Kicsit szaggatott lett a blog így nyáron, de sebaj, azért csepegtetjük a dolgokat. Szóval H5 még egyszer, két fincsi klippel. A számomra ismeretlen francia Sinema In My Eyes-ja az első 2002-ből. Látványvilága olyasmi mint a Renaissance-nek: csak fekete és csak fehér.

Alison Goldfrapp és kis bandája is kapott tőlük egy kafát, a 2003-as Twist szellemvasutas- drogos- luxusbordélyos rémálma emlékezetes darab.

Van még Gondry a tarsolyunkban, meg amúgy is, nem múlhat el hét nélküle. Az első a számomra tökéletesen ismeretlen Steriogram klippje. Aki tud más pamutból kötött videoklippről jelezze!

Steriogram Walkie Talkie Man from Peter Sluszka on Vimeo.

A másik a White Stripes drogos-delíriumos Denial Twistje, tipikus Gondry-világ.
 

Sajnos egy kicsit döcögősen érkeznek tőlem a postok, de nyár, fesztiválok, delírium, meg minden (no meg ugye az olvasók hiánya). A többinek meg nőpara.

Na, először is nézzük meg a lenti kis klippet!  

Nem kell megijedni, nem egy brutál thrillerről van szó. A film máshogy undoritó. Ez  a jelenet csak az egyik főszereplő visszatérő álma, aki amúgy pszichológus. A film majdnem összes szereplője hozzá hasonlóan átlagos, unalmas, középosztálybeli tisztes amerikai, aki nagyon szépen megfelel a társadalmi normának. A gond az, hogy hiába viselkednek erkölcsös polgárként, mi, nézők, hamar rájövünk, hogy ezek igazából szörnyűséges undoritó perverzek.

Több ember és család sorsát nézhetjük végig, ahogy viccesen és gusztustalanul kereszteződnek és összefonódnak egymással. Alapból van egy nagyon tipikus kertvárosi család. Abban van három harmincas nővér. Az egyik egy hippi szagú szerencsétlen angoltanár, akinek egészen addig még soha nem volt férfi az életében, amig az egyik ukrán bevándorló tanitványa meg nem dugja, majd ki nem rabolja. A másik nővér a sikeres művész a családban. Vonzó, gazdag, igazi végzet asszonya (Lara Flynn Boyle) csak alkotói válságban van és abban a hitben él, hogy egy rendes megerőszakolás után tudna csak hitelesen írni. A harmadik nővér elvileg a legnormálisabb, rendes anya, igazi háziasszony, de lehet pont emiatt a tökéletes amerikai  anyuka stílusa miatt számomra ő az egyik legvisszataszitóbb karakter a filmben. Persze, a férje a fentebb már emlegett pszichológus, még nála is szörnyűbb, de az inkább a szexuális aberrációjának tudható be.

Oh és hamár aberráció, akkor nem szabad elfelejtkezni a  telefonálgató-perverzről, az örök maszturbáló-művészről, akit természetesen Philip Seymour Hoffman alakit. Kedvencük tökéletesen hozza a nyáladzó szörnyeteget (sajátos ragasztóval nyomkodja fel a képeslapokat lakása falára...), volt már itt post-ja, lesz is még.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennek a filmnek a rendezője amerikai ember lehet. Todd Solondz pedig teljesen az, csak viccesen, kívülről látja sajátjait és jól tudja őket ábrázolni. Több filmben is bizonyította már ezt, neki is lesz még itt filmje.

