A halálról egyszerre vicces és elgondolkoztató, szomorú és vidám, könnyű és nehéz filmet nem szoktak csinálni túl gyakran. A japán Indulásoknak sikerült ez a fura kettősséget összehoznia, mert néhol erősen vígjátéki idiotizmusból, néhol pedig a keleti világ legmélyebb és legsötétebb dolgaiból áll össze.
A fiatal csellóművészből halott-kozmetikussá (vagy hogy hívják ezt) váló férfi abszurd és egyedi történetében rengeteg olyan villanás lesz, ami többet árul el Japánról mint a nagyszemű mangalányokat megbaszó polipos baromságok, a hihetelen idióta tv-műsorok, a tamagocsi, a kardozós- lődözős animék vagy Godzilla úr: az átlagos japán vidéki életbe pillanthatsz bele.
Japánban is meghalnak az emberek és sokféleképpen, sokféle vallás szerint kapnak utolsó sminket és ruhát a hamvasztás előtt. A szertartás egyszerre borzasztó és megindító ahogy a család tagjainak szeme előtt a hivatásos halott-sminkesek felkészítik az indulásra a holtakat.
Jó kis film ez, bár nem mentes a keleti filmek sajátos hatásvadászatától azért ERŐSEN AJÁNLOTT! (kösz mr. R)

dr. KJ: 8/10

Az Elegy (elegy érted, höhö) leginkább a Jarmusch-féle Hervadó Virágokhoz hasonlít, úgyhogy jöjjön most ez, persze azért nem nyúlásról van itt szó, hanem inkább hasonlóságokról, legalábbis főszereplő szinten mindenképp. Remek színészek vannak benne (Ben Kingsley akit szeretünk és Penélope Cruz akit szintén nem kell bemutatni) és a sztori is fura (Philip Roth Kepesh-triológiájának harmadik kötétből készült, a Döglődő Állat (sic!) címűből) a női rendező pedig érdekesen fogta meg az egészet és melankólikus hangulattal borította be ezt a drámát.
A sztori egy öregedő Don Juan (Kingsley) késői, egyetlen  és elbaszott szerelméről szól. Kepesh professzor élete a nőnemű hallgatói levadászásából áll, elvállt, a fiával utálják egymást, van egy középkorú és egyedülálló szeretője akivel remekül elszexelnek ha épp nincs más (Patricia Clarkson) és a költő haverja akivel elfilozofálgatnak némi szesz mellett (Dennis Hopper). Ebbe a látszólagos nyugalomba és érzelmi elkötelezettség nélküli, kiüresedett életbe robban bele a Consuela (Cruz) aki megtanítja az eddig nem is ismert fájdalomra és a boldogságra Kepesh-t.
Nyilván nem egy akciómúvi ez, hanem egy lassú, erős hangulatfilm. A színészek szuperek, a képek szépek és melankólikusak. Se happyend, se túlzásba vitt romantikázás nincs, sikerült elkerülni az ilyen típusú filmek nagy hibáit, pl. a hatásvadászságot és túlzott nyomasztást is. Szóval megfelelő hangulatban, egy pohár borral érdemes nekilátni: ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

Jim Jarmusch-t nem nagyon adagoltunk még itten, a nagyszerű moziba:be ezrek által olvasott hasábjain (höhö, na ez aztán modoros lett, persze direkt, mert filmbuzik vagyunk, azoknak meg modorosnak vagy sznobnak, de leginkább mindkettőnek kell lenniük.) Szóval a Kávé és cigaretta volt már, de az annyira nem tetszett nekem, a Broken Flowers viszont Bill Murray-vel fasza filmje a csávónak, mégha nem is a legfaszább.
Nehéz úgy filmet csinálni, hogy gyakorlatilag nem szól semmiről és nem nagyon történik benne semmi. Úgy viszont nagyon jó filmet lehet csinálni, ha a semmi mellett nagyon sok mindenről szól és van hozzá egy olyan betyár színészünk mint Bill Murray. Ezt a konceptet egyébként a Lost in Translation-ben egyszer már feszegette a Coppola-nőszemély, az se  volt rossz, de azért annyi semmi nem volt benne mint ebben.
Johnston, az öregedő, számítógépekből meggazdagodott Don Juan elbaszott nihilben éli a napokat. Miután aktuális csaja elhagyja kap egy névtelen levelet, amiben egyik régi exe (ez milyen hülye szó már) tudatja vele, hogy tinédzserkorú gyereke (amiről nem is tudott eddig) elindult fel/megkeresni őt. Szomszéd haverja, Winston (Jeffrey Wright) egyből rákattan a dologra és ráveszi a teljesen a apátiába süllyedt Johnston-t, hogy keresse fel néhány régi csaját és derítse ki melyikőjük volt a levél írója.
Fura sztori ez, ami egyszerre vicces és borzasztó, megható és szánalmas, mély és felszínes. A színész gárda sem mindennapi, pl. Sharon Stone, Tilda Swinton, Jessica Lange, Chloë Sevigny, idiótaságok is lesznek bőven, egyszóval furmányos film ez. Kaka úrnak pl. nem tetszett, de mivel ő érzelmileg egy zombi szintjén van (szmájli, persze nem is zombi hanem kaka) ez egy pillanatig se zavarjon. Felnőtt film ez a semmiről ami sokaknak nem jelent semmit és ezért nem is feltétlen kell mindenkinek megnéznie. Ha viszont benőtt már a fejed lágya akkor akár érdemes lehet nekilátni, mert szerintem AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10

A Flairs-féle ocsmány kamionos kalandok után kedvet kaptam még némi 8 bites támadáshoz. Az egyik betyár klipp egy angol jóember, Martin Wheeler és egyszemélyes bandája a Vector Lovers minimálputtyogásához készült. Hipnotikus izé! Ja és játssz a klippben szereplő játékokkal itt (Atari) és itt (Namco)!

A másik se kutya, két pihent svéd 1500 órányi munkával Legóból összebűvölt furmánysága autentikus Commodore 64-el vagy hasonló nyavalyákkal készített zajzenével.

Az indavideón remek dologok vannak, ezt már említettem, most megint sikerült valami finomságot találni, most éppen egy súlyos népmesét, Erdélyből, boszorkányokkal, csavaros eszű és kangörcsös legénnyel és pityókalevessel.

A magyar népmeséket szeretjük, Jancsót szeretjük, a Hukklét szeretjük, ez a kisfilm meg a három között van félúton, és ezt is szeretjük. ja, igen, és még csöcsök is vannak benne, mi kell még?