Gridlock'd (Az utolsó belövés; 1997)

Igazi oldschool kedvencről lesz most szó, nálunk utolsó belövés címmel futott.

A két főszereplő Tim Roth és Tupac Shakur, előbbi színészi képessségeit talán nem kell ecsetelni, a második viszont egész jó volt ebben a filmben, talán a testhezálló szerep miatt, engem azért meglepett, (mellékesen a forgatás után nem sokkal lőtték szitává, máig tisztázatlan körülmények között) bár már a Bulletben is korrektet alakított, de az csak egy kisebb szerep volt. A filmben fontos szerep jut még Thandie Newton-nak, bár a film nagy részét kómában tölti, azért ő is fontos része a történetnek. Ők hárman egy jazz-bandát alkotnak (egész jót! ezt most a RezegaMatyi mondta, mert nem bír magával, sorry), a fiúk viszont sajna kicsit rákattantak a kokóra, és mikor Thandie első találkozása az anyaggal elég ronda véget ér, és egy lepukkant kórházban kötnek ki, megfogadják, hogy jó útra térnek és mostantól jó fiúk lesznek. Persze az ilyen elhatározások sose szoktak bevállni, és egyre zűrösebb helyzetekbe kerülnek, nagydarab maffiózókkal és rendőrökkel kerülnek különféle kellemetlen helyzetekbe, de ezek mind macskajancsik az amerikai egészségüggyel kialakított viszonyhoz képest, azzal nem olyan könnyű dűlőre jutni, de azért ne izguljatok, happy end a vége.

imdb

KM: 8/10
dr. KJ: 8/10

2008-05-10 15:55




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr13462690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása