálybeli család leugrik a telekre, ahol megjelenik két szimpatikus fiatalember, és szórakozásból kicsit terrorizálja a családot. A sztori ennyi, akit ennél jobban érdekel, az nézze meg, mer innentől Spoiler.

A fiúcskák szemmel láthatóan jómódúak, iskolázottak, szó sincs itt a piszkos anyagiakról, ők csak szórakozni jöttek ide, üres életüket kissé színesíteni, élvezkedni. Ezt viszont szemmel láthatóan nagyon profin, és nagy rutinnal teszik, a családnak esélye sincs a túlélésre, a fiúk erről  már az első 5 percben tesznek, de azért a kedves néző izgul, hátha mégis, az nem lehet, hogy egy ilyen kedves, magunkféle család csak úgy megpurcanjon, hiszen mér is tenne valaki ilyet, meg a barátok, szomszédok majdcsak jönnek, az nem lehet, hogy így legyen, ezt nem lehet, és a rendező már rég nem a családot kínozza, hanem minket, nézőket. Látjuk a félelemtől és tehetetlenségtől bénult családfőt, a megalázott és rettegő anyát, és közben csak az jár a fejben, hogy ezek mi is lehetnénk, és hogy mi mit reagálnánk ebben a szituban. És ahogy múlik az idő, a néző várja, várja a feloldozást, az ilyen filmekben a végén minden jóra fordul, csak előtte kicsit basztatnak minket, de a feloldozás nem jön. A fiúk néha kiszólnak a nézőnek, hogy ne is reménykedjen, de attól ő még reménykedik, ehhez szokott, a dolgok jobbra szoktak fordulni. Aztán jön egy vágás nélküli, 10 perces jelenet, ahol nincs menekvés, csak a színttiszta fájdalom, és nincs hová bújni előle, de a remény megint ott motoszkál, hogy hátha ezzel vége, csak nem lehet ezt így folytatni, és így tovább, mondom, igazi néződarálás, egészen a zavarbaejtő jelenetig, amikor a megszokott sémáknak megfelelően a nőnek csak sikerül megszerezni a puskát és lelőni az egyik betolakodót (végre, végre!), mire a másik, életben maradt fickó megragadja a tévé távirányítóját és visszatekeri a jelenetet, hogy aztán tovább folytatodjon a gyötrelem a maga útján. Nincs menekvés.

Haneke egy ugyanolyan súlyos állat, mint pl. Trier, tudja hol fáj, és élvezettel kínoz. Kedvcsinálónak ennyi.