Victoria (2015)

Aki az utóbbi időben nézegette a filmfesztiválok kínálatát, biztos belefutott már ebbe a filmbe, mert sok helyről érkeznek a hiperlatívuszok, de mindegyik igaziból csak egy dolgot tudott kiemelni: a film, ami vágás nélkül készült, egy db kézikamerával, real time-ban.

Ez a dolog pedig igen nagy szó, talán az Ember gyermeke híres nagyjelenete óta várjuk, hogy valaki megcsinálja hosszú verzióban (a híres jelenet összesen 4 perces!). Tavaly azt hittük, hogy namajd a Birdman, ami ugye már majdnem, de mégse, mert tele volt rejtett vágásokkal, meg különben sem volt real time, szóval az csak félmegoldás volt, de ez viszont tényleg olyan. Ez a technikai bravúr nagy fokú toleranciára ad okot, de azért azt nehéz lenne állítani, hogy a film hibátlan lenne.

A sztori egyszerű, Victoria egy berlini éjszakán összeismerkedik négy idióta csávóval, akikkel bulizgat kicsit, aztán meg az egyik csávónak van egy kis elintéznivalója néhány gengszterrel, ami persze nem úgy alakul, ahogy tervezték, a gengszterek már csak ilyenek és már kész is a pityputy. 

Az, hogy a kb 140 perces filmet úgy kellett megoldani, hogy az végig feszes legyen, ne legyenek holtidők, és még bele is férjen egy kerek történet, baromi nagy feladat lehetett. Csak hogy tiszta legyen, hogy ez miért is nehéz, pl arra gondol a kedves olvasó, hogy amíg elmennek egy házibuliból a másikba, mennyi időt vesz igénybe és mennyi - külső szemmel - tök érdektelen dolog történik (vársz a haverodra, aki nem képes elindulni és baszog, aztán a liftre vársz meg gyalogolsz az utcán, stb), és mégis fenn kell tartani a figyelmet, és mennie kell a történetnek előre, mert azért a néző türelme is véges. Ez persze olyan megoldásokkal jár, hogy a helyszínek véletlenül tök közel vannak egymáshoz, a szereplők a valóságnál sokkal gyorsabban csiszolódnak össze, kicsit vázlatosak maradnak a karakterek, mert nem lehet kibontani a meglévő eszközökkel, stb. Ez a sok kicsi izé persze a minőség rovására megy, de ez gyakorlatilag egy kisérleti film, egy próba, hogy meg lehet-e ezt csinálni úgy, hogy a vége egy film legyen, ne valami filmszerű massza, és a válasz az, hogy igen, meg lehet, és egyértelműen nagyon hatásos módszer, mert hogy a film elején rázoomol a kamera egy csajra egy buliban aztán kb 138 perc múlva távolodik el, és a kettő között meg rajta van, azért az elég kemény.

Szóval az eredmény kicsit felemás, a film egy kellemes, de azért inkább átlagos minőségű film, viszont a mögötte lévő munka és a kivitelezés egyértelműen fantasztikus eredmény (ismétlem, egy kamera, 140 perc, egyben, hiba nélkül, sehol egy belógó mikrofon, sehol egy bénázó statiszta vagy egy elbaszott dialógus, ami ennyi idő alatt azért elég komoly eredmény).

A produkciót Sebastian Schipper rakta össze, akiről annyit sikerült kideríteni, hogy annak idején szerepelt a Lé meg a Lolában, és ha már ez a film felmerült, már legálisan írhatom le, hogy a Victoria a 10-es évek Lé meg a Lolája, köszönöm, hogy leírhattam, szóval filmipar iránt érdeklődőknek mindenképp ajánlott, átlag filmbuziknak közepesen ajánlott.

2015-12-13 11:19




Korcs szerelmek (Amores perros, 2000)

Az ínséges idők arra sarkaltak, hogy kipróbáljam, velem van-e a gond, és már semmivel sem lehet lekötni, elszórakoztatni, merthogy ugye ezt már jóideje egy film sem tudta megtenni, és már kezdtem megijedni, hogy biztos én lettem nagyon finnyás, ezért megnéztem ezt a régi kedvencet, hogy kiderüljön az igazság, mert ha ez a film sem jön be, akkor velem lesz a gond, az tuti. Jelentem, rossz hírem van, nem velem van a gond, ez a film még mindig pöpec.

Iñárritu ezzel a filmmel kezdett, azóta egyre másra gyártja a jobbnál jobb és sikeresebbnél sikeresebb filmeket (nekem legalábbis a Bábel és a 21 gramm bejött, a Biutiful se volt rossz, a tavalyi Oscaron nagyot szakító Birdman nekem viszont már nem jött be, és az említett filmekben egyre nagyobb mértékben fellelhető hatásvadászat arra enged következtetni, hogy már ne is várjak a Alejandro-tól túl sok jót, de a januárban debütáló Revenant annyira nagyon jól hangzik, és a trailer is annyira ütős, hogy muszáj reménykedni benne, hogy ez most tényleg fasza lesz).

