Orphan Black (2013)

orphanblack.jpg
Még egy sorozat, amelyik megérdemli, hogy beszéljünk róla. (Azért ősszel remélhetőleg lesz pár film is amiről írhatunk majd: Ender's game, Elysium, Gravity, nyamm, nyamm.)
Nehéz úgy írni az Orphan Blackről (kb. Fekete árva, vagymi), hogy még véletlen se legyek szpojleres. Itt tényleg nagyon fontos az, hogy mindenféle prekoncepció nélkül állj neki és nézd végig a sorozatot (legalábbis az első évadot, mert a második csak jövőre jön). (Ezért nincs most tréler se, mert még az is túl sok mindent lő le.)
Azért azt elmondom mire számíthatsz: trillér-sci-fi-akció-krimi-dráma kombóról van szó. A BBC America és kanadai Space közös gyártása, erősen európai izű tehát, nem a szokásos amerikai sztájlban készült.
A sztori sok szálon futó, tekervényesen furmányos, megfelelő arányban adagolja a különböző stíluselemeket, lehet végig izgulni, anyázni, meghökkeni, undorodni, szóval lesz "baszki!", "aztakurva!" és "nem hiszem el!" rendesen.
Remek színészeket szedtek össze hozzá, a kanadai egészen lehengerlő végig. , és a többiek is mind okésak. Összeségében mondható, hogy egy-két apróbb faszságon kívül szuperül összerakott sorozatról van itt szó.
A hangulat erős és egyedi, a zenét Amon Tobin (is) röfögtette, a vizualitás is remek, a történet meg olyan csavaros és betyár, hogy egy pillanatra se fogsz untakozni, az tuti.
NÉZZED MEGFELE! kategóriájú kb. mindenkinek 18 év felett!

2013-08-08 16:22




The Lost Room (Az elveszett szoba; 2006)

thelostroom.jpg
Érdekes alapgondolat köré húzták fel az Elveszett szoba történetét. Némi misztikus katyvasz, akció, sci-fi, dráma, trillér és krimi keverékéből kavarták ki, ami akár lehetne rossz kombó is, a sorozat mégis feszes tempójú és hangulatos, kifejezetten jól sikerült cucc.
Adva van egy csomó hétköznapinak tűnő tárgy, amik -kicsit Sztrugackijjék Piknik az árokpartonjához hasonlóan- furcsa, hol hasznos, hol haszontalan dolgokat művelnek. E körül a tárgyak körül na és persze ahonnan a tárgyak származnak azaz a címbéli szoba körül forognak az események, persze nem fogom lelőni a poénokat.
A lényeg az, hogy lesz kavarás, parázás, izgulás és hümmögés, néhol Lynch-i, néhol Hitchcock-i irányba fordul a történet. Végig elég izgis lesz ahhoz, hogy gyorsan lenyomd a három részt, azaz összesen 270 percet.
A színészek is okésak: , , jól hozzák a karaktereket. Az atmoszféra végig erős, néhol Kafkai, néhol apokaliptikusan fojtogatós, amerikai sorozatoktól ritka, egyedi világú cucc lett.
Szóval a Sci-Fi Channel 2006-os minisorozata meglepően jól sikerült, bárkinek simán ajánlott, aki vevő a misztikus katyvaszos sci-fikre.
SIMÁN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

2013-08-06 16:25




Hoppábaze: 5 éves múlt a moziba:be!

7367_524077900964808_1207491011_n.jpg
Úgy el voltam foglalva a mindenmással, hogy észre se vettem, hogy remek blogunk már bőven elmúlt 5 éves! Itt az első bejegyzés: -kattyant-.

Sok idő ez egy blognak, amik általában 1-2 évet élnek, aztán alábbhagy a lelkesedés, elszállingóznak az írócskák, aztán kampóbasszó.
Nálunk is elszállingóztak az írócskák, de azért a Kaka meg én még írunk néha. Na jó, főleg én :D

A lényeg, hogy több mint 5 éve ajánljuk a fasza cuccokat, a moziblogok bevett szokásaitól élesen különböző módon fikázás és "kritikának" csúfolt nyavalygások nélkül.

300.000 oldalletöltés: azért az nem rossz egy ilyen sznob és szubkultúrális, a ménsztrím bénaságokat magasról leszaró blogtól, ugye.

Heppibörzdéj nekünk!

