De grønne slagtere (A zöld hentesek; 2003)

Pár éve láttam ezt a filmet valami fesztiválon, és azóta sem megy ki a fejemből, pedig csak egy idióta abszurd vígjáték, mégis annyira korrekt volt, hogy nem bír - egyébként eléggé szitaszerű - agyamból eltűnni.
A rendező Anders Thomas Jensen,a dán film egyik nagyja, a Dogma sorozatnak több darabját is ő rendezte, ha ez mond valamit. Ez a film nem Dogma, tehát ne tessék kézikamarára, kemény mondanivalóra, és végeláthatatlan, belassult snittekre számítani, ez egy közönségfilm, viszont semmikép sem közönséges és gagyi, csak roppant szórakoztató és ötletes, nade nem akarom megint a Magyar Filmet rugdalni, már így is szaglik, csak annyira sajnálom, és ezért jön mindig elő, nade beszéljünk a Hentesekről.
A főszereplők Nikolaj Lie Kaas és Mads Mikkelsen, mindketten nagy nevek a szakmában, főleg a második.
A sztori szerint a falu hentesüzletéből kiválik a két alkalmazott, hogy saját üzletet nyisson, de mivel kicsi a falu, nem igazán akar beindulni a bót, mígnem egy baleset következtében feltöltődött újfajta árukészlet iránt óriási lesz a kereslet, és híre megy a Zöld Hentesek különleges "csirkéjének", a megnövekedtt igényt meg ugye ki kell elégíteni, csakhogy az az újfajta áru kicsit problémás...
Na, de nem lövöm le a poént, de elég morbid az egész, az biztos :)

imdb

KM: 8,8/10
dr. KJ: 3/10 ez borzasztó volt

2008-05-09 11:20




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr5461131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. K. J. phd. · http://mozibabe.blog.hu/ 2009.01.03. 21:24:34

ez szörnyű rossz volt, szar, fos. :(

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2009.01.12. 10:54:10

mert te csak a távolkeleti gondolkodást érted, mer suttyó vagy, egy dán lélek rejtelmei téged, meg az egész keleti fajtádat hidegen hagyják, mi???

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.12.29. 12:14:56

Pótolni kellet Mads Mikkelsen miatt, de a dán filmkészítők egyszerűen betegek na. Van egy fura humoruk, már a férfiak és csirkék után kiderült.
Egyben van, jók a zenék, színészek, a képek, hangok, de a történet?! Azzal nem tudok mit kezdeni.

dr. K. J. phd. · http://mozibabe.blog.hu/ 2020.12.31. 14:12:03

@doggfather: na igen, és mit szóltál az Another Roundhoz?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.01.04. 11:24:20

@dr. K. J. phd.: még nem láttam.
épp pótlásban vagyok, és a korai filmjeit nézegetem.

jó egyébként?!

dr. K. J. phd. · http://mozibabe.blog.hu/ 2021.01.04. 11:26:34

@doggfather: Mikkelsen miatt meg kell nézni, a filmtől többet vártam

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.01.04. 15:58:56

@dr. K. J. phd.: miatta listára került nálam is, na majd megnézem, köszi!
süti beállítások módosítása