Locke (2013)

tom-hardy-locke.jpg
Ritka a felnőtteknek szóló film. Mondom igazi felnőtteknek és ez alatt nem kor alapú kategóriát hanem egyfajta érettségi szintet értek. Ugyanis ezt a filmet garantáltan nem nézi meg sem gyerek, sem tinédzser, sem ifjú felnőtt, mintahogy a tufák sem erre fognak pattogatott kukoricát köpködni a plázába'.
Ugyanis ez egy klasszikus monodráma, az ismét elképesztő alakítást nyújtó Tom Hardyval a film fő- és egyben egyedüli szereplőjeként.
Ivan Locke a munkanap végén beül a BMW suvjába és hazaindul, azaz mégse - és innentől jön a móka. A film további kb. 80 perce ugyanis a BMW-ben zajlik miközben a mérnök úr a gépjárművét vezeti és telefonál.
Hogy mi a fasz?
A forgatókönyv és Tom Hardy mégis elviszi a hátán az egészet, méghozzá úgy, a végén úgy éreztem, végre egy igazi filmet láttam. Mindennapi dráma, életre szóló döntések, morális és lelkiismereti nyavalyázás lesz itt kéremszépen dögivel, sokkal hihetőbben és átélhetőbben mint a filmdrámák nagy részében.
Nem fogok többet mondani róla, mert kár lenne lelőni bármit is, persze nem trilléres fordulatokról van itt szó.
A lényeg, hogy szánj rá egy óra 20 percet Tom Hardyra és a telefonjára!
NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 8.2/10

2014-09-02 22:14




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr836660459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2014.09.06. 15:12:30

Nekem is ez volt mostanában az egyetlen említésre méltó filmélményem a nagy füzet mellett, ami felkerült a jutúbra, és az elmúlt időszak legjobb magyar filmje volt, bár már ritkán merek olyat nézni, de ez nagyon ottvolt. A locke is jó volt, bár inkább csak a filmes megoldas miatt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.24. 13:47:31

ha nem láttad mg akkor a bronsont is nézd meg, szintén hardy, és gyakorlatilag az is egyszereplős.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.25. 08:23:00

@dr. K. J. phd.: hoppá, bocsi nem néztem szét, hogy láttad e/írtál e róla.