2013-07-23 14:54




Äkta människor (Eleven emberek; 2012-)

akta.jpg
Vandrás olvasónk ajánlotta a svédek szociohorror/dráma/scifi sorozatát és bizony nagyköszi innen is, mert nem semmi cucc ez, kár lett volna kihagyni. Az európai sorozatok általában egyébként is elég ütősek (lásd Black Mirror, Utópia vagy akár A Híd) és az Eleven emberek még ebben a mezőnyben is remek darab.
Hard sci-firől van itt is szó, mint pl. az Europa Reportnál: az alafelállásban semmi olyan nincs, ami 10-20 éven belül ne valósulhatna meg. A hubotok -azaz az ember kinézetű robotok- az élet minden területén elterjedtek.
Lehetnek pl. gyári munkások, háztartási szolgák, szerető- és férjpótékok, edzők, öregeket pesztráló ápolók és persze szexbabák és kurvák, gladiátorok és minden mások is, amit csak az emberek mocskos fantáziája ki tud találni.
A trükk az, hogy a sorozat nagyrészt átlagos emberek életén keresztül mutatja meg az elképesztő feszültségeket, amiket a hubotok a svédek jóléti társadalmában okoznak. Ettől olyan bántóan realisztikus, naturális hatású az egész, főleg, hogy az átlagos vagy ronda emberek éles kontrasztban állnak a szépségkirálynők és szupermodellek által játszott karikatúraszerűen tökéletes robotokkal.
Van pár állandó szereplő akik körül zajlanak az események, egy átlagos svéd család, ügyvéd anyukával és irodista apával, 2 tinédzser és egy kiskölyökkel plusz az özvegy nagypapa. Aztán a szembeszomszéd, a tufa raktáros a tufa feleségével és tini fiuk, hubottokkal kapcsolatos bűnöket üldöző rendőrök, kisstílű hubot-orgazda, minden hájjal megkent hubot-boltos, átlagosan köcsög ügyvédek, munkások, stb. Rajtuk kívül azért persze van egy-két furmányos figura is, pl. Leo a hacker és meghekkelt hubotjainak szedett-vedett brigádja, aztán az enervált titkosrendőr na és persze a hubotnácik, azaz a hubotok ellen küzdő terroristák kis gyülekezete.
Az első évad tízszer 1 órája végig prímán adagolt feszültséggel teli, remek színészekkel és castinggal felturbózott hard sci-fi dráma. Váltakozva moralizál, szociohorrorral sokkol, nevettet és elgondolkodtat, néhol igen aggresszív, néhol drámai, de a lényeg: komoly élménnyel lesz gazdagabb aki végignézi.
NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 9/10

2013-07-19 15:01




Europa Report (2013)

k-bigpic.jpg
Nem vagyunk elkényeztetve mostanában filmileg, gondolom ezt észrevettétek ti is. A népek úgyis átszoknak lassan a sorozatokra, akkor meg minek forgassanak drága filmeket, ugye. Azért hál'istennek vannak még furmányos cuccok az internyeten, mint pl. ez az amerikai indie hard sci-fi/trillér cucc.
A hard sci-fi logikailag, technikailag, tudományosan és minden egyéb módon megpróbál nem elrugaszkodni a valóságtól. Hard sci-fi pl. Moon, 2001, Gattaca, A mélység titka, Az Androméda törzs stb.
Itt nagyon odafigyeltek a dolog "megvalósíthatóságára": sok-sok hónapon keresztül utaznak az űrhajósok az Europa nevezetű űrhajón a Jupiter Europa nevű holdjára, hogy utánnanézzenek, mi a helyzet a vízzel, stb. Ügyeltek a gravitációra és sok olyan apróságra, amire a sci-fik általában magasról szarnak. Az Europa Report mindezt meg is fejeli a dokumentarista módszerekkel, híradó kivágásokkal, beszélő fejekkel.
Hiába azonban az igényes tudományos-technikai precizitás, van egy elég furcsa gond a filmmel: az űrhajósok maguk. Egy ilyen kaliberű projektnél az asztronauták kiválasztása elképesztően hosszú és összetett feladat. Elképzelhetlen, hogy olyan hibákat vétsenek, amiket a filmbeli karakterek. Ugyanakkor nyilván bármikor bebaszhat akármi, elromolhat stb. Talán ilyen megoldásokkal kellett volna operálnia forgatókönyvírónak és akkor még sokkal hihetőbb lett volna az egész.
Mindegy, ettől függetlenül rendben van a film, okés a cg, a színészek is elmennek, a sztori is megállja a helyét úgy-ahogy, a vége pedig egészen dícséretesen fura.
Nyugodt szívvel tudom ajánlani sci-fi és trillér fanoknak is, a 2001/Moon vonalon.
AJÁNLOTT!
Köszi Keios!

dr. KJ: 7.9/10

2013-07-14 17:06




süti beállítások módosítása