A Supernem együttes készített nekünk egy számot és hozzá videóklippet is. Így megy ez, őrült sztárok lettünk bazmeg. Köszi!

Amerika második embere volt 48 évig, 8 elnököt szolgált, létrehozta az FBI-t, bevezetett egy csomó, azóta alapvető nyomozási és helyszínelési szabályt (pl a nyomok rögzítésének fontosságát), rendőrségi laboratóriumokat hozott létre, elkapta a Lindbergh-bébi gyilkosát és sok mafiavezért, meggyengítette a Klu-Klux-Klant-t, végigzsarolta egész Amerikát, kőkemény konzervatív és buzi volt.
J. Edgar Hoover, Amerika rettegett, paranoiás anti- kommunistája érdekes és összetett figura volt, nem csoda, hogy az öreg Eastwood új filmjét róla forgatta. Méghozzá Leonardo DiCaprioval a főszerepben és benne nem is csalódunk most sem, mert tökéletesen hozza a karaktert.
Bár ellentmondásosak az információk, Eastwood alapul vette azt a tényt, hogy Clyde Tolson, az FBI igazgatóhelyettese volt az egyetlen barátja, minden nap együtt ebédeltek, együtt mentek esténként szórakozni, együtt mentek nyaralni, halálakor Tolson örökölte a Hoover-vagyont, neki adták át a temetési zászlót és később Tolson halálakor Hoover mellé temették a Kongresszusi temetőben. Így Hoover karrierjének főbb pontjai mellett végigkövethetjük kettejük melodramatikus románcát is, ami bizony itt-ott elég furcsa lesz.
A film messze nem tökéletes, Eastwood nagy fába vágta a fejszéjét és ennél csinált már sokkal összeszedettebb filmet is (pl. Letters from Iwo Jima). Azért a biopicek között a jól sikerültebbek közé tartozik, köszönhetően Kaprijózsinak.
AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.4/10

David Cronenberg most éppen a századforduló pszichomókusairól forgatott filmet. Carl Jung és Sabina Spielrein kapcsolatán keresztül kukkantunk be a pszichoanalízis korai időszakába. Lassú de feszültséggel telt film, gyönyörű német és osztrák helyszínek, jó színészek. Michael Fassbender mint Jung, Cronenberg kedvence,  Viggo Mortensen most Freud, Vincent Cassel is beugrik mint Otto Gross na és persze az elképesztően visszataszító, anorexiás és férfiarcú Keira Knightley mint Spielrein a felhozatal és nem lesz velük baj.
Az egyetlen baj a filmmel a kicsit kapkodó forgatókönyv. Sok minden nem lesz megmagyarázva (pl. Spielrein gyógyulása) és a vége is fura: egyszercsak putty és stáblista. Ettől függetlenül érdekes, hangulatos és tanulságos film a Dangerous Method. Cronenberg jó érzékkel castingolt, a helyszínek jólesnek az európai szemnek, Jung, Freud és a többiek pedig eléggé érdekes alakok voltak, szóval nincs semmi akadálya, hogy a film jó legyen.
Simán NÉZZED MEGFELE! Persze gyerekeknek és szcientológusoknak nem ajánlott, höhö.

dr. KJ: 8/10

Hiába a mézes-szirupos, banális és klisés történet, ez a katalán-spanyol-angol kooprodukcióban készült animációs film igazi élmény lesz minden felnőttnek. Köszönhetően a remek vizuális világnak -ami a cartoon-shaderes 3D-t ötvözi a hagyományos 2D-s rajzzal- megelevenedik a 40-es 50-es évek hangulata. Méghozzá nem is akárhol, hanem Kubában, még bőven Castro és a kommerek előtt. Chico, a fiatal és tehetséges latinjazz-zongorista és az igézően szép, szekszies és gyönyörűen éneklő Rita előbb az ágyban, később a színpadon is egymásra talál. A latin vér azonban nem hagyja őket nyugton és féltékenykedéssel, rummal, megcsalással és büszkeséggel súlyosbítja kapcsolatukat.
Egy veszekedés után Rita egyedül megy a New York-i szerződéssel az USÁ-ba, ahol hamar befut nemcsak énekesnőként hanem színésznőként is. Később Chico is utánna megy és egy darabig sikerül is boldogulniuk, aztán...
A vizualitáson (ami leginkább a Libanoni keringőre hasonlít) kívül természetesen a zene az, ami magával ragad. Finom latin jazzek Dizzie Gillespie, Cole Porter, Thelonious Monk és Bebo Valdés zenéivel, hangulat báze!
Felnőtteknek ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10

Ahhoz képest, hogy a Némafilmes azért lényegében csak egy stílusgyakorlat vagy tisztelgés, jó magasra tette a mércét. Michel Hazanavicius rendező jól tapintott rá a casting erejére, hiszen a két főszereplő olyan átütően alakít, hogy beszarás, és már csak kettejük miatt is végig élvezni fogod.
Echte Oscar-film: mer egy kicsit formabontó lenni, hiszen 2011-ben egy ténylegesen néma, fekete-fehér és 1.33:1 arányban forgatott filmet berakni a csíkvékony, szuperhájtek 3D-s, Dolby Digitalos filmek közé azért poén (valahol visszakérték a mozijegy árát, mondván, hogy nem volt hangja). Ugyanakkor nem mer túl formabontó lenni, hiszen a történet egészen szirupos, klisés és kiszámíthatóan egyszerű, mondjuk inkább egyfajta prototípusa a kor (1927-ben vagyunk) filmjeinek.
A trükk mégis az, hogy a történet nyálassága ellenére a film remekül működik. A hangulat és a két főszereplő (Jean Dujardin és Bérénice Bejo) olyan világba röpít vissza ahol még minden valahogy érthetőbb volt: a színész színészkedett és még nem voltak celebek, az emberek tapsoltak ha tetszett nekik a film akár a színházban, nem kellett Dolby Digital ahhoz, hogy a film hasson, elég volt ha zenekar ott helyben a moziban játszotta a zenét.
Aztán jött a hangosfilm...
Tisztelgésnek és stílusgyakorlatnak tehát elég ütős, filmnek kevésbé, összeségében azonban a Némafilmes szerethető, kedves cucc és remélem a két főszereplőt hamarosan láthatjuk még hasonlóan hozzájuk illő szerepekben.
Simán NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 8/10