Морфий (Morfium; 2008)

Oroszország, 1917. Egy faluba végre megérkezik a régóta várt orvos, az elődje már jó rég eltűnt hirtelen és azóta senki se jelentkezett a melóra. Hősünk lelkes, fiatal orvos, aki lelkesen veti magát a munkába. Egyszer aztán fertőzést kap, és a tünetek enyhítésésre morfiummal próbálkozik. A következő alkalommal már nyugtatónak nyomja, és innentől nincs megállás, szépen rákattan az anyagra, és se az odaadó nővér, se semmi sem állítja meg a lejtőn.

Igen, talán nekünk, magyaroknak nem olyan meglepő az alapsztori, a szoknyabolond drogos orvos figurája mifelénk Csáth Gézával kapcsolódott össze, de ez egy teljesen más történet, a kapocs csak a pina meg cucc, minden más különbözik.

A Morfium lassú, egyszerű film, mégis borzasztó nyomasztó, ahogy hősünk világa bezárul és csak egy dolog mozgatja, a körülötte lévő események már nem jutnak el hozzá, a világ esik szét, egyenruhás parasztok lőnek le ok nélkül arisztokratákat az orra előtt, de már nem érdekes.

A film alapjául Bulgakov kisregénye szolgált, rendezője Aleksey Balabanov, aki a nemrég említett Testvér 1. és 2. című filmekkel hívta fel magára a közönség figyelmét. 

2010-01-10 21:14




She and Her Cat (1999)

Nagyon érdekes, kissé melankólikus 5 perces anime, sok japán szöveggel és angol felirattal. Egy fiatal lány és macskája életébe látunk bele, a macska narrációjában. Rendezte Makoto Shinkai. Elsősorban hölgy rajongóinknak ajánlott!

BUÉK mindenkinek! 


2010-01-07 10:18




Legkisebb film a legnagyobb magyarról (2001)

Nem tudom, hogy van-e aki még nem látta, de akkor is kurvajó, plusz lassan újra aktuális lesz (az Ezüst Jet-ski Kft-nek meg üzenem, hogy Bobacsek kollégával támogatókat keresünk az Egri csillagok II.-höz, amiben Jancsi durván lezúzza a labancot a nuncsakujával aztán meg hosszan néz a távolba).

 

2010-01-04 11:17




Statisztikák - 2009


A blog.hu saját statisztikája nem alkalmas egy évnyi adat feldolgozására, de szerencsére mi májustól Google Analytics-et is tettünk fel, a januári Legidiótább magyar filmcím szavazás azonban így nem került bele, pedig ott is voltak durva látogatói adatok. Úgyhogy most kis csalással május 8-tól december 31 délután kettőig jöjjön pár statisztika a moziba:be látogatóiról és kedvenceikről.

Top 10 Film - Szerintetek

Október elsején Mátyás úr a 4 hónap, 3 hét, 2 nap c. filmről szóló bejegyzése megjárta az index címlapját és 1158-as oldalmegtekintést nyelt be. Ezúton gratulálunk Kakának a szép tejlesítményhez! Második a remek Moon, ami mindenféle index-es és blog.hu-s támogatás nélkül 638-on áll, és megjelenése óta a vezeti a Top 5-öt. Megunhatatlan még Ráncos úr magyar szociohorrorja, a Pattogatott Kukorica is 472-vel.

Helyezés Cím Oldalmegtekintés Elkövető
1 4 luni, 3 saptamâni si 2 zile (4 hónap, 3 hét, 2 nap; 2007) 1158 Kakamátyás
2 Moon (2009) 638 dr. KJ phd.
3 Pattogatott kukorica (1998) 472 Ráncosnyakú
4 9 (2009) 464 dr. KJ phd.
5 Waking Life (Az élet nyomában; 2001) 455 dr. KJ phd.
6 Vrungel kapitány kalandjai (1981) 450 dr. Zabicsek
7 The International (A bűn árfolyama; 2009) 414 dr. KJ phd.
8 Choke (Fulladás; 2008) 373 dr. KJ phd.
9 Igor (2008) 323 dr. KJ phd.
10 Once Were Warriors (Egykoron harcosok voltunk; 1994) 311 Ráncosnyakú


Top 10 linkelő

Ezekről a helyekről érkeztek azok a látogatóink, akik nem közvetlenül a mozibabe.blog.hu-t írták a böngészőbe:

1. google.hu
2. index.hu
3. rezegarezega.blog.hu
4. szanalmas.hu
5. blog.hu
6. majomparade.hu
7. networkedblogs.com
8. twitter.com
9. videodrome.freeblog.hu
10. startlap.hu


Top 10 keresési kulcsszó


No komment.

1. moon 2009
2. waking life
3. igor
4. choke
5. mozibabe
6. hullaégető rapidshare
7. tűz háborúja
8. erőszakolás
9. hullaégető
10. vrungel kapitány


Legtöbbet kommentelt bejegyzés

Jelölés: melyik a legidiótább filmcím? (47)
 

Top 5 böngésző

1. Firefox (65%)
2. Internet Explorer (24%)
3. Opera (4%)
4. Chrome (4%)
5. Safari (1%)


Top 5 operációs rendszer

1. Windows (mind) (96%)
2. Apple (mind) (2%)
3. Linux (mind) (1%)
4. Android (0.2 %)
5. iPhone (0.1 %)
 

Milyen módon kapcsolódnak a netre a népek?

1. Kábel, LAN
2. DSL
3. Ismeretlen
4. T1, mobilnet
5. Modem
 

Melyik országból jöttek?

1. Magyarország (meglepő módon :D )
2. Németország
3. Románia
4. Szlovákia
5. Egyesült Királyság
 

Még több adat

  • Az eddigi legjobb nap: Január 16, péntek: 3774 oldalletölés (ez a szavazós cucckor volt)
  • A blog indulása óta az összes oldalletöltés: 82499

 

Na most ennyi jutott eszembe, buldogot mindenkinek!

2009-12-31 14:05




8 bites kalandok vol. 4: Video Games (2008)

Az van, hogy mostanában nem láttam olyan filmet ami ide való lenne. Sok a szar és a többiek egyszerűen nem annyira érdekesek, hogy írjunk róluk, arra ott a többi moziblog. Úgyhogy nem marad más, mint egy újabb pixel-támadás.
Ez egy videójátékokról szóló dokumentumfilm főcímének készült, van benne minden ami kell: puttyogás, pixelek, idióta zene. Nézzed megfele:

Video Games from MUSCLEBEAVER on Vimeo.

2009-12-28 12:14




süti beállítások módosítása
Mobil