Asszem ez a film megosztja majd mind a blogtársakat, mind az olvasókat, szerintem tök korrekt kis film a kicsit balos propaganda ellenére, dehát semmi se lehet tökéletes.

A sztori egy texasi képviselőről szól és Amerikának az Afgán-Orosz partiban betöltött szerepéről, és végülis arról, mi vezetett a mai vidám helyzethez, naigen, innen érezni a demokrata agitátorok szagát, a film egyértelműen kritika a mai politikának is, de a film mégis bájosan mutatja be, hogy is működnek a dolgok, hogy dől el országok sorsa egy jól sikerült dugással, kicsit a színfalak mögé nézünk, na.

A szereposztás kicsit fura, a képviselő szerepében Tom Hanks, kicsit nekem hiteltelen volt a nőcsábász laza szerepében, de azért okés volt, Julia Roberts se domborított maradandót, a szürke-eminenciás kékharisnya szerep nem neki lett kitalálva, viszont Philip Seymour Hoffman megint nem bírt mellényúlni, ezúttal a kiállhatatlan marcona CIA-ügynök szerepében volt fantasztikus, arra kellett jutnom, nincs olyan szerep, amit ez a fickó nem tud hihetetlenül hitelesen előadni, talán a jófej macsó az egyetlen amivel nem érdemes próbálkozni, minden más jöhet neki, az extra-undi Capote-től a másik Lebowski lakájáig minden szerepben remekelt.

A film tehát mindenképp megnézésre érdemes, én bírom az ilyen politikai filmeket, amik picit fellebbentik a fátylat egy olyan történetről, amit bár nagy vonalakban ismerünk, de ilyen mélységében (én lagalábbis ) nem, mindezt élvezetes, látványos és szórakoztató módon, nem elkarikírozva a történteket, hanem remek iróniával, azzal a kis ténynyel nem számolva, hogy közvetve ez a vidám fickó készítette elő a terepet az Al-kaidánal, de ez már egy másik történet.

IMDb
Mivel a többi kolléga elutazott az Alfa-Centaurira a Galaktikus Lustadisznók Találkozójára, ezért előveszem a nyolcvanas évek legidiótább filmjeit, és most jól összemocskolom vele a blogot. Elsőnek jőjjön a Az utolsó csillagharcos 1984-ből, bár én később láttam.
Szóval ocsmány nyolcvanas évek, reméljük nem jönnek újra el. A csillagharcos ratyi film, mégis van benne valami utánozhatalan báj. A gyermekkori reménytől van ez, hogy a világ talán mégsem olyan unalmas, mint amilyennek kinéz, meg igazából felnőni se kéne, esetleg meg lehetne élni abből, amit amúgy is szeretünk (jelen esetben a videojátékozás.)
A főszereplő Alex kiskecseg tinédzser, anyjával egy lakókocsiban él. Miután a pénzbedobós Starfighter videójátékot teljesen legyőzi, eljön érte Centauri, aki úgy mutatkozik be, mint a videojátékot készítő cég alkalmazottja. Elviszi magával a srácot, persze nem a cég központjába, hanem a Rylos bolygóra, ahol "igazi" csillagközi harcost faragnak belőle, stb.
Közben a Földön egy alakváltót hagynak, hogy ne vegyék észre eltűnését. Ritka gusztustalan jelenet volt tizenéves fejjel, mikor az alakváltó a takaró alatt szuszog, ilyen arctalan féreg volt vagy mi.
Hangalámondásos vhs kazetta volt természetesen, a kor nagy vívmánya, remek kép- és hangminőség, ITT Nokia videó + baszom nagy Orion színes(!)tévé. Bráder Zellerrel szerettük ezt a filmet, akkoriban mi is a Commodore 64 joystickjainak széttörésével foglalatoskodtunk, tehát abszolút célcsoportok voltunk, hehe. Bár azt olvastam, ez a film az elsők között alkalmazott "digitális" effekteket, azért ez talán túlzás.
Mindenesetre nemrég megnéztem újból, és jól szórakoztam, persze ebben a retrófíling is benne volt. Megfelelő hangulatban jól eshet neked is.

dr. KJ: 7,5/10

Volt már szó a francia H5 videoanimációs cégről. Most jöjjön egy minisorozat a legjobb klippjeikkel.
Az első a szintén francia Alex Gophernek készített tipografikus klipp, The Child. Kis érdekesség, hogy a szadesz lenyúlta az ötletet valami béna eseményükhöz, naja.

