Clockwork Orange (Mechanikus narancs; 1971)

Stanley Kubrick. Van, aki nem ismeri? Nem akármilyen filmeket hagyott maga után Kubrick úr, és elő is fognak bukkani szépen itt, kezdjük most a kedvencemmel.
A Clockwork Orange-ot először könyvben olvastam és hol borzadtam, hol könnyezve kacagtam rajta (főleg a nyelvi lelemények miatt, amit viszonylag sikerült magyarra átültetni.) Aztán láttam a filmet, de a felét se értettem, úgy 19 évesen lehetett. Azóta többször is megnéztem és mindig lenyűgöz. Kevés olyan jól sikerült könyvadaptáció van, mint ez a film.
Film, erőszak. Amikor ezeket együtt halljuk, általában beugrik valami idióta C kategóriás akciófilm, ahol vandamm és haverjai szétrúgják egymást mindenki nagy örömére.
Nekem a 'film, erőszak' párosról a Clockwork Orange jut az eszembe elsőnek. Olyan hátborzongatóan ritkán ábrázolták ugyanis, mint Kubrick filmjében. A COban az erőszak: szórakozás. Kirürült, felszínes világukban ez csak gőz kieresztésének a módja, semmi több. Vagánykodás, drog, nemi erőszak, autólopás, stb. A csavar az egészben, hogy a főszereplő, Alex, sok tekintetben kilóg a többiek közül, komolyzene iránti rajongásával, eszével, nem véletlen lesz ő a bandafőnök.
Órákig tudnám sorolni a film furcsaságait, nem teszem.
Ha valakinek kimaradt volna, nézze meg, nincs mese, ezt látnia kell mindenkinek.
KÖTELEZŐ!
dr. KJ: 10/10

Mátyás mondja: Nekem elsőre nem jött be, zavart hogy túlságosan érvényesül az adott kor, amelyben készült, ahelyett, hogy az időtlenségre és az örökérvényüségre tenné a hangsúlyt, de másodikra már ezen felül bírtam emelkedni, és tudtam élvezni, de azért tökre nem éri el a könyv szinvonalát számomra, de ettől függetlenül korrekt darab.

KM: 8,3/10


A Clockwork Orange - Droog Fight
Uploaded by billybright. - Check out other Film & TV videos.

2008-05-17 10:00




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr25472681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.05.17. 23:43:08

Mindenképpen kap egy második esélyt, mert elsőre a felénél lelőttem :( Valahogy nem volt hangulatom hozzá.

Mr. Radafuk 2008.05.18. 13:06:44

Kubrick az egyik kedvenc rendezőm, filmjei közül meg én a mehanikus narancsot szeretem legjobban, mert valóban jó kis adaptáció. Kubric legtöbb ismert filmje amúgy adaptáció, amennyire én tudom. Valóban ritkák a jol sikerült megfilmesitett regényből átvitt sztorik, de szerintem ez zseniális, tudott újat mutatni. (megjegyzem, talán a Jean-Jacques Annaud féle Rózsa neve még egy ilyen jól sikerült filmváltozat, de ritka ilyen). Visszatérve a CwO-hoz: Nem igazán derül ki , mikor játszódik a történet, picit futurisztikus, és a jelmezek nagyon segítenek az elidegenítésben, az egész egy kicsit jóértelemben véve színpadias, így nyugodtan nézegethetjük a filmet egy fotelből, nem kell kényelmetlenül éreznünk magunkat ( no nem mintha az baj lenne ugye) A jelmez, és nagyon érdekes zene miatt egy nagyon sajátos hangulata van a filmnek, ezek a paraméterek meg máris kiemelik a kedvenceim közé.

micbusin 2009.07.21. 22:52:10

hát évek óta olvasom ezt a blogot, fasza, hogy nagyjából az a véleményem a filekről, ami itt le van írva, sok elfelejtett frankó film jött itt elő újra.
na ez nem az a film. bocs, de muszály lefikáznom, ez a film biztos művészet, mert nem értettem. kétszer nekifutottam, nem ment, valamivel több, mint egy órát bírtam nézni. igénytelen szar film, fos sztori, idegesítő barom karakterek. valami orosz angol keverék gyökerek rossz buzinak sminkelve, cilinderben málcsiknak hívják egymást, faszom tuggya miért. az egyiknek felpöckölik a szemét átöltöztetik öltönybe (hála istennek, a hányingerem kicsit kezdett elmúlni) tolják neki, hogy az erőszak rossz, a csávó buziból köcsög lesz. óriási. fos. hagyjuk is. kár nekiállni megnézni (shift+del).
na nézegetek tovább, most, hogy beregeltem, aztán írok valami pozitívat.

Dr. Zabicsek · http://mozibabe.blog.hu/ 2009.07.22. 12:49:23

@micbusin: köszönjük, kellemes olvasgatást és sok hozzászólást kívánunk. Ettől a filmtől amúgy én se fostam össze magam, fura és zavaró a stílusa (valószínűleg direkt), kicsit egy mai B-film hangulatát súrolja. De azért érdekes darab, főleg a maga idejében igencsak ütős lehetett. Amúgy ez egy antiutópia, egy akkor lehetséges jövőt mutat be, azért a fura cuccok meg duma.