Ezeket néztük 2019-ben

Hagyományosan évente egy posztot írunk, hogy miket néztünk ebben az évben, mert lusta szarok vagyunk. Úgyhogy:

2019-12-31 15:17




Az első és egyben utolsó 2018-as bejegyzés

Szóval az van, hogy mindjárt vége 2018-nak és egész évben egy kurva posztot nem sikerült írnunk (2017-ben se sokat, hehe). Gondoltam egy posztban tömörítve összeszedem miket néztünk (majd hozzáírják a többiek is a magukét) dr.KJ: A szokásos nyavalygáson kívül, hogy jajnincsenekmárjófilmek,…

2018-12-31 11:51




What happened to Monday / Seven Sisters (2017)

Amikor még voltak filmek, amikről írni lehetett, akkor pontosan ilyen filmekről írtunk mint ez. Nem tökéletes közel sem, de a kétszázezredik szuperhősös szarság után üdítően különlegesnek hat ez a disztópia, ráadásul európai film, komoly látványvilággal, igazán nyomasztó hangulattal.A klónos sztorik…

2017-09-04 10:50




Kubo and the Two Strings (Kubo és a varázshúrok; 2016)

Stop-motion bábfilm a CGI mesék dömpingjében mindenképpen érdekes vállalás, főleg, hogy teljesen amerikai produkció miközben a régi japán mesék hangulatával és látványával operál.Kubo, a félszemű kisfiú beteg anyukájával éldegél egy tengerparti sziklabarlangban. Különleges mesemondó képességét a…

2016-12-16 11:20




Who Am I: Egy rendszer sincs biztonságban (2014)

Ugyan ínséges idők járnak ránk, azért néha felbukkan egy-egy érdekes film is, mint pl. ez a német trillér.A hekkereket és krekkeret (van különbség köztük, de ebbe most ne menjünk bele itt nézz utánna inkább) a hálivúdi filmek hagyományosan ultrabénán jelenítették meg, ezen és  ezen a linken pl.…

2016-09-22 11:43




süti beállítások módosítása