Turist (Lavina; 2014)

lavina.jpg

Valami csak nem stimmel ezekkel az északi népekkel. Miközben Dánia az első, Norvégia a második és Svédország az ötödik legboldogabb ország a világon, ahhoz képest a legnyomasztóbb filmek nagy része ezekből jön. WTF?
A Lavina norvég-svéd-francia kooprodukcióban készült igazi, torkon akadós, lassú folyású északi dráma. Rosszul eső, bántóan realisztikus, elgondolkodtató, pedig olyan pofonegyszerű a sztori, hogy az döbbenet.
Hogy miről szól a Lavina? A gyávaságról. Jobban mondva sok mindenről, de leginkább a gyávaságról. Ami -ha jobban végiggondolod- nem éppen egy elcsépelt téma. A szuper- és mindennapi hősök (pl. mint Willis a Die Hardban, aki mint átlagos zsaru épp csak ott volt, de azért így is rendet rakott a terroristák között) amerikai-nyugati világában a gyávaság ábrázolása szinte kizárólag a gonosz ellenség sajátja. Se hétköznapi emberek, se főszereplők nem lehetnek gyávák, hiszen az szégyen, pedig sokkal gyávábbak vagyunk mindannyian mint azt gondolni szeretnénk magunkról. Hát erről (is) szól a Lavina.
A hangulat, a remek képek és színészek együtt kellenek ahhoz, hogy üssön egy ilyen lassú, néző-sanyargatós film. Itt minden adott, meglásd. Ha fél órát kivágtak volna belőle és a hatásvadász zenét mellőzték volna akár 9-en felül kapott volna, de azért így is:
NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 8.9/10

2015-01-02 18:21




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr767034145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2015.01.13. 11:04:32

megnéztem, tényleg jó volt, de szerintem annyira nem fáj nézni, ahogy a kolléga írja, de azért nem egy vidám cucc, az biztos.