Mostanában túlsúlyban voltak a könnyed cuccok itt a blogon, úgyhogy jöjjön most egy igazi nehézfegyver, méghozzá a faszfej francia argentin Gaspar Noé rendezésében. Noét nem kell bemutani, de ha mégis, akkor ott a Visszafordíthatatlan bár inkább ne, én szóltam. Nem sok jóra számítottam az Enter the Voiddal sem, hiszen Noé egy béna önjelölt botrányfilmes idióta, Értetek azonban mindenre hajlandó vagyok, ezért végignéztem mind a kettő óra negyven percet.
Nade. A Visszafordíthatatlan ritka fos film volt, öncélú, hatásvadász, erőszakos, húdenagyotmondok, gagyi polgárpukkasztós, wannabe művészfilm. Mit fejlődött faszfej Noénk hét év alatt?
Öncélúnak öncélú de sokkal kevésbé mint elődje. Rendkívül hatásvadász. Lájtosan erőszakos, inkább erősen pornográf. A húdenagyotmondok most is abszolút fennáll méghozzá a misztikumot, vallást is belekeverve a dologba. A gagyi polgárpukkasztás szintén. Wannabe művészpornó tehát ez is, mégsem teljesen szar.
Bár hibája temérdek, nézzük ami jó és érdekes. Elsőnek itt a képi világ, art direktora Marc Caro (pl. Delicatessen) volt és tényleg látványos. A film szinte végig point of viewban van fotózva, magyarul a kamera a főhős szemének helyén van. Régi mániám ez és Noé nem viccelt a dologgal, az más kérdés, hogy egy idő után -főleg a visszatérő és unalmas suhanunk Tokió felett nameg a zoomoljunk mindenféle tágyakba bele részek miatt- elveszti varázsát a trükk. Kétségtelen, hogy Noé próbált szakítani a hagyományos film csomó kliséjével, ugyanakkor ezt inkább csak a rá jellemző gagyi polgárpukkasztó módon teszi, pl. a LFO-ra dübörgő főcím és stáblista a film elején egy percbe sűrítve. Húdeizgi!
Aztán a sztori. Hát bazmeg, gyakorlatilag a Ghost című szupernyálas amerikai giccs művészpornó változata ez, persze sok kavarással. A főhős kisstílű fiatal európai/amerikai(?) köcsög díler aki Tokióban él. Szintén ott él a húga aki gogotáncos egy bárban. Dílerünket némi drogos cg-trip után szépen lelövik oszt jön móka, mégpedig hogy szellemként továbbra is főhősünk szemével(?) követjük az eseményeket egészen a teljesen kiszámítható végkifejletig. Közben azért lesz rengeteg drog, a Daft Punk egyik felének ambient elektrója, sok-sok pina, baszás és szopás, sőt egy vaginális ejakulációt is láthatunk a pinából belülről (!) fényképezve, aztán egy remek abortusz, hullaégetés, sőt, pl. olyan kis finomságok mint egy majdnem(?) vérfertőzés, a főhős urnájának mosogatóba öntése, némi vallásos maszlag a Tibeti halottaskönyvvel, tokiói neonpulzálás, hugyos trénszpottingos vécé vérrel meg hullával meg mittomén. Néhány jelent viszont kétségkívül beleég a retinádba, bár ez lehet Caro érdeme is.
Mondjam tovább? Nem, döntsd el Te, hogy megpróbálkozol-e vele. Érdekesnek érdekes, furcsának furcsa, igazi fasztuggya kategóriás izé, idegesíteni is fog de aztán valamér mégis végignézed majd, meglásd, igaz én is többször futottam neki.
dr. KJ: fasztuggya/10
Amerika az ostoba és bigott álszentség és prűdség fellegvára mind a mai napig. Milyen lehetett akkor mondjuk a 40-es 50-es években? Gondolhatod, hogy brutál.
