They Live (Elpusztíthatatlanok; 1988)

IMDb
John Carpenter 1988-as filmje igazi csemege. Olyan film, amit húsz évvel később is értékelni fogsz. Kemény társadalmi kritika ez sci-fi/horror/akció köntösbe bújtatva, a sci-fi írók legjobb hagyományai szerint, hiszen ők is azért tették a hidegháborús időszakban a "jövőbe" történeteiket, mert így átmentek a szűrőn. Persze 1988-ban már nem működött a cenzúra az USÁ-ban, de olyan széles tömegekhez nem tudta volna eljuttatni elgondolkodtató filmjét mint így, b-kategóriás akció sci-finek álcázva (minden idők legkínosabb verekedős jelenetével például). Nem nyolcvanas ratyi film tehát (bár ha leragadsz az akciófilmes- béna főszereplős- low budgetes- verekedős- részeknél akkor akár lehet ratyi is, de itt nem ez a lényeg), hanem értékes, a mai napig időszerű problémákat boncolgató alkotás, mint például a manipulációs reklámozás.
A film értéke az is, hogy főhőse egy egyszerű pali, nem szuperhíró, aki ugyanilyen egyszerű módszerekkel küzd az ellenel, bár azért muszklis a csávó és van rengeteg béna verekedés igazi c-kategóriás módra, de nem ez a lényeg.
A sztorit Ray Nelson 1963-as Eight O’Clock in the Morning című novellájából írta át maga Carpenter (álnéven). Kicsit mesélek belőle, hogy lásd, milyen furmányos darabról van szó:
John Nada (Roddy Piper) béna hómlesz csavargó. Véletlen talál egy szemüveget, amin keresztül a óriásplakátokon más feliratok látszódnak. Például a "Control Data Corporation" helyett az "OBEY" (Engedelmeskedj) felirat látszik, a Karib-tengeri nyaralás csábos nőalakja helyett a "Házasodj és szaporodj", a papírpénzen pedig az "Ez a te Istened" látszik. "Nézz tévét!" "Ne gondolkodj!" Aztán kiderül, hogy az emberek egy része idegen lény. Nada rájön, hogy a politikusok, a médiaszemélyiségek, a pénzemberek és katonák (de nem kizárólag, vannak köztük "átlagemberek" is) mind-mind idegen lények, akik uralják és manipulálják az emberek világát.
Betyárság ez tehát, Carpenter egyik legjobb filmje, legalábbis nekem mindenképp, mert bár a producerek túl sokat belepofáztak és pénz se volt rá sok, a főszereplő is gagyi és bénán verekednek benne, a történet nekem mind a mai napig kurvára bejön. Bár nem túl ismert film és simán kimaradhatott, ABSZOLÚT AJÁNLOTT, a RottenTomatoes fikagépjei pl. 89%-ot adtak neki.

dr. KJ: 9/10

Közbe eszembe jutott mennyire szubjektív is az hogy kinek mi tetszik, egy mai fiatalnak például (mondjuk huszonkét év alatt) ez a film nem sokat mondana.  Hiába, húsz éves, a mondanivalója bár abszolút aktuális, mégsem jön át. Sok oka van ennek, amit most nem is elemeznék, de azt tisztázzuk, hogy ezt a filmet például saját kora filmjeihez mértem. Akkoriban még nem nagyon voltak mainstream akció-trash filmekben értelmes történetek, vagy akár nem-is-annyira bújtatott társadalomkritika, most se nagyon. Akkoriban jött Swarci oszt lelőtte a gaz ellent, most meg sok CG, pörgős akciójelenetek, vírusmarketing, oszt mehet mindenki haza a mozi után nézni a Fókuszt. Most pedig menj szépen engedelmesen, vegyél egy kólát és ne gondolkozz. OBEY!

2008-07-18 16:30




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr35574570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása