The Homesman (2014)

the-homesman.jpgNagyon fut most ez a film, sok kritika olvasható róla. De mivel nekem eléggé bejött, jelenjen meg itt is pár szó erről a jó kis westernről.

Először is Tommy Lee Jones rendezte. Előző mozijáról, a Melquiades Estrada három temetéséről már szintén volt itt szó. Mindkét film western, ám egyáltalán nem a megszokott módon. Előző filmje például a 2000-es években játszódik. A Homesman alaphelyszíne viszont klasszikus: az 1850-es években indul  történet a Nebraska Territóriumban. Ez az az időszak, amikor telepesek a helyi viszontagságos körülményekkel dacolva próbálnak telepeket létrehozni és valamilyen türhető életet biztosítani maguknak. Itt lakik Loup Cityben Mary Bee Cuddy (Hilary Swank), aki New Yorkból költözött ide, de 31 évesen már vénlánynak számít, akinek egyre esélytelenebb férjet találni. Másrészt lakik még Loup Cityben vagy 10 család (pár ház a semmi közepén). Ebben a közegben három szerencsétlen férjezett asszony kezd megtébolyodni. A gyülekezet ezért úgy dönt, hogy elküldik őket Iowába, ahol gondját tudják viselni az erősen megborult nőknek. Mary Bee pedig elvállalja, hogy elszállítja őket a célba.

Így kezdődik az út, melybe becsatlakozik George Briggs, a vén csavargó, akit maga Tommy Lee Jones alakít. Az utazás 1-2 hónapig tart és elég meglepő és súlyos dolgok történnek közben.

Többet a sztoriról nem is mondok. Amit még érdemes kiemelni, hogy elképesztő hangulata van a filmnek. Tommy Lee Jonesnak a vérében van a vadnyugat hangulata, de ez nem a lövöldözős rablós indiános gyerekmese, hanem amikor hetekig mást sem látni csak kopár prérit, a nap süt vagy esik a hó és sehol semmi, csak a fadeszkákból összetákolt szekér, meg a lovak meg a 2 főszereplő a 3 őrült asszonnyal. Ja és vannak kicsit indiánok is, de az a rész is annyira hétköznapi és para egyszerre, ahogy az valójában lehetett.

Amúgy vannak néha kicsit súlyosabb jelenetek, főleg az őrült nők kapcsán, de nagyon megéri. Remélem hamarosan láthatjuk Tommy Lee Jones újabb rendezését. 

Z: 9/10

2015-01-26 10:17




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr597109321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorillaso 2015.01.27. 07:53:01

Próbál művészkedni de valójában kurva szar film. A téma érdektelen és unalmas, persze belemagyarázni lehet bármit a semmibe de Tommy Lee egyre szarabb. Nyilván az Eltűntek-hez hasonló hangulatot akart de ő nem Ron Howard.
süti beállítások módosítása