Volt már holland, francia és norvég is, legyen itt akkor egy dán ellenállós-nácis is. Főleg, hogy az összes közül ez sikerült talán a legjobban. Ez a valóban megtörtént sztori alapján készült film adja át a legjobban a totálisan összezavarodott főhősein keresztül hogy mi a fasz volt valójában az ellenállás. Nincsenek itt a fekete-fehér hősök, mindeki hazudik és összevissza kavar, Láng és Citrom pedig kb. mindenkit agyonlő, ártatlanokat(?) és nácikat(?) egyaránt. Bosszú bosszút követ, a legdurvább történés talán az, amikor Lángék terrorizmusára válaszul a nácik megállítanak egy teli villamost és pár kézigránátot dobnak az utasok közé. Aztán a kémek: van itt igazi femme fatale nő, aki már annyira kettősügynök, hogy már szerintem ő se tudja hogy melyik oldalon áll igazából, aztán pénzemberek, akik üzleti ellenfeleiket nyíratják ki Lángékkal stb. nem is mondom tovább, ennél életszagúbb ellenállós filmet nem csináltak még az a lényeg. A szereplők okésak (pl. Citrom szerepében Mads Mikkelsen, akit már ismerhetsz az Ádám almáiból vagy a Zöld hentesekből stb.) a hangulat és az egész film jó eltalált.
Ha eddig nem néztél meg egy ellenállós filmet se, akkor ezt az egyet elég megnézned. ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

Stílszerűen 2009. 09. 09-én mutatták be (Amerikában) ezt a Shane Acker rendezésében és Tim Burton produceri segítségével készült 3D-s animációs filmet. Megszületése körül van némi hasonlóság a District 9-nal, ugyanis ez is egy 2005-ben készült rövidfilmből kinőtt cucc, és itt is híres- pénzes ember tolt zsetont az ismeretlen elsőfilmes rendező filmjébe, a 9-es szám szerepléséről vagy a fasza 3D-ről nem is beszélve. Persze a két film egyébként nem hasonlít egymásra, a 9 legjobban talán a felnőttmese-akció-horror-sci-fi stílusokkal körülírható.
A látványvilág és a hangulat teljesen egyedire sikeredett bár Burton hatása azért érződik szerintem itt-ott. A lenyűgöző képek és az atmoszféra azonban elég összecsapott történettel vegyül, kicsit terminátoros-apokalipitkus, kicsit Burton mesefilmes, kicsit kiszámítható akció-klisés, kicsit misztikus, kicsit horroros-beteg, aranyos főhősökkel. A fikázó kritikusoknak lesz mibe belekötnie és valóban nem tökéletes film ez, viszont értékelendő a vizuális világ egyedisége, a sötét hangulat kiváló megvalósítása és sikerült a nyáladzást is viszonylag lecsökkenteni. Tíz-tizennégy év alatt eszedbe ne jusson elvinni rá a kölköket mert annál azért durvább részek is vannak benne, arról nem is beszélve, hogy a 80 percből 60-70 feszített tempójú akció és szörnyek elől menekülés ami sok lehet egy kiskrampesznak. A felnőttmese lassan kinövi magát külön műfajjá és a 9 egyik jól sikerült példája. Ha nem is pörfikt, azért amint bemutatják NÉZZED MEGFELE! vagy turmákolj a zinternyeten, bár azt hallottam az illegális.

dr. KJ: 8.2/10

...and nooooow for something completely different...

Tegye fel a kezét egy pillanatra, aki emlékszik még azokra a kurvajó izmos műanyag babákra, amiket csak a Skoda kipufogócsövében lehetett becsempészni átkos kis hazánkba. Na nekem olyan sose volt, a Kaka mamája egyszer - mikor hazajött Kaka apukájával egy külföldi útról - aszonta, hogy majdnem olyat vettek nekem ajiba, de aztán mégse, tessék itt egy kis finom milkacsoki. Na, akkor én megedzettem ványadt kis testemet, és gondolatban gonosz Skeletorrá váltam és csúnya dolgokat műveltem Kaka családjával. De mindegy mostmár, inkább mutizok egy képet, hogy beugorjon mindenkinek a szupercucc. Szóval 80-as évek vége, tévében mennek a szupercseneles pankrátorok, meg a GI Joe és He-Man rajzfilmek. Szép idők voltak, bezony. Akkoriban láthattam ezt a remek kis filmet, a He-Man babák kalandjait feldolgozó finom eposzt, amely kb. a Conan a barbár és az Utolsó csillagharcos szerelemgyereke lehet, és talán az első próbálkozása annak, hogyan filmesítsük meg a megfilmesíthetetlent, amikor bal kezemben Skeleton bá’ (én így hívtam), jobb kezemben He-Man, és csapkodom őket egymásnak, aztán az egyiket hátradobom, csaaa-csaaa, megdöglesz He-Man, nemnem, te fogsz, gonosz csúnya Skeleton. Az ilyen filmeknek van most ugye hatalmas reneszánsza, egyik jobb mint a másik.