A korcs szerelmek még mexikói színészekkel és elég lájtos büdzsével készült, de ebből is látszik, hogy nem azon múlik egy film minősége, hogy hány sztárt vonultat fel és hogy hány milliárdot költöttek CGI-re. A film három "szerelmi" történetet mutat be, amik egymástól tök függetlenül haladnak, míg a véletlen össze nem gubancolja őket. Az egyik szálban Octavio (, ő is régi kedvenc, meg is lepett, hogy az álom tudománya  még nem volt itt, pedig az kurvajó, de az Anyadát is! szintén fasza, az viszont volt), az idióta kiscsávó szerelmes a bátyja feleségébe, és próbál vele közösen kitörni a nyomorból, egy másik vonalon a menő magazinszerkesztő próbál új életet kezdeni az uncsi családja helyett egy szexi modellel, amit nem várt probléma tesz egy kissé problémássá, a harmadik szálon pedig egy elég fura csöves életútjáról tudunk meg érdekes dolgokat.

Naigen, ez alapján nem hangzik annyira izgin, pedig tökre az, lesz benne kutyaviadal, autósüldözés, dugás, lövöldözés meg minden ami kell, de nem ezektől lesz érdekes a film, hanem az életszagú sztoritól, az érzelmek valósághű ábrázolásától és a (SPOILER) heppiend hiányától.

2015-10-04 19:04




Beépített hiba (Inherent Vice; 2014)

inherent-vice-54976dbf8b2d8.jpg
Szörnyűséges időket élünk, a sorozatok teljesen átvették az uralmat: egy Mr. Robot-szintű sorozatban több kraft van mint a 10 átlagos hálivúdi filmben. Nehéz is a moziba:be dolga, mert egész egyszerűen nem tudunk nektek miről írni. Persze lehetne régi cuccokról, de azt max újranézéskor érdemes arra meg kevés az idő és a kedv is. Néha persze felbukkannak azért érdekes dolgok, ilyen az Inherent Vice is.
Thomas Pynchon könyveiről, a kortárs amerikai irodalom egyik legfurább betyárjának agymenéseiról sok-sok elemzés született. A különböző irodalmi újságok és portálok ilyesmiket írnak róla: "szövegfraktálok nagymestere", "utánozhatatlan pynchoni gondolatfutamok", "posztmodern legenda" stb, és nem túloznak. Könyvei komplexitása olyan mértékű, hogy külön Pyncon wiki foglalkozik az (kereszt-)utalások, intertextek és mindenféle egyéb elrejtett vagy direkt szövegek felkutatásával és elemzésével.
Egy ilyen könyvből filmet forgatni elég merész gondolat, bár az igaz, hogy ez a könyve sokkal könnyebb cucc, mint pl. a Súlyszivárvány vagy A 49-es tétel kiáltása. Paul Thomas Anderson rendező (Boogie Nights, There will be blood, The master) viszont elég vagány csávó volt ahhoz, hogy belevágjon és érdekes módon nem is bukott bele.
A remek hangulat, zenék és képek nem lennének elegek a pynchoni világ megteremtéséhez, ezért kell hozzá Joaquin Phoenix is, aki tökéletesen belebújik a Doki, azaz a marihuánafüstbe burkolózó magándetektív bőrébe. Nameg a mellékszereplők garmadája Benicio Del Torotól és Eric Robertstől, Reese Witherspoonon és Owen Wilsonon át Josh Brolinig mind hozzátesznek egy-egy darabkát a Nagy Katyvaszhoz.
Nem akarok és nem is tudnék a sztoriról mondani semmi értelmeset, mert ezt a filmet (és persze a könyvet is) nektek kell végigrágni és megérteni. Az biztos, hogy nem lesz könnyű, viszont annál viccesebb és szórakoztatóbb! Ja és remek csöcsök és punik is lesznek benne! Izé, szóval:
NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 8/10

2015-09-29 07:17




Borgen (2010-2013)

Mivel már hónapok óta nem sikerült normális filmet megnézni, olyat, amiről írni is érdemes olyat meg főleg nem, a sorozatok közül pedig csak a Mr. Robotról lehetne írni, mert az tök jó volt, viszont elég ismert ahhoz, hogy nehezen fér már a blog keretei közé, inkább egy dán politikai sorozatról írok, mert bár nem pörög, nem zúz, nem basz szét, viszont teljesen leköt, tök érdekes és nagyon jóleső volt.

