Dark City (1998) (Director's Cut, 2008)

Olyan ritka a jó sci-fi, mint a vörös holló.

                              (Ismeretlen mozilátogató)

Kevés a Gattaca-színvonalú szájensfiksön, ezért meg kell becsülni azokat, amelyek kilógnak az ostoba űroperák közül. A Dark City csibész film, és így sokadszorra megnézve is stimmel. Az is eszembe jutott közben, hogy vajon a Wachowski-testvérekre annyira hatott a film, hogy utánna a mátrixjukba beletömködjenek jó néhány ötletet belőle. Dehát ez Hollywood, az eredeti ötletek temetője, a remixerek paradicsoma.

A Dark City elképesztően nyomasztó atmoszférájúra sikeredett. Köszönhető ez a remek díszleteknek, az art-direktorok remek munkájának, a színezésnek, a jól eltalált zenének, a film-noir stílusnak és persze a sötétségnek, a módjával és ízléssel használt CG-nek. Sok filmnek előfutára lett, merít belőle a Mátrix, a Renaissance, stb., de a rendező Alex Proyas is merít máshonnan, pl. a saját Crowjából (A Holló, ami Varjú igazából, höhö), Az elveszett gyerekek városából (ami lesz is itt), a Fritz Lang-féle oldszkúl Metropolisból, az Uzumaki és Akira (ami szintén lesz itt) mangákból, egy csomó könyvből stb.

A színészeket is jól kiválaszották, Rufus Sewell (pl. The Illusionist) jól hozza a főszereplőt, Kiefer Sutherland remek perverz pszichiáter, William Hurt igazi dark noir detektív, Jennifer Connelly akit -amelett hogy gyönyörű színésznő- a Rekviem egy álomért (pff majd ez is lesz itt) óta imádok és még Oscart is kapott a Csodáltos Elméért.

Szóval van itt minden ami kell egy jó sci-fihez, és Proyas hozza is, egy-két szarságtól eltekintve egyedi kis filmet kalapált össze. A szokásos ámerikái fostalicskaság nem maradhat el persze, főleg a végén, dehát mindegy. Azért ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7,8/10

2008-09-15 11:30




The Man from Earth (2007)

Kezdjük talán egy vicces felütéssel:

Eric Wilkinson a “The Man from Earth” független film producere e-mailben köszönte meg az RLSlog az ingyenes promóciót amit a kalózok biztosítottak filmje számára. „A jövőben nem panaszkodom a fájlcserélés miatt” mondta „a következő filmünket lehet egyenesen én töltöm fel az internetre”  

Történt ugyanis hogy a “The Man from Earth” filmről készült DVDSCR kópiát a csúnya gonosz kalózok feltették az internetre, majd az RLSlog-ban ahol scene releaseket értékelnek, írtak erről a filmről. Ezek hatására letöltötték jó páran a filmet, majd az IMDB-n és az Amazonon értékelték a filmet. Rövidesen az IMDB értékelések száma elérte az 1200at, és az átlag 8.3 pontot. Ez azt jelenti hogy a “The Man from Earth” bekerült a legjobb filmek közé a látogatók szavazatai alapján, illetve az emberek beszélnek a filmről megnézik azt, ajánlják egymásnak.

 

Eric Wilkinson levelében elmondja, hogy hálásan köszöni a kalózok segítségét a film promóciójában, és mert segítettek abban, hogy „ez a film felkerüljön a térképre!”

Forrás: http://kaloz.buzz.hu/archives/2007/11/

Nahát, hogy mik vannak, mellesleg én is az RSLog-ban találtam meg, möhöhö. Na mindegy, szóval nem egy átlagos film ez, és nem csodálkozom rajta, hogy a rendező megörült a kalózok hírverésének, mert nem valószínű, hogy sok emberhez eljutott volna alap esetben.
Ez a film valójában egy színdarab, egy szobában zajlódik az egész, és szereplő is kevés van, semmi trükk, semmi CG, csak sok szöveg, és a színészek.
Talán leginkább a K-Paxhez hasonlít (majd arról is írunk.) bár ez még attól is minimálabb.
Sztori.zip: Adott egy férfi, aki egy kisvárosban tanít. Elköltözik és előtte meglátogatják a barátai és munkatársai. Ő azonban furán titokzatoskodik, és egy elég megdöbbentő sztorival áll elő pont pont pont
Nem könnyű egy ilyen filmet úgy megcsinálni, hogy ne legyen unalmas és vontatott. Azért viszonylag sikerült a dolog és nézhető a film. A sztori már gondolom jól megosztja az embereket, mert sok mindenbe belenyúl, vallás, történelem, stb. Érdekes film, az a lényeg, messze kívül esik a szokásos mainstream szarságokon, de azért nem tökéletes közel sem, moralizál és feleslegesen dramatizál néhol.
Nekem tetszett, mégha nem is mindenben. AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10
 

KM: jó ötlet, közepes kivitelezés, 7,1/10

 

2008-09-11 16:54




8 bites kalandok vol. 2

Jöjjön 8 bites kalandjaink folytatása a Golden Shower két klippjével, a Lobo.cx gyártásában.

 

Golden Shower: Total Control from Carlos Bêla on Vimeo.

