Grbavica (Szerelmem, Szarajevó; 2006)

Volt már itt egy jugoszláv vicces-háborús idiótaság, legyen most egy komoly is a témában. Egy háború utórezgései, amely tőlünk egy köpésre zajlott, pl. Szegedről látni lehetett a nyomjelzőket, meg hallani a bombázókat és a robbanásokat. Abszurd egy háború volt, szétszakadt a mesterségesen összetákolt Jugoszlávia, hogy aztán később az Európai Únió kebelén belül újból egyesüljenek (majd.) Sok film foglalkozik a háborúval, de az azt követő eseményekkel már kevesebb. A Szerelmem, Szarajevó ilyen háború utáni sokk-feldolgozós film annak minden nyomorával és undorítóságával.

Sztori.zip: Esma a boszniai fővárosban és 12 éves elbaszott tini lányával, Sarával (aki inkább olyan 16-18 igazából, de sebaj). Nincs pénz, nincs munka, segélyből tengődnek. Esma elkezd egy bárban pincérként dolgozni, hogy ki tudja fizetni Sara 200 eurós(!) osztálykirándulását. A kettejük közti feszültséget súlyos múltbéli titkok gerjesztik pötty X 3


Nehéz és nyomasztó-édesbús film ez, kemény dolgokat pedzeget. Sokkal jobb lett volna, ha a kissé nyálas-hatásvadász részeket kihagyták volna (rendező utasítás: akkor most mindenki nézzen szomorúan!), de így is elkap a hangulat. A lány tinédzser kínlódása, az anya létfenntartásért folytatott küszködése, a párhuzamos szerelmi szálak anya és lánya között, a téli lakótelep és szürke város atmoszférája át tudja hozni a háború utáni légkört. Ja és őrület, hogy ezek jugó népek mennyire imádnak énekelni, egyfolytában kornyikálnak, fertelmes. Amúgy AJÁNLOTT!

dr. KJ: 7.8/10

2008-10-13 15:50




A bejegyzés trackback címe:

https://mozibabe.blog.hu/api/trackback/id/tr48711692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugly G. 2008.10.20. 11:38:17

Nem volt ez hatásvadász egyáltalán, hanem nagyon is fojtogató!

Vezérnyúl 2008.11.12. 21:00:36

Nem hatásvadász!!! erről a témáról nem kell "szárazabban" beszélni. Szerintem nagyon jó film, nagyon szép képekkel és érdekes karakterekkel
süti beállítások módosítása