imbd

Részlet a filmből, németül, mert úgy jó:

És akkor már az új film teasere is, márha elkészül valaha, hátha ráizgul valaki:

Kicsit elfelejtődött a filmzene sorozatunk, pedig még sok-sok jóság van hátra. Most a jazz következik.

	Dianne Reeves jazz díva a Clooney-féle Good Night, And Good Luck filmzenéjével igazi gyöngyszemet alkotott. A 2005-ös  album a legfinomabb oldszkúl jazzeket  tartalmazza amelyek remekül passzolnak a 50-es évekbeli hidegháborús fekete-fehér film hangulatához. Ha épp idegbeteg vagyok akkor tuti meggyógyít ez a nyugis és kellemes bárjazz album. [allmusic]
	A (krimi-) jazz koronázott királya Henry Mancini. A Peter Gunn, a Kalifornia Utcái, a Kojak stb. mellett természetesen ő követte el mindenki kedvenc macskája, a Rózsaszín Párduc megunhatatlan főcímzenéjét is. Az egyik leghíresebb filmzene komponistaként mindenképp itt a helye, nem is tudok választani melyik albuma szerepeljen itt, mert kb. mind jó. Örök kedvenc! [discogs]
	Quincy Jones az egyik legnagyobb zenész- mágus. Mint komponista- producer sok filmzenét is szerzett amikor épp nem Dzsekszon Mihálynak producerelte a Thrillert. A 71-es The Heist (Dollar néven is ismert), Diana Rossal és Michael Jacksonnal a The Wiz, a 69-es eredeti Olasz Meló, a Truman Capote-féle Hidegvérrel 67-ből, In the Heat of Night szintén 67-ből stb. Hétszer jelölték Oscarra, 26-or nyert Grammy díjjat. Megkerülhetetlen alapembere a XX századi zenének. Érdemes az egész életművét végighallgatni! [discogs]
	Roy Budd a 71-es Get Carter zenéjével beírta magát a filmzene szerzők nagykönyvébe. A fiatalon, alig 43 évesen 1993-ban elhunyt angol zenész utolsó munkája Az operaház fantomjához írt új szimfónikus zene volt. Get Carter, Diamonds, Marseille Contract, stb: rengeteg jó zenét komponált. A 2004-es Vigilante! válogatás is kötelező darab tőle! [discogs]

A filmjei mellett szexuális szokásairól is ismert rendező, Roman Polanski ezen filmje történetesen egy szexuális ragadózó pár életébe enged betekintést.

Egy szokásos, nyugis, turistás hajóúton egy pár az x-ik házassági évfordulójukat ünneplik az x-et megillető unott hangulatban, míg a férfi (Hugh Grant) meg nem lát egy gyönyörű nőt az utastársak között és meg nem ismerkedik a hölgy  tolószékes partnerével. A kripli pedig elmeséli neki (akár akarja, akár nem) súlyos románcuk történetét. A történet közben egy extrakemény seveledsenélküled dráma bontakozik ki, szegény, gyámoltalan Hugh meg csak próbál menekülni az egyre súlyosabb sztorik közül, de már a történet részévé vált és elveszett, a két bekattant szerelemes beteges játékszerévé vált, akik még keményebb próbáknak vetik alá egyre szerencsétlenebb kispolgárunkat.

A film egy végletes, gyötrő, kegyetlen és reménytelen szerelem története, és simán átlép azokon a határokon, amit még az izlés és az értelem engedélyezni szokott, mégsem válik vulgárissá, vagy közönségessé.

A film négy főszereplője remek választás volt, Peter Coyote a ragadozó-páros férfitagjaként kitűnő, Emmanuelle Seignerre, a rendező különös szépségű feleségére meg kimondottan rá lett írva a démon szerepe, Hugh-ról már esett szó, mint a tipikus béna brit pöcs prototipusa, tökéletes, az aszonykája, Kristin Scott Thomas a kékharisnya szerepében sem okozott csalódást.

Fura, felkavaró, zavarba ejtő film a szerelem sötét oldaláról, randifilmnek nem, minden más alkalomra ajánlott.

KM: 8,4/10
dr. KJ: 8.2/10