Perfume -The Story Of A Murderer (Parfüm; 2006)

Nem is tudom mit vártam attől a filmtől, kosztümöket, romantikát, egy letűnt kor szépen bemutatott világát, erre egy teljesen beteg misztikus fantáziavilágba csöppentem, és csak néztem ki a fejemből, hogy ez itt most mi. Valahogy nem volt igazán jó híre a filmnek, mindenki csak kb egy vállrándításra méltatta, pedig szerintem ennél sokkal többet ért.
Az alapsztori szerint Párizsban, a 18 század tájékán született egy gyermek egy piactéren, akinek a szaglószerve kicsit jobban sikerült az átlagnál és ez egy kicsit megváltoztatja az előreláthatólag teljesen reménytelen és szürke életét.
A gyerkőc zsenije hamar kiütközik, nem találja a helyét a világban, csak az illatok töltik ki az életét, azokat üldözi, amit egy cserzőműhely igencsak zárt világában elég nehezen tud kielégíteni, amíg 18 évesen először vetődik emberek közé, rögtön elég gyászos eredménnyel, és innentől a korrajz keveredik a misztikummal, szerintem nagyon ötletes és jól kidolgozott az egész és remek a szereplőválasztás.
Spoiler: ami számomra nagyon izgalmas volt, hogy egy egyértleműen beteg, monomániás elme hogyan is működik, szinte már elfogadhatóvá válik a motivációja, annak ellenére, hogy egy egyszerű tömeggyilkosról van szó, és ahogy ez az őrült szedi áldoztatit a kitűzött célért, mégpedig a női test illatának megőrzése céljából, hát tényleg szinte már elfogadhatóvá válik a film közben, ami azért nem semmi.
KM: 7,3/10
imdb

dr. KJ szerint:
Nekem a könyv sokkal többet adott, a film meg se közelítette. De azért volt egy-két rész ami jó volt, pl. amikor az illatokat vizualizálják.
dr. KJ: 7/10

2008-05-06 11:29




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr43456334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása