Pusher (1994 - 2007)

Hamár bűnözés, akkor itt van még egy érdekes darab Dániából. Vagyis három, mert az első után készült még kettő az évek folyamán. Klasszikusnak nem nevezném, bár az elsőnek elég nagy sikere volt kis hazájában. A film főszereplői kábítószerárusok Koppenhága sötétebb utcáiról.
 


Pusher Trilogy Trailer
Uploaded by jj3000. - Up-to-the minute news videos.

Az első rész Frankról szól, a piti 30-as semmirekellő dealerről szól, aki haverjával Tonny-val árulgatnak mindenfélét az utcán és egésznap kólázgatnak, bulizgatnak. Aztán főszereplőnk beleszalad egy rendőri lebuktatásba, amit megúszik azzal, hogy a bosnyák maffiától hitelezett cuccot kell eldobnia. Zlatko, a balkán főmaffiózó, viszont ennek annyira nem örül és ezért verőemberei rendszeresen felkeresik Franket, hogy a nagyobb mennyiségű tartozást behajtsák.
A második részben Frank suttyó pajtása, Tonny  (akit az azóta nagyon befutott Mads Mikkelsen játszik) kalandjait láthatjuk, aki frissen szabadul és nem tudja mit kezdjen magával, illetve a körülötte lévő bűnöző családjával. A harmadik darab 10 évvel az első után készült és ez Zlatko-ról szól, aki még mindig a környék kábítószerura, csak időközben megöregedett és néha elvonókúrára járogat. A lánya esküvőjét kell szerveznie, miközben kiderül egy frissen csempészett kisbusznyi extasyról, hogy sima fejfájás-csillapitó. A kemény feladatokkal nehezen bírkozik meg, viszont elég véresen és a függőségének sem tesz jót a sok stressz.

Abszolúlt naturalisztikus filmekről van szó, mindent megmutatnak, amit nem akarunk látni. A koppenhágai alvilágra is lesz egy kis rálátásunk, a night klubboktól elkezdve a kelet-európai prostituáltakig. Kicsit dokumentumfilm jellegű, amihez hozzá tesz a rengeteg kézi kamerás felvétel. Az első filmet mindenképpen tudom ajánlani, bár egy kicsit zavaró, hogy a főszereplők általában elég idegesitően szerencsétlenek, de legalább életszerűek. Az amerikai gengszterekkel ellentétben a skandináv dealerek nincsenek szétmagasztalva.

Ránczos: első: 8.5/10, második 6/10, harmadik 7/10 (nem rossz, csak feszélyez az emberi bél látványa )

dr. KJ: én csak az elsőt láttam, nem sok vizet zavart, 7/10
2008-05-30 15:12




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr97493604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.06.02. 12:25:08

Ráncoska, már látod te is a statot, kiérdemelted :)
süti beállítások módosítása