Die Fälscher (Pénzhamisítók; 2007)

Nem tom mennyi bőr van még a Holokauszt témán, de vannak még jó lehetőségek úgy tűnik, mert bár láttunk már jó sok filmet, német, ami, zsidó, vallás, zenész stb szempontok alapján, de bűnöző szempontjából még nem. És már kellett egy olyan nézőpont, ahol a zsidó nem csak egy szerencsétlen áldozat, hanem egy minden hájjal megkent túlélőművész, akinek csak az életbenmaradás a cél, és végre nem jóra és rosszra oszlik a mezőny.

A sztori szerint elfogják a világ egyik legjobb pénzhamisítóját a nácik, viszik is a lágerbe, de mint bűnözőt, nem mint zsidót. A a nácik a hadászat mellett új fronot nyitnának, az angol font és a dollár ipari méretű reprodukciójával akarják fedezni a kiadásokat plusz lezúzni az imperialista gazdaságot. Ehhez viszont szakemberekre van szükség, a láger meg tele nyomdásszal, grafikussal, meg ami kell, el is indul a project, Hősünk Sally (Karl Markovics) vezetésésvel, ő mégiscsak profi.

Karl remek alakítást nyújt, az önző, egomán fehérgalléros bűnöző szerepében, aki az elején még csak a túlélésre játszik, aki simán beborítja az amerikai gazdaságot, ha ez neki egy plusz hetet jelent, de ez a hozzállás megváltozik, köszönhetően a körülötte lévők kitartásásnak, erkölcsének.

Tán egy kicsit nyálasnak vagy bénának tűnik a fentiek alapján a film, pedig tényleg az egyik legrealisztikusabb és legérdekesebb volt az elmúlt évek SOA-film terméséből, ja és most látom, hogy még oszkárt is nyert, de ez ne ijesszen meg senkit.

imdb

KM: 8/10

2009-01-29 13:43




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr19910201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2009.01.29. 16:43:11

mondom én, hogy a blog.hu-ra kiraknak, csak az index címlapra nem, most is ott van ez a post.
süti beállítások módosítása