2008-09-09 15:31




Memento (2000)

Visszatértem Kroátországból, ahol remek volt az idő, így az Adriai tángőrbe a fürdés és a pisálás, a szupi kis apartmanban pedig a gyors wifi és a gyűjtemény tartósabb darabjainak esti újranézése töltötte ki napjaimat. Az egyik este a Memento volt a terítéken, vagy pontosabban a laptop lcdjén, hehe, na de kipihent vagyok, pff. Nem tudom hanyadszorra látom már, de most sem állítom, hogy értem, vagy hogy mifasz. Christopher Nolan -mielőtt elment fekete búvárruhába burkolt denevéreket basztatni, ugye, muhaha!- erősen belecsapott a lecsóba ezzel a filmmel.

A Memento hihetetlenül igénybe veszi a néző figyelmét. Egy pillanatnyi nyünnyögés és oszt fingod sincs, hogy mi van. A két szálon forgatott sztori ellentétes időrendben van egymásba illesztve: a fő történetszál hátrafelé, a fekete-fehér telefonálós téma meg előre. Súlyos cucc ez, ahol ha nem lenne elég a történet elbaszott nyomasztó hangulata, még kavarás is van rendesen, hogy végképp ne érts semmit. Nem is értem én se X-edszerre se, kb. oda lyukadok ki, hogy nem is Teddy volt a gyilkos, hanem egyszerűen meg kellett halnia valakinek, hogy a vendetta véget érhessen (akkor meg mihez kezd majd Leonard?), vagy mittomén, mégsem, mert hazudik, de akkor most cukorbeteg volt-e a felesége?? höhö Vagy esetleg Natalie mozgat minden szálat és írtja módszeresen a népet?

Ja hogy a sztori? Nem fogom elmondani, mert ezt mindenkinek magának kell megnéznie, átküzdenie magát rajta és valamit kislilabizálni (e? ezt hogy kell írni?) a végére - vagy nem. Mindenki átbasz mindenkit, mindenki kihasznál mindenkit, vagy mégsem? Nem véletlen foglalkoznak oldalak tömegei a filmmel. A youtubeon volt egy időrendben összevágott változat is (persze már leszedték, link valaki?), bár nekem még úgyse egyértelmű.

Olvastam valahol, hogy az anterograde amnesia legjobb leképezése a film a tudósok szerint. Az biztos, hogy elég durva kibaszás egy ilyen betegség, még felfogni is nehéz, hogy pl. az ember dühös, és nem emlékszik hogy miért, vagyhogy szex közben egyszer csak értetlenül nézel a másikra, hogy ki a fasz vagy te?

Igazából minimál film ez, nem sokat költöttek rá, nem is kellett. A főszereplő Guy Pearce jó választás, Carrie-Anne Moss és Joe Pantoliano szintén. Az operatőri munka, a helyszín, az zenék, stb. mind rendben van.

A Memento egyike a legbetyárabb filmeknek, ha kimaradt volna AZONNAL MEGNÉZNI, KÖTELEZŐ!!

dr. KJ: sokadszorra is 10/10

ui. Megnéztem a Sötét Lovagot, és kurvára nem értem, hogy lehet a világ második legjobb filmje az IMDb-n. Sok akció meg minden, Joker az tényleg jó, kár érte, nade baszki, mégiscsak egy moralizáló ámerikái ákciófilm, sok bénasággal, és túl hosszú is. A sok felhajtás ismét győzedelmeskedett, Nolanék meg sok pénzt kerestek, gratulálok.


Memento (2000) | Christopher Nolan
Uploaded by antoomail. - Discover more animation and arts videos.

2008-09-07 20:29




The Nightmare Before Christmas (Karácsonyi lidércnyomás; 1993)

Mostanában úgyis sokat báboztunk, úgyhogy most jöjjön egy oldszkúl klasszik, a Tim Burton-féle Karácsonyi lidércnyomás. A karácsonyi filmes giccsparádétől legmesszebb talán ez a film áll, az édesmázos borzasztóságok helyett ezt kellene a kereskedelmi tévéknek lejátszania inkább, hehe.

A főszereplő a csontvázkirály Jack Skellington, a "Pumpkin King - Tök Király :)", aki Halloweentown-ban lakik. Szellemkutyájával, Zéróval véletlen eljut Christmastown-ba, és meglepve látja, milyen szupi kis hely, és hogy a karácsony nem is olyan undorító mint gondolta. Hazatérve kitalálja, hogy a szokásos Halloween helyett tartsanak inkább karácsonyt. Aztán persze jönnek a galibák, stb, nem lődözöm le a poénokat, meg amúgy is, ez egy mese, nem thriller, baszki.

A KL elképesztően hangulatos, a rengeteg humor és vizuális geg, az idióta zenék, a varázslatos táj magával ragadják a nézőt Burton mesevilágába. A vegyes technikával készült film tiszta vizuális orgazmus, semmi 3D meg CG, csak gyurma és bábok.
Ha gyerekként néztem volna, biztos féltem volna néha, de kb. 8-10 éves kortól már szerintem meg lehet nézni gyerekkel is, anélkül hogy éjszaka bepisálna a kölök.

Jobb film nem készült még karácsonyra(-ról), meg amúgy is, Karácsonyi Lidércnyomás a legjobb bábfilmek egyike, KÖTELEZŐ!

dr. KJ: 9,6/10


The Nightmare Before Christmas (Theatrical Trailer)
Uploaded by NakedBrotha2007. - Classic TV and last night's shows, online.
2008-08-29 15:27




süti beállítások módosítása