.jpg)
Ha már Kaka úr belekezdett a nosztalgiába, akkor folytatom a sort ezzel a klasszikus darabbal. Valószínüleg ez a film is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elbaszottul humorosak vagyunk, imádnak a lányok, mégha csak barátnak is, és ritkán vernek meg éjszaka az utcán hazafelé menet. Mert csak ránézünk szépen a rablóra, aszongyuk neki, hogy „Agva”, aztán együtt fetrengünk a nevetéstől, amíg ki nem érkezik a rendőrség. Aki ezt a remek, 31 éves poént nem értette, az még tutti nem látta a Picasso kalandjait, és pótolja szépen.
Szóval ez a svéd film Pablo Picassóról szól, az ő életét kíséri végig születésétől haláláig, de csak vázlatosan, megtartva ugyan a főbb eseményeket és szereplőket, de mindezt alárendelve a teljes abszurditásnak, mindenféle idióta helyzetkomikumnak, burleszkjeleneteknek, képi és nyelvi humornak. Annyira idétlen az egész film, hogy néha tán már sok is, de ezt én nem tudom, 10 évesen elfogulttá váltam.
Annak ellenére, hogy ez a film mekkora klasszikus, a stábból egyedül Lena Olin ismerős, ő játsza Picasso szerelmét, majd annak az unokáját. Azért muszáj még megemlíteni a fehér rövidnacis Picassot alakító Gösta Ekmant és a rendező Tage Danielssont. IMDB-t nézegetve valószínüleg mind nagy sztárok otthon.
Végül egy jelenet a filmből, és adná magát, hogy az idegesítő nő dala, vagy az agvás rész legyen, de megállom. Inkább egy pucérnős:
