Új sorozatot indítok (aztán kiderül, meddig jut). Hosszú snitteket fogok/fogunk itt mutogatni, de csak mert nagyon szeretjük őket. Arról van itt szó, amikor egy filmben belül olyan részt helyeznek el, amikor több percen át nincs - vagy nem látunk - semmilyen vágást. Ezek a részek általában kiemelkednek dramaturgiailag a filmből. Elkészítésükhöz hihetetlen profizmus és szervezettség szükséges, sokszor egy ilyen snitt hetekig készül, és néha a néző észre sem veszi, esetleg csak olyan fura érzése támad, hogy valami nem stimmel. Sokan próbálkoznak ilyet beépíteni a filmjükbe, de nagyon nehéz ügy lehet, egyrészt technikailag is komoly kihívás, másrészt a cselekmény sem válhat unalmassá arra a pár percre. Szóval ez a profizmus egyik csúcsa...
Angolul long take-nek hívják, néha plan-séquence-nek, ha a snitt mindenféle kifinomult kameramozgásokkal is operál. A steady-cam megjelenése óta nagy divat, de korábbról is vannak rá igen komoly példák.
Kedvcsinálónak lássuk Robert Altman Játékosának (The Player, 1992) nyitó jelenetét, majdnem 8 perc hosszú, de nagyon szórakoztató. A film is külön posztot kaphatna itt. A hollywood-i filmvilág szatírája, és a főszereplő Tim Robbins 3 forgatókönyv ötletet is végighallgat ebben a 8 percben.