A másikat Trevor Jackson aka Underdog Playgroup nevű projektjének csinálták. A kockából kialakuló táncoló robot nagyon kedves jószág, millió humoros utalással sok-sok klasszikus klippre.

Eddigi hagyományaimtól eltérően most nem különböző alvilági, börtönlények filmjét írom le, hanem egy átlagos középiskola tanárét. Nincs benne se erőszak, se látványos életút, se fantasztikus látványvilág, ráaddásul a film lengyel. Nem kell megijedni, abszolúl nézhető darabról van szó, csak a főszereplő nem egy izgalmas karrierista, hanem egy magányos átlagember. Elvált, egyedül él és a szokásainak rabja.

Reggel 7 felkelés, fél 8-kor meg kell kavarni a csészekávét. 3-at órajárás irányában, 4-et órajárással ellentétben. 6-ot bele szürcsölni, amíg ki nem hűl. Háromnegyedkor be kell ülni a kényelmes fotelbe, a napi újságot kézbe venni, a kormány tevékenységén felháborodni, majd a hangoskodó szomszédnak a panelfal túloldalára átkurvaanyázni.

Köröbelül így kezdődik antihősünk majdnem minden napja és nagyjából ugyanígy is folytatódik, csak kicsivel több kesergéssel, álmodozással és gyűlölködéssel. A filmnek nagyjából nincs is komoly története, max annyi, hogy szomorú irodalomtanárnak már egy idő után annyira tele lesz a fallosza a környezetével, hogy elutazik a tengerhez, de ott se oldódnak meg a gondjai (miszerint szar a világ és mindenki kapja be).

A főszereplő nagyon jól hozza az embergyűlölő, középkorú kisembert. Akárkivel néztem, mindenki valamennyire ráismert magára, abban, ahogy a berögzült idétlen, szokásainak él vagy ahogy a trolin felbasza magát, amikor egy néni szatyra folyton a lábához ér.

Fekete humorral átszőtt abszurd téma, kelet-európaianak ajánlott!

Ráncos: 8,5/10

IMDb

"Idáig minden rendben..."

A Kölykök-ről írva eszembe ötlött az ugyanabban az évben készült Gyűlölet. A magyar származású (höh, lásd Sarkozy, bevesszük a franciákat) Mathieu Kassovitz rendezte film egy egész generáció kedvenc filmje lett, abszolút kultklasszik (pl. OCB-ből sodorsz? Na ja, hát nem ismersz? Ugye Gábor? :)

A valós eseményeken alapuló film három Párizs külvárosában élő fiatal egy napját követi végig, fekete-fehérben, szinte dokumentartisa fílinggel. A zsidó (Vincent Cassel), az arab (Saïd Taghmaoui) és a néger (Hubert Koundé) haverok, próbálják túlélni a kilátástalan, értelmetlen mindennapokat, az erőszakos rendőröket, a nyomort. Casselék zseniálisak végig, a feszültség és a hangulat belehelyez a történetbe. Nem is mondom el a sztorit, aki nem látta annak úgy is meg kell néznie, kevés film van, ami 13 év távlatából is ennyire időszerű, lásd 2005-ös párizsi autógyújtogatós mókát.

Hihetetlen erejű filmről van szó tehát, én a SOTE mozijában láttam 1996-ban. Emlékszem hogy a végén 10 percig senki nem állt fel, meg se mukkant, annyira szétbaszott mindenkit. A 90-es évek egyik legfontosabb filmje, az nem kétséges, megérdemelten lett "kultuszfilm".

Ha nem láttad volna, AZONNAL MEGNÉZNI! KÖTELEZŐ!

dr. KJ: 10/10

Trailer helyett pedig inkább DJ Cut Killer nyomja a kőkemény gettóscratch-et.