Persepolis (2007)

Emellett a film mellett nem lehet elmenni sok szempont miatt. Egyrészt egy önéletrajzi ihletetségű rajzfilm már jól hangzik, másrészt mert egy napjainkban is aktuális brutális diktatúra a helyszíne, amelyről keveset tudunk, az Oscar-jelölésnek meg örülünk, de az inkább politikai üzenetnek tűnik, nem szakmainak, ilyen filmekkel azok ott nem szoktak foglalkozni általában.
A 70-es évek Iránja korrekt hely volt teljesen, volt fejlődés, volt ipar, volt kultúra, mindenki jól elvolt, a főszereplő lány itt élte gyermekkorát, volt partizás, jófej értelmiségi család, minden ahogy kell, míg a 79-es forradalom be nem tette a kaput, jöhetett a sötét középkor, kb mintha restartolták volna az egészet, deportálások, koncepciós perek, dehát egy kelet-európainak fölösleges elmesélni, ismerős a történet valahonnan, úgyhogy a kislányt a szülei kimenekítik ejrópába. Csakhogy ő iráni, nem tud beilleszkedni secpec, az sem az ő világa, meg az új Irán sem, elveszett a két világ közt, és csak keresi, hogy akkor most mi van, mi lesz az ő világával.
A film természetesen önéletrajzi ihletetségű, a főszereplő által rajzolt képregény lett mozgóképivé alakítva, feketefehér képek, hatásos eszközök, de itt inkább a tartalom a lényeg, nem a forma, egy iráni értelmiségi kálváriája, és az egész Közel-Keleté is egyben.
Ha túl sötét képet festettem volna, sorry, nekem ez jött le de, de ne egy súlyos, depis izére számítsatok, mert nem az, csak a mondanivaló kemény picit.

KM: 8,4/10

dr. KJ szerint: Alapvetően nekem is tetszett, bár néhol szájbarágós volt, vagy épp az elenkezője: nem értetted, hogy éppen mi is történik. Persze nem is könnyű ilyen zavaros történéseket érthetően bemutatni. Szóval nem rossz, a látványvilág inkább érdekes, mint beszarás, de azért érdemes megnézni.

dr. KJ: 7.5/10

2008-05-25 12:20




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr5486499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2010.01.11. 09:41:37

Öngyilkos lett Rády Krisztina, aki magyarra fordította és kiadatta itthon a film alapjául szolgáló képregényt. A második kötet végén elég sokat mesél magáról az utószóban, szóval ez egy elég tragikus sztori. RIP
index.hu/kultur/klassz/2010/01/11/meghalt_rady_krisztina/

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2010.01.11. 09:46:10

lassan be kéne fejezni a bloggolást, mielőtt minden itt megírt ember meghal, komolyan ez kezd ijesztő lenni.
süti beállítások módosítása