Ráncosnyakú: 9,3/10

dr. KJ: nyomasztás magasfokon 8.5/10

KM: vicces kis film, úgy undi, ahogy van, de nálam csak 8/10

IMDb
John Carpenter 1988-as filmje igazi csemege. Olyan film, amit húsz évvel később is értékelni fogsz. Kemény társadalmi kritika ez sci-fi/horror/akció köntösbe bújtatva, a sci-fi írók legjobb hagyományai szerint, hiszen ők is azért tették a hidegháborús időszakban a "jövőbe" történeteiket, mert így átmentek a szűrőn. Persze 1988-ban már nem működött a cenzúra az USÁ-ban, de olyan széles tömegekhez nem tudta volna eljuttatni elgondolkodtató filmjét mint így, b-kategóriás akció sci-finek álcázva (minden idők legkínosabb verekedős jelenetével például). Nem nyolcvanas ratyi film tehát (bár ha leragadsz az akciófilmes- béna főszereplős- low budgetes- verekedős- részeknél akkor akár lehet ratyi is, de itt nem ez a lényeg), hanem értékes, a mai napig időszerű problémákat boncolgató alkotás, mint például a manipulációs reklámozás.
A film értéke az is, hogy főhőse egy egyszerű pali, nem szuperhíró, aki ugyanilyen egyszerű módszerekkel küzd az ellenel, bár azért muszklis a csávó és van rengeteg béna verekedés igazi c-kategóriás módra, de nem ez a lényeg.
A sztorit Ray Nelson 1963-as Eight O’Clock in the Morning című novellájából írta át maga Carpenter (álnéven). Kicsit mesélek belőle, hogy lásd, milyen furmányos darabról van szó:
John Nada (Roddy Piper) béna hómlesz csavargó. Véletlen talál egy szemüveget, amin keresztül a óriásplakátokon más feliratok látszódnak. Például a "Control Data Corporation" helyett az "OBEY" (Engedelmeskedj) felirat látszik, a Karib-tengeri nyaralás csábos nőalakja helyett a "Házasodj és szaporodj", a papírpénzen pedig az "Ez a te Istened" látszik. "Nézz tévét!" "Ne gondolkodj!" Aztán kiderül, hogy az emberek egy része idegen lény. Nada rájön, hogy a politikusok, a médiaszemélyiségek, a pénzemberek és katonák (de nem kizárólag, vannak köztük "átlagemberek" is) mind-mind idegen lények, akik uralják és manipulálják az emberek világát.
Betyárság ez tehát, Carpenter egyik legjobb filmje, legalábbis nekem mindenképp, mert bár a producerek túl sokat belepofáztak és pénz se volt rá sok, a főszereplő is gagyi és bénán verekednek benne, a történet nekem mind a mai napig kurvára bejön. Bár nem túl ismert film és simán kimaradhatott, ABSZOLÚT AJÁNLOTT, a RottenTomatoes fikagépjei pl. 89%-ot adtak neki.

dr. KJ: 9/10

Közbe eszembe jutott mennyire szubjektív is az hogy kinek mi tetszik, egy mai fiatalnak például (mondjuk huszonkét év alatt) ez a film nem sokat mondana.  Hiába, húsz éves, a mondanivalója bár abszolút aktuális, mégsem jön át. Sok oka van ennek, amit most nem is elemeznék, de azt tisztázzuk, hogy ezt a filmet például saját kora filmjeihez mértem. Akkoriban még nem nagyon voltak mainstream akció-trash filmekben értelmes történetek, vagy akár nem-is-annyira bújtatott társadalomkritika, most se nagyon. Akkoriban jött Swarci oszt lelőtte a gaz ellent, most meg sok CG, pörgős akciójelenetek, vírusmarketing, oszt mehet mindenki haza a mozi után nézni a Fókuszt. Most pedig menj szépen engedelmesen, vegyél egy kólát és ne gondolkozz. OBEY!

Asszem ez a film megosztja majd mind a blogtársakat, mind az olvasókat, szerintem tök korrekt kis film a kicsit balos propaganda ellenére, dehát semmi se lehet tökéletes.

A sztori egy texasi képviselőről szól és Amerikának az Afgán-Orosz partiban betöltött szerepéről, és végülis arról, mi vezetett a mai vidám helyzethez, naigen, innen érezni a demokrata agitátorok szagát, a film egyértelműen kritika a mai politikának is, de a film mégis bájosan mutatja be, hogy is működnek a dolgok, hogy dől el országok sorsa egy jól sikerült dugással, kicsit a színfalak mögé nézünk, na.

A szereposztás kicsit fura, a képviselő szerepében Tom Hanks, kicsit nekem hiteltelen volt a nőcsábász laza szerepében, de azért okés volt, Julia Roberts se domborított maradandót, a szürke-eminenciás kékharisnya szerep nem neki lett kitalálva, viszont Philip Seymour Hoffman megint nem bírt mellényúlni, ezúttal a kiállhatatlan marcona CIA-ügynök szerepében volt fantasztikus, arra kellett jutnom, nincs olyan szerep, amit ez a fickó nem tud hihetetlenül hitelesen előadni, talán a jófej macsó az egyetlen amivel nem érdemes próbálkozni, minden más jöhet neki, az extra-undi Capote-től a másik Lebowski lakájáig minden szerepben remekelt.

A film tehát mindenképp megnézésre érdemes, én bírom az ilyen politikai filmeket, amik picit fellebbentik a fátylat egy olyan történetről, amit bár nagy vonalakban ismerünk, de ilyen mélységében (én lagalábbis ) nem, mindezt élvezetes, látványos és szórakoztató módon, nem elkarikírozva a történteket, hanem remek iróniával, azzal a kis ténynyel nem számolva, hogy közvetve ez a vidám fickó készítette elő a terepet az Al-kaidánal, de ez már egy másik történet.