A Pi kapcsán már elmélkedtem Darren Aronofsky ellentmondásos filmjeiről. Mivel úgy látszik, hogy csak a kamuzós vonalon képes továbbhaladni (talán a Rekviem egy álomért a kivétel, de az meg más miatt gáz), nem lepett meg, hogy a Forrás is egy nagy kamu, és még rosszabb is mint mondjuk a Pi.
A Forrás ugyanis lehetett volna jó film is. De nem az. Szájbarágós, erőltetetten drámai, szánalmasan katartikus, feleslegesen misztikus.
A történet három szálon fut, ennek megfelelően három külön műfaj keveredik benne. Az egyik szál egy "zseniális" kutatóorvos és agytumoros feleségének drámainak szánt sztorija. A férfi ugyanis hogy-hogynem rálel(?) az örök élet titkára. A feleség író, akinek középkori története fel-fel bukkan bugyután szimbolizálva a való világban történteket. Plusz egy álom világ, ahol a maják(?) kavarodnak elő, stb.
A zavaros szimbólumrendszeren látszik, hogy ő is úgy gondolta mint pl. Lynch: ha nincs elég a történetben, öntsd nyakon misztikummal, aztán majd azt hiszik, van mögötte valami, pedig csak elmentünk ebédelni és nem írtuk tovább. Sokaknak persze ettől még bejöhet, hiszen a néző kénytelen aktívvá válni és a lyukakat betömnie a saját fantáziájának segítségével. Aronofsky tanulhatna Richard Kelly kollégájától, aki a misztikus filmjeit nem próbálja kamuval kitölteni, hanem a jól megírt történeteit kibontja és a nézőt ez által aktiválja.
Nem mondom tovább, a lényeg az, hogy a misztikum kamujába burkoltan próbálta meg lenyomni a torkunkon ezt a filmet. Van itt minden ami a nagyközönség fantáziáját megmozgatja: rákos művész feleség, középkori lovagok, szép királynő, maja izék, örök élet, 3D-s álommaszlag, csak éppen nem állnak össze semmivé. Az ámerikái producerek  túlságosan is beleszóltak, vagy Aronofsky maga szállt el a sok pénztől.
Ha szereted Lynch félbehagyott dolgait, vagy a rendező többi kamufilmjét akkor esetleg, de inkább még akkor se.

dr. KJ: 5/10