Gondolkodtam rajta, hogy legyen-e Max és Mary a blogon. Ugyanis egyszerre remek és hangulatos viszont sokszor öncélúan undorító és lehúzós is, azaz feleslegesen művészieskedik ez a bábfilm. Nade nagy az ínség, sehol egy jó film, amiről meg írok azt agyonfikázzátok, ti anyaszomorítók :D úgyhogy most jobb híjján jöjjenek Maxék.
Philip Seymour Hoffman, Eric Bana és Toni Collette hangjával felvértezett bábok a főszereplői ennek a fura hangulatú, nyomasztó-kedves, romantikus-visszataszító cuccnak. Nem is az abszurd-de-megtörténhet kategóriájú történet itt a lényeg, hanem a mélyen emberi, egyszerre felemelő és a mélybe hulló karakterek, akiket a bábok karikatúraszerűsége még jobban kihangsúlyoz. Hiába bábfilm, emberibbek a szereplők mint a legtöbb élőszereplős filmben, ugyanis a Mary és Max továbbmegy a szokásos határokon és mindannyiunk kettős világát boncolgatja: egyszerre visszataszító és nagyívű, akár egy okos és gyönyörű csaj, aki egy hugyos wc pereméről szívja fel a kokaint, e.
Nem ragozom tovább, a neves színészek Adam Elliot ausztrál rendező vezényletével érdekes és egyedi filmet alkottak ha nem is tökéleteset, a remek látványvilágról és profi bábosokról pedig nem is beszéltem, pedig.
Szigorúan azoknak a felnőtteknek AJÁNLOM, akik nem riadnak vissza az ilyen típusú, művészfilm-is-meg-nem-is, szórakoztató-is-meg-nem-is, de mindenképpen elgondolkodtató furmányságoktól.

dr. KJ: 7.8/10