Pusher (1994 - 2007)

Hamár bűnözés, akkor itt van még egy érdekes darab Dániából. Vagyis három, mert az első után készült még kettő az évek folyamán. Klasszikusnak nem nevezném, bár az elsőnek elég nagy sikere volt kis hazájában. A film főszereplői kábítószerárusok Koppenhága sötétebb utcáiról.
 


Pusher Trilogy Trailer
Uploaded by jj3000. - Up-to-the minute news videos.

Az első rész Frankról szól, a piti 30-as semmirekellő dealerről szól, aki haverjával Tonny-val árulgatnak mindenfélét az utcán és egésznap kólázgatnak, bulizgatnak. Aztán főszereplőnk beleszalad egy rendőri lebuktatásba, amit megúszik azzal, hogy a bosnyák maffiától hitelezett cuccot kell eldobnia. Zlatko, a balkán főmaffiózó, viszont ennek annyira nem örül és ezért verőemberei rendszeresen felkeresik Franket, hogy a nagyobb mennyiségű tartozást behajtsák.
A második részben Frank suttyó pajtása, Tonny  (akit az azóta nagyon befutott Mads Mikkelsen játszik) kalandjait láthatjuk, aki frissen szabadul és nem tudja mit kezdjen magával, illetve a körülötte lévő bűnöző családjával. A harmadik darab 10 évvel az első után készült és ez Zlatko-ról szól, aki még mindig a környék kábítószerura, csak időközben megöregedett és néha elvonókúrára járogat. A lánya esküvőjét kell szerveznie, miközben kiderül egy frissen csempészett kisbusznyi extasyról, hogy sima fejfájás-csillapitó. A kemény feladatokkal nehezen bírkozik meg, viszont elég véresen és a függőségének sem tesz jót a sok stressz.

Abszolúlt naturalisztikus filmekről van szó, mindent megmutatnak, amit nem akarunk látni. A koppenhágai alvilágra is lesz egy kis rálátásunk, a night klubboktól elkezdve a kelet-európai prostituáltakig. Kicsit dokumentumfilm jellegű, amihez hozzá tesz a rengeteg kézi kamerás felvétel. Az első filmet mindenképpen tudom ajánlani, bár egy kicsit zavaró, hogy a főszereplők általában elég idegesitően szerencsétlenek, de legalább életszerűek. Az amerikai gengszterekkel ellentétben a skandináv dealerek nincsenek szétmagasztalva.

Ránczos: első: 8.5/10, második 6/10, harmadik 7/10 (nem rossz, csak feszélyez az emberi bél látványa )

dr. KJ: én csak az elsőt láttam, nem sok vizet zavart, 7/10
2008-05-30 15:12




Smoke (Füst; 1995)

IMDb

Az hogy Harvey Keitel egyszerre alkalmas a leghidegvérűbb bérgyilkosnak, stricinek vagy butikosnak az nem kérdés, én mégis a dohányboltos szerepében szerettem meg, mert ez a film annyi finom érzést tudott bemutatni, hogy az nagyon ritka.

Auggie, a dohányboltos élete elég nyugis mederben zajlik, reggel kinyit, nap közben dumál az idióta törzsvevőkkel, este bezár, másnap minden kezdődik előlről, mígnem egy fiatal fekagyerek bele nem csöppen az életébe, hogy egy kis színt vigyen bele, vagy inkább felborítsa azt.

A rendező Wayne Wang, az író Paul Auster számomra nem igazán ismerősek, szerintem más filmjüket nem is láttam, nem is hallottam róla, pedig ez nagyon jól sikerült, Harvey egyszerűen zseniális, de a többi szereplőre se lehet panasz, William Hurt vagy Forest Whitaker itt is tök korrektet nyújtott.

A film tehát valóban érzelmes, de a gicceset meg a nyálat nagyon messziről kerüli, valóban meglepő termeszétességgel mutatva be a dolgokat, mindenkinek csak ajánlani tudom.

KM: 9,3/10

Ránczos: 9.3/10

dr. KJ: 9/10 FASZA FILM!

2008-05-30 13:01




Saibogujiman kwenchana (I'm a Cyborg, But That's OK; 2006)

Most láttam Chan-wook Park (pl. Oldboy és társai) legújabb filmjét. Park más vizekre evezett a Bosszú-trilógia után: ez a film nagyon bájos, az őrült ötletek azonban itt is felbukkanak.
A sztori röviden: egy fiatal lány (Young-goon) harci kiborgnak képzeli magát. Miután a munkahelyén (ahol rádiókat szerel a futószalagon) felvágja az ereit és áramot vezet a csuklóján vágott sebbe, bekerül a pszichiátriára. Anyja és nagyanyja is megérnek egy misét, a nagyi pl. egérnek képzeli magát, és kizárólag retket eszik. A lány a szanatóriumban persze mindenféle kattant néppel találkozik. Köztük van Park Il-sun, a fiatal srác, a kényszeres tolvaj, akivel aztán egymásba szeretnek. A lány nem eszik, hanem elemeket nyalogat, így hamar legyengül. Il-sun segítségével aztán sikerül rávenni, hogy egyen, méghozzá a "rizs-megatronnal" (átalakítja a rizst "árammá"), amit a fiú "beépít" Young-goon testébe. És élnek boldogan? Mivel a lány igazából nem gyógyul meg, csak az evésre sikerül rávenni, a heppiend is inkább ilyen izé: a lány az élete célját abban találja meg, hogy miután egy villám 1000000 voltot vezet bele, atombombaként elpusztítsa a világot (meg is próbálják, viharban kiállnak egy hosszú antennával).

A film sok műfaji elemet tartalmaz, kezdve a romantikus száltól a sci-fi-in át a súlyos drámáig és komédiáig. Azokat jeleneteket, amikben a lány "kiborgá változik" még Terminándor úr megirigyelné: mindenkét véres péppé lyuggat. Összeségében azonban inkább bájos-kedves és vicces mint véres. A kiborg-Amélie találkozása Gondry bizarr látványvilágával.
Abszolút barát/barátnő kompatibilis bizarr mese, ami minden furcsaságával együtt különleges élményt nyújt.
ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 8,2/10

2008-05-30 12:15




Aphex Twin videoklippjei vol. 3 (2000, 2001)

Aphex úr és Cunningham úr együttműködését bemutató kis sorozatunk végén jöjjön még két furmányság. Az első a Monkey Drummer 2001-ből, ami a felhúzhatós-dobolós kis gépmajmocskákra reflektál. Az igazi hárdkórelektro dobolászást a Mt Saint Michel + Saint Michaels Mount c. Aphex nótára csinálta, a dobos emberi alkatrészeit Sigtryggur Baldursson úrból nyiszálták ki, akit az izlandi The Sugarcubes alapítójaként ismerhetsz. Külön felhívom a figyelmet a (robot)pénisszel történő pergőzésre, hehe.

A másik Cunningham 15 perces videoinstallációja, a 2000-es Flex részlete, ami a Director's Label DVD-jén volt. A Flex egy nő és egy férfi ölelkezős-verekedős látomása amely végül análszexben végződik (nyugi, nem tartalmazza a részlet). A zene persze itt is Aphex.

2008-05-29 11:00




Blood in Blood out - Bound by Honour (1993)

Ez a film a borítója, az előzetese vagy a főszereplő haja alapján elsőre egy Éva-Téka alsópolcos akciófilmnek tűnhet, amit a film producere külön kikért, hogy moziba soha ne menjen le. Ámbátor ez tévedés.
A hosszú mozi három los angelesi mexikói gyerek különbözően alakuló életútját követi nyomon. Mindhárman rokonok és megvan a saját bandájuk, a Vatos Locos. Egy ilyen csapat nem sok mindent csinál, csak iszik, kurjongat és keménykedik. Alapvető lételemük, hogy utálják az ellenséges bandákat. Egy nagyobb összetűzés során Miklo, a három főszereplő egyike önvédelemből lelő egy másik chicanót és börtönbe kerül. A másik két szereplőből az egyik katona, majd idővel rendőr lesz, a harmadikból pedig festő, aki egy kicsit túl sok ihletet merit a hernyóból. A film nagy része a börtönbe játszódik, ahol Miklo sajátságos karriert fut be. Kihagyja a legalsó börtön-lépcsőfokokat (a csicska és köcsög munkaköröket) és nagy kockázat árán bekerül a helyi börtönmaffia elitjébe.

Akárki, aki a filmet látta, rögtön a függőjévé vált és mondatait azóta is idézi. Minden tipikus latin bűnözőfejű szinész játszik benne, természetesen Danny Trejo is, akinek csak önmagát kellett alakítania. Hozzám és az én bandámhoz a főiskola alatt jutott el a Bound by Honour vagyis a Vér kötelez és igen komoly kulturális rombolást végzett. Sokat kacagtam, azon, ahogy töbször hazamegyek az albérletbe és az oldaltáskás bölcsész lakótársaim már telerajzolták magukat mexikói börtön tetoválásokkal, és spanglish-sül (mexikói-angol szlengben) fenyegetik egymást. Volt olyan haver, aki annyiszor látta a filmet, hogy szinte kívűlről megtanult spanyolul.

Ezekután külön érdekesség, az hogy egyszer, amikor Los Angelesbe jártam, épp az utcán szédelegtem, amikor összetalálkoztam Damian Chapa-val a film főszereplőjével. Kaptam is tőle autogrammot és megjegyezte, hogy szereti Budapestet, mert itt kurva jó nők vannak.
Na ugye!
Ránczos: 10/10

KM mondja: tényleg ijesztő gagyisága ellenére tök korrekt kis film, bírtam én is, de azért a 10/10 kicsit túlzás, nálam 7,5/10.
 
2008-05-28 17:04




süti beállítások módosítása