Coffee And Cigarettes (Kávé és Cigaretta; 2003)

Jim Jarmusch az amerikai filmkészítés egyik üde színfoltja, neki köszönhetjük többek között a kecskebaszó taxisofőrt az Éjszaka a földönben, az ámokfutó költőt a vadnyugaton a Halott emberből, vagy a elvisfanatikus japán fiatalokat Memphisben, vagy a béna olasz maffiózóknak melozó feka szamurájt, csak hogy néhányat említsek a zseniális karakterek közül, sajnos az utolsó filmje nagy csalódás volt, Broken Flowers címen, bár ez hozta meg számára az ismertséget, de ilyen ismertség kell a faszomnak, kicsit izgulok, hogy ne ő készítse a Spiderman 5-öt, mert kezd rossz irányt venni a karrier.

A Kávé és Cigaretta érdekes film, már kb 15 éve készül, mivel a régi ötletet - hogy emberek a dolgokat igazán csak egy kávé és egy cigi mellett tudják igazán megbeszélni, nem kell sztori meg cselekmény, egy beszélgetésben minden benne lehet, ami kell - már néhányszor megvalósította, pár évente felvett egy ilyen jelentetet, aztán 2003-ra felvett még egy párat, és egymásután rakta őket, ebből lett a film.

Vannak köztük remek jelenetek is, de összeségében viszont sajnos mégis csalódás volt a film, biztos a fentiek miatt, túl nagy volt az elvárás, dehát aki ennyi remek dolgot lerak az asztalra, az számoljon vele, hogy egy idő után már ez lesz felé az alap.

A jelenetek között nincs összefüggés, önálló idióta szitukat és beszélgetéseket látunk/hallunk, vannak köztük ötletesek, és jók, meg vannak eröltetettek meg tartalmatlanok is, sok a sztárvendég, akik gondolom haverságból elválalták a cuccot, de ettől még nem lesz jó egy film, de összeségében mindenkép nézhető , de javalom, hogy nézés közben legyen kéznél cigaretta (nemdohányzóknak nem kötelező), anélkül megőrülsz bele.

KM: 7/10

dr. KJ: halovány és unalmas 6/10

Ráncosnyak: 7/10, unalmas film, az a szerencséje, hogy gyengéim a normális filmes párbeszédek

2008-07-10 11:32




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr73561958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2008.07.10. 12:17:37

Szerintem Broken flowers (Hervadó virágok) nem volt rossz. Csak annyira jó se volt.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.07.10. 15:42:48

mer egy sznob vagy, és jarmusch nem hibázik, mi?

dr. K. J. phd. · http://mozibabe.blog.hu/ 2008.07.10. 15:50:57

e? ha nekem mondod, persze, hogy sznob vagyok, és hibázhat, de attól még fing. ha meg nem nekem mondod, akkor is ugyanez. :)

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2008.07.10. 16:48:36

Most mi van? Jobb volt, mint ez a hót felesleges válogatás, amiből ha 3 jópofa rész van. Kb a legkorábbiak, amik aztán ki lettek duzzasztva másfél órára mindenféle töltelékkel.

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2008.07.10. 16:55:38

Azok viszont tényleg jópofák voltak. Aszongya: az olasz vicces zsidós rész (Roberto Benigni meg Steve Wright, Robertoval akkor tolták, amikor a Törvénytől sújtvát is). Aztán gyütt a Memphisi verzió, a fekás blokk. Végül a Tom Waits-Iggy Pop. Slusztapaszta.
(még IMDB-n is így fut a dolog)

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.07.11. 09:25:18

stimmel, csak ezek voltak jók közülük, de nekem a hervadó virágok az ilyen lost in translation 2 volt, több szempontból is, ami gáz.
vizont szót kéne majd ejteni a 10 perc filmeket (hegedű, cselló) mert azok azért érdekesek voltak.
süti beállítások módosítása