Bikur Ha-Tizmoret (A zenekar látogatása; 2007)

Kedvesen megkértek minket, hogy promótáljuk ezt a filmet, úgyhogy:

Amatőr filmforgalmazó csapatok segítségével a magyar mozikban is láthatóak lesznek a külföldön sikert sikerre halmozó fesztiválnyertes filmek, amelyekről egyébként idehaza valószínűleg nem is hallanánk. A nagy forgalmazó cégek ugyanis nem tudnak pénzt és energiát szentelni rájuk, így lelkes fiatalok igyekeznek népszerűsíteni a filmeket.
A zenekar látogatása című izraeli film összesen 41 díjat nyert el külföldi fesztiválokon, többek között Cannesban, Münchenben és Montrealban. A film a kultúrák közeledésének lehetőségéről szól, de mindezt a hétköznapok szintjén, könnyen befogadható, humoros hangnemben és tradicionális egyiptomi zenékkel megspékelve teszi. A történet szerint Izraelbe érkezik az Egyiptomi Rendőrzenekar, hogy koncertet adjon egy nagyszabású arab kulturális esten. A repülőtéren azonban nem várja őket senki, sőt, érkezésükről sem tudnak. Bár nem beszélik a helyiek nyelvét, igyekeznek megtalálni a helyes buszjáratot, de természetesen az ellenkező irányba indulnak el és a sivatag közepén egy isten háta mögötti kis faluban kötnek ki. A következő busz csak másnap indul, így a zenekartagok kénytelenek kapcsolatot teremteni a helyiekkel, kizökkentve őket őket megszokott napi rutinjukból.
A film honlapja: http://bandsvisit.blog.hu/

Időpont: 2010. március 31. 17:00

Helyszín: Toldi Mozi (1054 Budapest, Bajcsi-Zsilinszky út 36-38.)

Péz: 1150 helyi egység azaz HUF


A zenekar látogatása - trailer

2010-03-24 14:35




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr71865188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. K. J. phd. · http://mozibabe.blog.hu/ 2010.03.24. 18:46:29

@efes: te is kirakod? junó, támogassuk az amatőr filmforgalmazokat blabla!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.24. 19:03:19

@dr. K. J. phd.: Ez csak egy vetítés lesz, vagy rendes moziforgalom?

dr. K. J. phd. · http://mozibabe.blog.hu/ 2010.03.24. 19:33:56

@efes: nem tudom, mert én is csak egy mélt kaptam ismeretlen betyároktól. de úgy tűnik hogy egyszer lesz

band's visit · http://bandsvisit.blog.hu 2010.03.24. 23:22:45

@dr. K. J. phd.: az ismeretlen betyárok azt üzenik, hogy lesz rendes moziforgalmazása is a filmnek, de az valamivel később indul csak be, ez pedig ilyen exkluzív "premier előtti"-féle vetítés lesz ;)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.25. 11:56:10

@band's visit: 30-án és 31-én délelőtt elnyomom akkor én is a trailert.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2010.03.26. 12:38:16

béláim! a twitter minden nap szépen kitakarít maga után? hámiez? az én acountom ezt nem csinálja...

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2010.03.26. 13:32:38

Csatlakozom. Ha nem lenne ilyen bársonyos tavaszi nap, üvöltenék tehetetlen dühömben. De így csak annyit mondok: Nem nyúltam semmihez, istenbiza