A sorozat főszereplője egy dán politikusnő, aki egy "Mérsékeltek" nevű kispárt vezetője, magukat a balos és a jobbos nagy pártok közé pozicionálják, kábé ők a liberálisok a színtéren. Elég esélytelenek a nagyokkal szemben, a csaj is még új a szakmában, de a választásokat megelőző tévés vita annyira jól sikerül, hogy minden papírformát felborítva megnyerik a választásokat, és innentől indul a cselekmény, és a sok remek konfliktus és kemény játszma veszi kezdetét a koalíciós partnerekkel, az ellenzékkel és a többi fontos szereplővel, mint a média, a a külföldi nagyhatalmak stb, stb.

A sorozat nem a House of Cards vonalat követi, a főszereplő nem egy mindenre elszánt főgeci, hanem egy jószándékú, teljesen elkötelezett és tehetséges politikus, de azért a hatalom megtartásáért neki is sok mindent be kell áldoznia. Elég komoly karakterfejlődésen megy keresztül a sorozat alatt, a cuki liberális attitűdöt nehéz minden helyzetben fenntartani, de a csaj ügyesen lavírozik és alapvetően végig hű marad az alapelveihez, nem igazítja a választói igényekhez, nem módosít rajtuk rövid távú politikai hasznokért, ami innen nézve tök értelmezhetetlen és esélytelen baromság, a világnak azon a felén ez talán tényleg így megy. Nem azt mondom, hogy a sorozatban nincsenek igazi köcsög politikusok, (kedvencem a helyi Torgyán), sőt, igaziból a legtöbb az, persze leszámítva a főszereplőt, aki néha már olyan jófej, hogy az kissé túlzás is, de ennyi még belefér.

A sorozat a miniszterelnök, egy újságíró és a miniszerelnöki "spin doctor" magyarul habonyiárpád szemszögéből mutatja be az eseményeket, mind a politikaiakat mind a magánéletieket is (ezeknek legalább akkora szerepük van a sorozatban mint a politikaiaknak), és tök jó betekintést enged ebbe a világba. Bár valszeg a dán viszonyok és a választók is igencsak eltérnek a mieinktől, de a felmerülő témák és problémák tök ugyanazok mint itthon, csak a megoldások térnek el.

Ha lenne ilyen kategória, akkor ez egy feminista-skandináv-politikai-dráma sorozat lenne, mindenkinek melegen ajánlom, bármilyen bénán hangozzon is!

2015-09-26 09:59




Ex Machina (2015)

Ex Machina
Senki nem lepődne meg túlzottan, ha holnap reggel azt olvasná az Indexen, hogy valamelyik nagy tech cég mesterséges intelligenciája 100%-osan átment a Turing-teszten. Bár az még valószínűbb, hogy már ott ketyeg egy ideje a DARPA egyik laborjában egy dns/kvantumszámítógépen. A téma aktualitását az is jelzi, hogy rengeteg film, sorozat, könyv stb. foglalkozik a témával (csak mostanában pár: Her, Black Mirror, Akta Manniskor, EVA, Chappie, Transcendence, stb.) (Mondjuk azért a legtöbb inkább a robot/ember kérdést járja körül, és nem feltétlenül feszegetnek olyan filozófikus kérdéseket mint az Ex Machina. Pl. hogy a mesterséges intelligencia =/= robot. A robot az kb. a hardver a MI pedig a szoftver, azaz MI létezhet(ne) bármilyen test nélkül is.)
Alex Garland íróként már jól ismert (pl. A part, 28 nappal később, Sunshine), első rendezésével erős munkát tett le az asztalra. Szinte minden klappol: furmányos forgatókönyv, jó színészek, sok csöcs és punci, atom helyszín, hatásos zene, furcsa hangulat.
Röviden: kb. a Google Blue Book keresőóriás tulajdonos/feltalálójának házában zajlik a sztori, ahová a vállalati lottó nyertese a fiatal programozó (Gleeson) Caleb érkezik egy hétre. A főnök (Isaac) meglepő dologgal áll elő...
Az idei Titanic nagy befutója, jó kritikákat kapott mindenhol, az előbb dícsértem én is - de nem tudok elmenni egy apró dolog mellett: a vége eléggé el lett baszva, hogy finoman fogalmazzak. Addig is felbukkanak plothole-ok de sajnos a a befejezés olyan béna lesz, hogy az ember egyszerű fia felhördül és majd' kiönti finom búzasörét. Aki kíváncsi az kattanjon ide, mindenféle spoiler veszély!
Ettől függetlenül jó kis film ez, látványos, hangulatos, elgondolkodtató, de kár a végéért.
Azért NÉZZED MEGFELE!

dr. KJ: 8.2/10

2015-05-18 08:35