Taxidermia (2006)

Jöjjön a Hukkle után a 2006-os Taxidermia is. Ezzel a filmel Pálfi már zavarosabb vizekre evezett. A Taxidermia már nem tagadhatja le, hogy izzig-vérig művészfilm: öncélúan undorító, bizarr, abszurd és sokszor értelmetlen. Hiába Parti Nagy művein (is) alapul, egyáltalán nem lett humoros.
A fényképezés és a vizuális világ szuper, Amon Tobin és Márkos Albert zenéje is okés, néhol a hangulat is eltalált de ettől még nem jó film. A mindenáron polgárpukkasztani akarás erősen érződik végig. A sztorik néhol ocsmányak, néhol érdekesek, néhol teljesen érdektelenek de nem állnak össze. A dagadt borzasztóság pedig már ismerős lehet a Monty Python-féle Mr. Creosote-jelenetből és ami jól állt Montyéknak, azt itt minden humor nélkül sikerül újra bemutatni. De nem finnyogok tovább, mert igazából mindentől függetlenül érdekes film ez, még akkor is ha a Hukkle színvonalát nem éri el.
A Taxidermia a rendkívül szép vizuális világgal és érdekes zenével sem tud felülemelkedni a mindenáron polgárpukkasztani akaró művészfilmeken, kár érte. A rendező új filmjét, a Nem leszek a barátod-at még nem láttam, majd meglátjuk, ér-e annyit, hogy felkerüljön ide.

dr. KJ: 6 (de is ez leginkább a vizuális világnak és Tóbiáséknak köszönhető)

Kaka: biztos én egy sznob fasz vagyok, de én szeretem Parti Nagy írásait, és nekem a film bejött, valóban kissé öncélú, valóban kis, fura sztorik laza láncolata, dehát mekkora sztorik bazdmeg? PartiNagyot nehéz fimre vinni, hiszen olyan kicsavart, fura világokat mutogat, hogy csak na, de úgy előadva, mintha ezek a világok a valóságot mintáznák, de Pálfi nagyon korrektül oldotta meg, csak nehéz ebbe a világba belehelyezkedni, szerintem minden - elég komoly nyitttsággal és nem túl érzékeny gyomorral rendelkező - nézőnek ajánlott! 8/10

2009-09-05 08:00




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr821360199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2009.09.16. 14:37:29

Megnéztem végre tegnap, és engem egészen megfogott, hajnali 2-ig toltam bezony. Tényleg kurva ocsmány film, de hát ez van, a hús gyönyörei és túlburjánzása van itt bemutatva 3 generáció férfitagjainak az életében. Méghozzá ocsmányságához képest egészen szórakoztatóan és lendületesen. Humoros nem akar lenni a film, ezt nem is lehet számonkérni rajta, inkább csak teljesen groteszk. Szerintem tök jó, mégha nem biztos, hogy még egyszer megnézem és külön elismerést érdemel, hogy a vizualitás és a nem öncélú de egyre profibb számítógépes trükkök egyre nagyobb teret kapnak a magyar filmekben. Nálam is 8/10

agocs · http://okarina.info 2009.09.21. 15:29:17

Szerintem hatalmas film, én megvettem díszdobozos DVD-n. Megjegyzem a díszdoboz egy fehér hungarocell tálcán közeli hús-fotós borítóval, folpakkal csomagolva. Akárcsak a Tesco-ban egy előrecsomagolt pulykamell. :)
Fotó: www.filmiras.hu/wp-content/uploads/2009/02/taxidermia_sajtoanyag.jpg

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2009.09.22. 09:42:59

az kemény, csak a kukorica joe ilyen nyárspolgár, hogy nem bírja az izléses humort :)
süti beállítások módosítása