Luc Besson nem mindig a Taxi-sorozatról és egyéb borzasztóságokról volt híres. A nagy kékség, Metró, Nikita, Léon a profi, Ötödik elem: rendezett ő jó filmeket is (némelyik itt is fel fog tűnni).
Az utolsó harc az egyik legjobb filmje. Ez Besson első hosszú filmje, 24 évesen, 1983-ban forgatta amikor már tombolt a gagyi sci-fi láz.
Ez a film viszont igazi sci-fi: egy poszt-apokaliptikus világban járunk, ahol a sivatag homokjából meredeznek ki a felhőkarcolók csupasz vázai. Egy maroknyi ember a túlélésért és élelemért harcol értelmetlenül, kilátástalanul.
A filmben az a legfurcsább, hogy egyáltalán nem beszélnek benne. Egy mukkot se. A színészek így nincsenek könnyű helyzetben, hiszen mindent némafilmes eszköztárral kell megvalósítaniuk. A színészként, íróként és rendezőként is ismert főszereplő Pierre Jolivet remekül hozza a kínlódó ember néma alakját. A fiatal Jean Reno is feltűnik és többi színész is rendben van.
A fekete-fehér lepusztult világ és a benne némán vergődő emberek torokszorító jövőképet festenek elénk. Az élelmiszer hiány, a sivatagosodás külön üt: elég csak a híreket olvasni.
Az utolsó harc azon kevés sci-fi közé tartozik, amelyek nem űrhajókkal és ion-ágyúkkal operálnak. Élvezhető avant-garde művészfilm, kb. összesen két perc zenével és néma szereplőkkel, mindig időszerű mondanivalóval, hatásos fekete-fehér képi világgal.
ERŐSEN AJÁNLOTT!

dr. KJ: 9.2/10