Ha Philip Seymour Hoffman játszik egy filmben, akkor jó esélyünk van rá, hogy az emberi lélek sötétebb bugyraiba kapunk betekintést, merthogy undiságban ő az isten, de persze azért nincs ez mindig így, de ebben a filmben nagyon.

A két főszereplő két testvér, akiknek mostanában nem megy annyira a szekér, Ethan Hawke, a fiatalabbik próbálja kifizetni a gyerektartást és visszaszerezni családját, az idősebbik, a már emlitett Hofi szintén anyagi gondokkal kűzd folyamatosan, plusz egyre távolodó feleségét próbálja visszaszerezni, de egyre rosszabb lesz minden, mikor is jön a remek ötlet, ki kell rámolni egy üzletet, egy olyat, ahol nem lesz gond, legegyszerűbb anyuék boltját kirámolni, azt ismerik, tudják, hogy biztosítva van, nem esik baja senkinek, mindenki jól jár. Elvileg.

De a dolgok persze nem úgy alakulnak, ahogy ők elképzelték, nagyon nem, és minden egyre rosszabb lesz. A film érdekessége, hogy külön külön látjuk a szereplők szempontjait, sztorijait, és elbaszottságukban is érthetővé válik a motiváció, ami működteti őket, és bármennyire is unszimpatikusak, nincs külső szem, nincsenek gonosz és ronda szereplők, az ember már csak ilyen undi lény, ez van.

KM: 8/10
dr. KJ: súlyosan nyomasztó cucc, 8.5/10

imdb

A tízparancsolatról vígjátékot forgatni? Na ilyen is csak ámérikái agyban születhet meg. De hogyha még el is tekintünk a témaválasztás idiótaságától, ez vígjátéknak is szar.

A film tíz (naná, gondoltad volna?) lazán kapcsolódó rövid sztoriból áll össze, amelyeket
Paul Rudd viccesnek szánt bénázásai kötnek össze. Van itt minden szarság, hasbeszélő babával szexelő Winona Ryder, párkapcsolati gondokkal küzdő Famke Janssen, sőt még Adam Brody is bénázik valamelyikben, vagy Jessica Alba, aki ki a fasz is igazából? Egy-két jobb jelenet azért akad, pl. Arnold Schwarzenegger- megszemélyesítős, amiben apafigurát akar a gyermekei elé állítani az okos anyuka. Vagy az apuka, aki templom helyett a barátaival meztelenül hallgatja Roberta Flack-ot. Bár ezek mér így leírva se viccesek, még mindig jobbak, mint a filmet záró borzasztó éneklős gejlparádé, miszerint "It's all about love".

Szóval akár lehetett volna jó is akár, de kár a híresszínészparádé, mert a sztorik nem elég abszurdak ahhoz, hogy viccesek legyenek. Maximum ámérikái vígjáték-rajongóknak ajánlott, mert azért egy Zoolandernél még így is viccesebb (najó, Zabicsek, csak gonoszkodtam.)

dr. KJ: 4.5/10 és trélert sem kap. Kár érte.

Az aszem alap, hogy mindenki úgy gondolja magáról, hogy nem tudna egy védtelen embert bántani, egyszerűen nem olyan ember, nem olyan a háttere, meg különben. Ennek letesztelésére indult egy kisérlet 71-ben a Stanfordi egyetemen, aminek elég gyászosak lettek a következményei, talán mindenki halltta már a sztorit: az önkéntes pszichológushallgatókat két részre osztották, egyik fele lett a börtönőr, másik a rab. Hangsúlyozom, pszichológushallgatók vettek benne részt, tehát képzettebbek, szociálisan érzékenyebbek az átlagnál, ennek ellenére a kísérletet asszem 4 nap után kellett leállítani, annyira elfajultak az események.

Na ezen a sztorin alapul a Das Experiment, egy újságiró (Moritz Bleibtreu) szemszögéből. A súlyos témát szerintem remekül sikerült feldolgozni, értetővé válik az elképzelhetetlen, hogy tökátlag békés polgárok hogy bírnak megalázni, megkínozni valakit, csak mert megtehetik.

KM: 8,3/10
dr. KJ: 8/10 (kár a végéért, mert az már faszság)

Senkit ne tévesszen meg a 4,2 pont az IMDB-én és az se, hogy a film feka gengszterekről szól! 

Bizony sokan vitatják a film létjogosultságát. Az ellenérvek között legtöbbször az szerepel, hogy ez is csak egy szokásos sztori perem-kerületekben élő suttyókról, akik vízszintes pisztoly tartással akarnak kitörni a gettóból. Pedig, ha a kulturáltak szerint a Mátrix egy okos filmnek, a Ponyvaregény meg művészfilmnek minősül, akkor ez simán egy Pasolini kategóriás rétegmű(...egy kis túlzással...).

