Mikor már éppen lemondtam arról hogy végre valami fasza filmet találjak, belefutottam ebbe a jófajta francia cuccba. A Hátralévő életed első napja 12 évet átfogó, négy epizódba szedett családtörténet, 3 gyerek és a szülők + a nagyfater. Nem fog semmi felrobbani, a halál is csak rák formájában bukkan fel és nem egy terminátor által. Mondhatnám azt is, hogy semmi meglepő nem lesz az egész történetben, de nem is hiányzik: egyszerűen csak jól esik nézni. A remek színészi játék és szuper hangulat végig fogvatart. A 80-as évek francia középosztályának világából a jelenbe ívelő sztori végigveszi a szülők vs. gyerekek vs. tinédzserek vs. nagyszülők mindennapos küzdelmeit, csöppet sem érzelgős, inkább nagyon is realisztikus módon.
A filmbeli személyiségtípusok ismerősek lesznek mindenkinek aki megnézi, van itt önmagát kereső álmodozó tini, durván lázadó rockker csaj és persze a legidősebb fiú, aki bár orvos lesz mégiscsak úgy érzi, hogy elkúrta az életét. A láncdohányos taxisofőr apa zűrös viszonya saját apjával, a midlife crisis-os milf anyuka kínlódásairól nem is beszélve.
Nem mondok többet, mert nem is kell, ez egy jó kis film. Egyszerű és mégis nagyon bonyolult dologról szól, amiről csak így lehet filmet készíteni: a családról.
ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8.5/10

Jon Spencer bandája nevével ellentétben nem blues (bár akár az is van benne) hanem alter, punk, indie, electro, jazz, rock és kb. minden más. A Talk about the blues klippje különösen idióta, ugyanis az együttest Winona Ryder, Giovanni Ribisi és John C. Reilly személyesítik meg miközben Spencerék "színészkednek". Csekkold, odabasz!

Botrányosan nincs semmi jó film mostanában, úgyhogy jöjjön most egy a Szánin talált remek szovjet animációs film. Anatoly Petrov (1937. 09. 15. - 2010. 03. 03. RIP) 1977-es filmjében olyasmi hatású technikát használt mint Richard Linklater a Waking Life-ban vagy a Scanner Darkly-ban. Nemcsak a látvány, hanem a sztori is fura, militarista sci-fi, mindenképpen megér tíz percet!

Hamár Winterbottom, akkor van még pár érdekes cucca, pl. ez a scifiislehetnedemégse/ dráma. A Gattaca, a Blade Runner és a Nabi hangulata erősen érződik rajta, viszont cserébe a Lost In Translation-ra és Kar Wai Wong 2046-jára meg a Code 46 hatott.
A közeljövőben zajlódó sztori a génmanipuláció és a Szép új világ-féle disztópiák nyomasztó atmoszférájával, kiürült, idegen és hideg jövőképpel támad. A klónozás és lombikban születés miatt ellenőrizni kell az emberek szaporodását, hiszen könnyen előfordulhat a vérfertőzés, hiszen két ugyanattól a géndonortól származó ember összefuthat bárhol a világon. Ez 46-os kód, azaz  az egyező génnel teherbe esett nőket abortálják és memóriájukból kitörlik még az emlékeiket is.
Tim Robbins Sanghajba érkezik a Sphinx, azaz a világot irányító vállalat/ kormány megbízásából. A Sphinx ellenőrzi ugyanis a dolgokat minden szinten, a megfelelő papír nélkül még a városodat sem tudod elhagyni, de azt is megszabja pl. hogy ki élhet a városokban és kik kitaszítottként a sivatagban. A Sphinx mindent tud és tévedhetetlen viszont ahol emberek is dolgoznak ott lopnak is. Robbins egy gondolatolvasó vírussal beoltva nyomozni kezd és eljut Samantha Morton-ig (egészen fura arcú leányzó), a dolgok viszont ennél jóval bonyolultabbak lesznek...
Nem rossz film ez főleg a képek, az atmoszféra és David Holmes és Norman Cook zenéje miatt átsiklasz a forgatókönyv bénaságain, a színészek okésak, főleg Morton. Olyan mélysége ugyan nincs, mint mondjuk a Gattacának, azért nagyon erős a hangulata, nem kérdés, hogy érdemes megnézni. AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.6/10

Michael Winterbottom filmje Tony Wilsonról és a Factory Recordsról érdekes és vicces lenyomatot ad a punk, az indie és a partikultúra korai időszakáról. Wilson a Granada tv bemondója volt, közben pedig menedzserként bandákat futtatott. Jókor volt jó helyen, hogy olyan kultegyütteseket karoljon fel mint a Joy Division és a New Order vagy a Happy Mondays. A Factory nevű klubbestjében és esti tvműsorában is a kor meghatározó brigádjait mutatta be. A haverjaival alapított Factory Recordssal a Manchester sound alapjait fektették le, a Hacienda nevű klubbjuk pedig a rave és partikultúra egyik legelső helye volt.
Winterbottom kedvenc színészei, Steve Coogan vagy Paddy Considine (Dead Man's Shoes) csibészkedik végig a filmet, ami inkább vicces és szórakoztató mint dokumentum jellegű. Látjuk a Sex Pistols első fellépéseinek egyikét 42 nézővel, az öngyilkos Ian Curtist, a Joy Division kattant énekesét, a Happy Mondays totál szétcsúszott ámokfutásait, stb. mindezt Wilson egyedi humorral átszőtt kommentálásával. A punktól a new wave-ig és a rave-ig követjük a popzene ezt a mozgalmas időszakát egészen a DJ-k felbukkanásáig, amiről maga Wilson azt mondja: "Látják? Tapsolnak... a DJ-nek. Nem a zene, nem a zenész, nem az alkotó, ...de... a médium. Ez az. A rave születése. A beat boldoggá avatása. A tánc kora. A pillanat, mikor a fehér ember táncolni kezd."
Szóval érdekes és vicces cucc ez, a soundtrackkel együtt, ahol a fentiek mellett a Clash, a Buzzcocks, a 808 State, A Guy Called Herald és mások zenélnek. ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8/10