Black '47 (2018)

Pár röpke év kihagyás után mikor lehetne jobb időt találni egy mozis poszthoz, mint egy világjárvány alatt?
Sok az idő, kevés a munka, amúgy is otthon kell ülni. Legjobb ilyenkor egy egyszerű sorozat vagy valami kellemes vígjáték, ami egy picit elfeledteti a vírust és a vele járó gazdasági összeomlás hatását.
Na, a Black '47 című ír western-dráma nem ilyen.

A film 1847-ben Írország egyik legszörnyűbb időszakában, a Nagy Éhínség alatt játszódik. A burgonyavész miatt mindössze 4 év alatt a lakosság kb. negyede halt éhen és kb. ugyanennyien menekültek el az országból, elsősorban Amerikába.

Feeney, a morcos ír veterán, pár év kemény tengeren túli szolgálat után hazaszökik az angol királyi hadseregből. Hazaérve családjából csak azt a pár rokonát találja, akit az éhezés vagy a helyi angol erők még nem irtott még ki.
Nem sok ideje van ezen keseregni, mert az angol rendőrség őt is elég hamar elkapja.

Főszereplőnk a fenti körülményeket megelégelve kénytelen bevetni a gyarmati háborúkban szerzett véres szaktudását, amivel elég sikeres is lesz a haldokló földműveseken edződött csendőrökkel szemben.

Olyan látványos bosszúhadjáratot indít, hogy az angol nemesi földesurak kénytelenek a katonaság segítségét kérni, hogy megállítsák az ír betyár-kommandóst.


A film leghíresebb szereplője az a Hugo Weaving, akit hollywood évtizedekig Agent Smith/elf király/vörös genyó)- típúsú mérges mellékszereplőnek használt. Azonban pár éve ki tudott lépni ebből a skatulyából, hogy mostanra mérges és megkeseredett/alkoholista mellékszerepeket is el tudjon játszani.

És ez tökéletesen hozza most is az angol ex-katona szerepében, aki rendőrségi nyomozóként próbálja elkapni főszereplőnket (Lehet mégiscsak Agent Smith szerepében maradt!?).

Ez a film egy ír Ludas Matyiba oltott Rambo sztori, azzal kis extrával, hogy nem Amerikában játszódik, tényleges drámája van, és még az akció jelenetek is hitelesek.

Ja, és a film felében írül beszélnek.

Ajánlott!
2020-05-12 17:03




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr3115684512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása