Először nem sok jóra számítottam ezzel az ausztrál indie filmmel, a  Hunterrel kapcsolatban. Tíz perc feszengés után aztán valahogy bekapcsol és onnantól kezdve magával ragad.
Teljes egészében Tasmánia elképesztően gyönyörű és sokhelyen érintetlen szigetén forgatták ezt a bio-öko-thrillert, vagy mit. Márcsak emiatt is megérné (kb. csak az Így ért véget a nyaram-at forgatták hasonlóan egyedi tájon) de ennél jóval érdekesebb a film.
Willem Dafoe-t (aki mint mindig, most is betyár) egy német biotech cég megbízza a kihaltnak hitt tasmán tigris, azaz az erszényesfarkas egy példányának levadászásával. A cég ugyanis bizonyítékokat szerezett, hogy az állat nem halt ki teljesen és persze kell nekik a génminta. Dafoe elutazik a helyszínre, beköltözik a vadontól nem messze álló házba, ahol a hippi Lucy (Frances O'Connor) és két gyereke él. A kiegyensúlyozott, gépiesen céltudatos vadászból lassan előjön az ember, ahogy a tasmán tigris története egyre több szálon kezd el kibontakozni.
A furcsa, lassú folyású, óvatosan moralizáló történet egy 1999-es könyvön alapul, és simán kijelenthetjük, hogy a hálivúdi klisékkel abszolút szembe megy. A remek színészek és egészen egyedi hangulat ismeretlen világba visz, ahová azonban nagyon is realista és kemény módon furakszik be a globalizáció, a kapitalizmus és a nyereségvágy.
Ne számíts heppiendre, hanem NÉZZED MEGFELE, mert ilyen fura filmet ritkán látsz, bár inkább csak felnőtt népek próbálozzanak vele, mert nem egy betmen nyóc.

dr. KJ: 8.3/10