A Scanner Darkly (Kamera által homályosan; 2006)

Mostanában megjelent néhány film, ami az animáció és a film határmezsgyéjén mozog, és valódi színészek játékát emeli át a rajzolt világba, hogy ott aztán kicsit megbolondítsák és hozzátegyenek ezt-azt. A drog-film elnevezésű kategória tökéletes erre, hiszen a súlyos halucinációkat azért nehéz a való világban ábrázolni, teszem azt, ha az egyik haver ronda nagy bogárrá alakul, azért azt kihívás hitelesen ábrázolni, szóval ez a fajta animáció jó terep a fantázia szárnyalására és ez a film igen jól kihasználja a lehetőségeket, anélkül, hogy túlzásokba esne.
A film sztorija szerint egy új drog jelenik meg a piacon, még gyorsabb rászokás, még gyorsabb leépüléssel párosulva, ezért hamar kéne lépni, egy nyomozó (Keanu Reeves) beépül egy bandába, hogy eljusson a forráshoz, de nem igazán úgy mennek a dolgok ahogy kellene, a banda inkább áll szerencsétlen drogosokból, mint bűnözökből (Robert Downey Jr. és Woody Harrelson gyakorlottan hozzák a kattant narkóst, valami fantasztikusak mindketten, Robi valahol azt nyilatkozta, hogy élete legkönnyebb szerepe volt :)) és Keanu egyre mélyebbre mászik ahelyett, hogy megoldaná az ügyet, amiben barátnője (Winona Ryder)  is "segítségére" van, az események meg egyre furábban alakulnak.
Tehát ha nem tűnt volna fel, igazi sztárparádéval van dolgunk ennél a filmnél, Keanu szokás szerint hozza a réveteg szépfiút, de a többiek kurvajók benne, a sztori Philip K. Dick munkája, aki a sci-fiben szintén óriási név, a rendező Richard Linklater, én róla még nem hallottam, de majd a doktorok megmondják ki is ő.
A sci-fi műfaj az utóbbi x évben nincs a helyzet magaslatán, értékelhető mű nem igazán készült, ez a film viszont új távlatokat nyitott, remélem, hogy sikerül még ilyen műveket látni a jövőben, mert ez nagyon jól sikerült, és ezt sci-fi-re eddig eléggé immunis filmbuziként mondom.
imdb

KM: 7,8/10

dr. KJ:
Linklatertől láttam egy másik filmet, a Waking Life-ot. Ebben kisérletezte ki ezt a látványvilágot, úgyhogy nem az első ilyen cucca ez.
A Kamera által homályosan eredeti könyve nehezen megfilmesíthető, mint Philip agymenései általában. Nagyjából azért sikerült elkapni a fonalat. Én pont azt hiányoltam ami Matyinak tetszett: nem használták ki a átrajzolt film adta lehetőségeket.
Érdemes elolvasni a könyvet is, mert ott sokkal jobban lejön a paranoid, összeesküvéses sztori, a drogos rémlátomások, a totális talajvesztés.
De azért AJÁNLOTT a film is!
dr. KJ: 7.9/10

2008-05-10 10:49




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr89462391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

majdazténtudom 2009.02.25. 19:01:45

na megint kommentelek valami régihez. :)
Nekem azért volt nagy kattogás, és azért vártam nagyon a filmet, mert kb 1 évvel a megjelenése előtt olvastam a könyvet: ez volt az első Philip K Dick amit olvastam, és egyből teljesen kinyírt.
A könyv végén meg mit írnak: nem elég, hogy nem tudtam, hány regényéből készült olyan film, amit amúgy láttam, de ráadásul ebből is fog! :)
Ezek miatt én picit elfogult voltam amikor néztem, de talán doktor KáJével értek egyet leginkább: kicsit öncélú lett a rajzos megvalósítás, és bár a lehetőségekhez képest jól fogta meg a sztorit, de a könyv azért kötelező!
(Ja és akinek bejön Dick mester, olvassa el a Vurt című könyvet Jeff Noon-tól. Más stílus azért eléggé, de nagyon beteg, és szerintem zseniális.)
süti beállítások módosítása