Nomad (Nomád; 2005)

Mindig is szerettem a nagy történelmi tablókat, amikben többezer statiszta vonul a megfelelő hacukában, és témája általában az, hogy az adott nép mennyire nagyon volt valamikor óriási vagy hősies. Ez a film kazah, már csak ezért is érdekes, én még olyan filmet nem láttam, és a történelmükről se tudtam túl sokat. A film röviden a kazah törzsek egyesítéséről szól, legyőzik a gonosz tatárokat, de ehhez egy hős megszületésére van szükség, akinek zászlója alatt egyesül a nemzet. Igen, már így leírva is bugyuta, és valjuk be a, film sem a történelmi hűséget tűzte ki céljául, hemzseg a csúsztatásoktól és összemosásoktól, dehát ki ne akarna nagyobbnak és hősiesebbnek látszani mint valójában.
A számomra a legvicesebb volt, hogy ezt a nagyköltségvetésű kazah PR-filmet amik hozták össze, pl a Weinstein bratyók állnak a háttérben, de ők legalább tudják mi kell a népnek, bár a főbb szerepeken megjelenő színészek (Kuno Becker, Jay Hernandez, Jason Scott Lee) származása kevésbé autentikus, de ez nem von le semmit a film értékéből, aki a Gladiátorhoz és Rettenhetetlenhez hasonló eposzokat szereti, ebben sem fog csalódni, és mégiscsak egy kevésbé ismert témához kapunk némi képet, bár vannak benne kicsit nevetséges részek (pl az olaj-téma becsempészése a filmbe), dehát mégiscsak egy látványos meseként érdemes felfogni az egészet, akkor nem lesz gond vele.

KM: 6,3/10

2008-05-24 14:55




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr30485420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2008.05.25. 16:00:11

Ennek a filmnek vajh mennyivel van több köze a kazahokhoz, mint Boratnak? A plakáton felfedeztem Mark Dacascos nevét is, aki tutti garanciának tűnik a felhőtlen B-kategóriás csihipuhihoz.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.05.25. 16:23:18

Ez egy kazah pr-film, jóhogy bugyuta, de tegye fel a kezét, aki a Retenhetetlen kapcsán folyamatosan a hitelességet meg realitást leste, annal ez sem rosszabb, sőt, a kinai megfelelőekkel is felveszi a versenyt, kekec kecseg :)
süti beállítások módosítása