Tommy és Sincere, a két gyerek kori jó barát unja már, hogy huszas éveikre még mindig nem érték el az Amerikai Álmot. Kárrierjük felpörgetése érdekében hipp-hopp (hehe) kirabolnak pár nagyobb drog-bárót és az így felhalmozott tőkét szépen befektetik sok-sok fűbe és jó pár kiskatonába. A szervezett terjesztésnek köszönthetően, hamar kinövik magukat, amit a környék eddigi fura-ura (J.A.) nem néz jó szemmel. Leszámolások, razziák, szokásos. Mindeközben a legnagyobb beszállítójuk, egy jamaikai drog-báró, vendégül látja Tommy-t Kingstonban. Nagyon stílusos báróról van szó: van egy hófehér kalastyikovja, sok raszta-bünöző veszi körül és egy szavát se lehet érteni, mert ugye jamaikai.

Az ilyen gyors felemelkedés-majd-hirtelen-bukás történetektől azt várnánk, hogy főszereplőinket úgyis eléri majd a végzetük börtön vagy lassú gépkocsiból golyó-sorozat által, ehhez képest eléggé váratlan fordulattal zárul le a két srác sztorija. 

Nagyon-nagyon látványos a film. A rendező Hype Williams minden korábbi klippes tapasztalatát beleadta a produkcióba és az egész ettől olyan mintha az egyik legszebb, leglazább zenei-klippet néznénk másfél órán keresztül. Munkásságáról annyit, hogy részt vett szinte minden, olyan jobb kinézetű hip-hop klip gyártásában (Missy Elliot és Busta Rhymes klippek talán a legismertebbek ezek közül), amikben nem a nagy méretű autók és női mellek játszák a főszerepet. A nagyon szép képi beállítások és szűrők mellett igazából a remekűl kiválogatott fekete zenék adják a film csuda jó hangulatát. A legfurcsább gospeltől elkezdve a zúzósabb ősdance hall-ig mindenféle zene van benne. Tényleg érdekes darab.

Ráncosnyakú: 8/10,

a fenti bejátszás nem előzetes, hanem a film első 2 perce, ami remekül alátámasztja az érdekes hangulatról kifejtett nézeteimet.

Na ez totál beszarás film, egyszerre vicces-cuki-szerelmes és idióta-bizarr-depressziós-öngyilkosos, ami szerintem már önmagában világbajnok. Nem is tudok más filmet így hirtelen, ami ilyen elbaszottul mixelt lenne (valaki?). Persze Magyarországon nem vetítették, nem meglepő módon.

Szóval a horvát Goran Dukic filmje elég idióta alapokon nyugszik, a Wristcutters ugyanis az öngyilkosok elbaszott világában zajlódik nagyrészt. Ide kerülnek a lekülönfélébb öngyik (ez a szó, muhaha!),  köztük a főhös Zia (Patrick Fugit), aki szerelmi bánatból kifolyólag folyatja ki a vérét, azta, figyelitek ezt a mondatot? Ez a "túlvilág" nem olyan mint a mennyország ám, el lehet lenni végül is itt is, de azért nem az igazi. Zia egy pizzériában kezd dolgozni, ahol aztán megismerkedik Eugene-vel (Shea Whigham) az áramütött orosz rockkerrel. A két depisrác aztán elindul felkutatni Zia szerelmét, Desiree-t, akiről kiderül, hogy szintén megölte magát pont pont pont

Zia: Nem megyek sehova ma este. Depressziós leszek tőle.
Eugene: Akkor mit fogsz csinálni? Megölöd magad?

A sztori önmagában is full idióta, de a képi világ, a fekete humor, a roadmovie feeling, az atmoszféra és a elbaszott zenék egészen különleges filmé teszik a Wristcutters-t. A színészek kafák (a képen a Mikalt játszó Shannyn Sossamon), az operatőr kitett magáért, egyszóval nagyon jó kis film ez. Úgy járja körül az öngyilkosság egyáltalán nem vicces témáját, hogy képes megnevetettni, és ezáltal abszurd hülyeséggé változtatja azt. Depressziós öngyilkos- jelölteknek kifejezetten ajánlom, ha ezek után öngyik lesznek, akkor örökké ott fognak penészedni ahol Ziáék is, nem éri meg, higgyétek el.

A lényeg: minden abszurditása ellenére vicces szerelmesfilm ez, jóleső happyenddel (én se tudtam, hogy van ilyen, de ennél a filmnél muszáj, hogy legyen), rengeteg eredeti ötlettel. Meglepően európai hangulatú film, pedig angol-amerikai, nade horvát rendezőtől. Remélem csinál még pár ilyen furcsaságot.

Ja és a film zenéi között természetesen a Szomorú vasárnap is szerepel, Seress Rezső műve, amit az öngyilkosok official dalának tartanak.

NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 9,2/10

KM: amellett, hogy ez a csaj bekaka szép, és hogy az a bizonyos orosz rocker a Gogol Bordello nevű cigó-punk együttes frontembere, és önmagát is játsza a filmben, csak épp egy rosszul sikerült koncert után, elég érdekes film tényleg, nagyon fura hangulattal, érdemes mindenképp. 8/10