What happened to Monday / Seven Sisters (2017)

Amikor még voltak filmek, amikről írni lehetett, akkor pontosan ilyen filmekről írtunk mint ez. Nem tökéletes közel sem, de a kétszázezredik szuperhősös szarság után üdítően különlegesnek hat ez a disztópia, ráadásul európai film, komoly látványvilággal, igazán nyomasztó hangulattal.A klónos sztorik…

2017-09-04 10:50




Who Am I: Egy rendszer sincs biztonságban (2014)

Ugyan ínséges idők járnak ránk, azért néha felbukkan egy-egy érdekes film is, mint pl. ez a német trillér.A hekkereket és krekkeret (van különbség köztük, de ebbe most ne menjünk bele itt nézz utánna inkább) a hálivúdi filmek hagyományosan ultrabénán jelenítették meg, ezen és  ezen a linken pl.…

2016-09-22 11:43




Victoria (2015)

Aki az utóbbi időben nézegette a filmfesztiválok kínálatát, biztos belefutott már ebbe a filmbe, mert sok helyről érkeznek a hiperlatívuszok, de mindegyik igaziból csak egy dolgot tudott kiemelni: a film, ami vágás nélkül készült, egy db kézikamerával, real time-ban. Ez a dolog…

2015-12-13 11:19




Ex Machina (2015)

Senki nem lepődne meg túlzottan, ha holnap reggel azt olvasná az Indexen, hogy valamelyik nagy tech cég mesterséges intelligenciája 100%-osan átment a Turing-teszten. Bár az még valószínűbb, hogy már ott ketyeg egy ideje a DARPA egyik laborjában egy dns/kvantumszámítógépen. A téma…

2015-05-18 08:35




Predestination (Időhurok; 2014)

B. barátom nyomására előbbre vettem a megnézős listán ezt a fura ausztrál sci-fit, és nem is csalódtam. Az Időhurok ugyanis erős hangulattal, remek színészekkel támad, a történet pedig elég fura ahhoz, hogy végig is nézd, sőt, akár izguld is.A sci-fi klasszis Robert A. Heinlein…

2014-11-26 09:00




süti beállítások módosítása